gillzia

Utat érzek a talpam alatt. Vért és energiát ígér. Szikráról szikrára lendülést. A többi mind sötét. R. valami ghoulkerítő hadműveletbe kezdett, hogy pénzt tudjunk szívni valakiből. Lövésem nincs, jó e az ötlet, lehetne e jobban tenni bármit is - a lelkiismeretre meg ez ügyben nem éri meg hallgatni. Azt hiszem. Be kell látnom, szemét vámpírok vagyunk. Élősködünk, nem csak a véren, de a hatalmon, a pénzen, az érzelmeken... Én se vagyok több. Akkor legalább teljesítsem be a sorsomat. Tegnap éjjel barangoltam egyet puccos környékünkön - először egy vöröhajú, vérző srác szaladt belém, gyorshívást kért a mobilomról, aztán tovarohant, majd egy limuzinból szólt ki egy másik vörös csaj, h az öccsét keresi. Megfenyegetett, aztán tovagurult. Mozgalmas éjszaka. Másnap, a kiskocsmás mgbeszélésünk közben nyúzott rókatetemről olvastunk. Szikla szerint nem kéne beleártsunk magunkat, mert vannak furaágok még Párizsban. A telefonszám amúgy a Vörös Inda száma volt, az meg nemrég nyílt, szal gondoltam, me...

No, lépjünk. Tettek mezejére, akárhová, csak el ebből a kibaszott rokokó szobából. még jó, hogy anyám őméltóságosságának az a heppje támadt, h nekem jobb lenne máshol, másokkal. Összehozott egy spanyol halottal (Fernando atya vagy miafasz), hogy majd ő intézze ezt a kotéria-mizériát - aki meg bemutatott Rafaelnek. Rafaellel előtte egy éjjel futottam össze Jaquelin koncertjén. Szikla majdnem leképezte 2D-ben a fickót valami régi nézeteltérés miatt, de inkább otthagyott minket beszélgetni. Fura hulla. Dzsigolónak néz ki az öltözködése alapján, aztán meg a Lándzsásoknak dolgozik. Ehh, Fernandó atya fétisklubja után már semmin nem lepődök meg... Mindenesetre elfilozofáltunk ihatatlan borunk/vodkánk mellett. Úgy tűnik, Mielőtt Lanceás lett volna, a Mozgalomba tartozott. No, a kotériába valszeg J. meg R. fognak velem együtt tartozni - és így nem sok időt jósolok magunknak, töketlen egy banda. Belőlem soha nem lesz intrikus, még jó, hogy nem nézek mindent szögnek, J. szenved a halandó haverja...

In the name of Jesus What have we done Slow death and diseases We're on the run No one will hear you You're on your own No one to save you We all die alone We're better Off dead We're the slaves of evil Where angels weep Escape from my hell You fucking creep We killed our nature We lost all hope Destroy my creature Where is the rope We're better Off dead X

Nem akartam a közelükben lenni. Sem az élőkében, sem a holtakéban. Az élőket féltettem magamtól, a holtaktól féltettem magamat, ilyen rohadt egyszerű az egész. Téli hóban, esőben sétáltam Párizs neonfényes utcáin, és távolról figyeltem az ismeretleneket. Próbáltam rájönni, mit is érzek pontosan, ki is vagyok... akarok-e egyáltalán bármit. Azon kívül persze, hog van egyvalaki, akit, ha megérem, úgy akarok a halálba küldeni, hogy tudja, miért teszem. Hogy tudja, mindaz, amiért küzdött, a családja már nincs a kezében. És nem tehet ellene semmit. A városnak igazi ritmusa, hangja van. Most még jobban érzem, hiszen közelebb vagyok a holt anyaghoz, mint valaha. Ha végigfekszem egy fémgerendán, akkor hamarosan én is olyan hideg leszek, mint az. Szinte fémmé válok én is. Vagy kővé. Átdübörök rajtam is a szomszéd utcán haladó járművek hangja, a szél-tépte korlát gyenge remegése. És mégsem vagyok egy ezzel a szemétteleppel. Ha végigkaristolom egy késsel a gerenda oldalát, határozottan sikít a sz...

'ssza meg, nem tudom, mikor követtem a végzetes hibát. Nyilván akkor, amikor nem haltam meg végleg. Utána meg akkor, amikor elmentem a klubhoz, csak úgy hallgatni a kiszűrődő zenét, és reménykedni, hátha elcsípek egy ismerős alakot, ahogy lemegy vagy kijön a pincéből. Fakk. Nem kellett volna látnom Nikkit, ahogy kijön azzal a sráccal, akit eddig kifejezetten az ő kérésére koptattam le, amikor berúgott - mert nem szeretett volna mellette ébredni. Elsétáltak az éjszakai busz irányában, én meg a falat kapartam dühömben, nehogy utánuk rohanjak, és lekeverjek a srácnak egy isteneset. Inkább bevetettem magamat az első jobb kézre eső utcába, és véletlenszerűen siettem végig a fél kerületen. Egy ismeretlen park szokatlan csendjében aztán megálltam. Messze volt a forgalmas utaktól, sötét lakóházak fogták közre. Egyetlen lámpa világított a kopasz fák között, az ágak élesen vágtak bele a fehér fénybe. Már nem csikorgattam a fogam, amikor meghallottam a lépéseket. Tudtam, hogy mögöttem érkezik...

kitavasz, rügyező madarak, csicsergő ágak, satöbbi. a szellemírtók találkoztak egy halott lakásán.

jellemző, már látom szájberlányt, ahogy megsimogatja a fejemet, h ez az X, így szeretünk. de azért jól esett. a belső szörny babusgatása. éééédes. merazjó. egymillió légy nem tévedhet? valóban a vegetáció, az ösztönös cselekvés a legélvezetesebb, nekem mondják? hehh. nem értem miért nem rohangál mindenki az utcákon megnőtt körmökkel, h egymást tépjék, meg őket tépjék- ha meghaltunk, akkor a legjobb. no ien, vannak elveszett degeneráltak, akiknek másfajta életképük van? a halotak legyenek már merevek és csontporok. ne rohangáljanak az interneten. X, ez neked is szól.

perszehogy hülye. de nagyon.letépném a fejét, szívesen. de úgysem fogom. egyrészt, mert én olyan rendes és jószívű vagyok (konzelválódik az rendesen, nincs igénybevéve, és még karót sem szúrtak bele), másrészt, mert még van választási lehetősége. majd, ha rosszul döntött, legalábbis felpofozom, az első új találkozásunkkor. méghogy romantika, meg a sötétség szépsége. én mondom, mintha a zombi evett volna bele az agyukba a fiókajelölteknek. Galambom, bolyhos denevérecském, a vámpírok, ha élvezik a létüket, csak egy módon tehetik. Vérszívással. És még ez is egyre kevesebbet jelent, fokról fokra többre van szükség az érzés fenntartásához, még kell anyag, még. ehh. leszarom. csak ő vállalhat felelősséget a saját lelkéért.

nem, tényleg nem létezem ebben a világban, csak ezen a blogon. furcsa. miután maga földalattigeekünk sem találta meg a blogomat sehogysem (még cím alapján sem), kezdenek furcsán nézni rám avalóságban, de nem zavar. igazából nem. miután hangokat hallok, többiek számára nemlétezőket... a szomszéd szobából, kislánykacag,és sikoltozik néha. szavai alapján vámpír lett ő is, szinte érzem a fenevadat benne. csakolyan furcs. mástmondanak neki mint nekem mondtak.

rátaláltam valakire. valami érdekesre. abban a pillanatban széthullott minden,amint porrá omlott a paranoidunk teste. nem törődöm a hanggal, a vámpírvadászi ösztöneimet most háttérbe inább,mert rábukkantam. Amire eddig senki. Egy párhuzamos valóságra.

a halottak nem beszélnek. ez csak félreértés. a halottakat csak a hullamosók mozgatják. én is elmúltam. reimkarnálódtam egy budapesti live-ban, részidőskarakterként, ahova Sophieként nem léphet be a gazdatest. hát így.

Ijesztő. Amikor a Grófnő azt mondta, szeretné, h barátnőként tekintsek rá, megfagyott bennem a vér. Valamire nagyon emlékeztetett... egyértelműen nem lenne szimmetrikus. Mintha az anyám próbált volna velem pacsizni. ... Csak nehogy imétlődjön, ne, semmi sem. Nem akarom ezt átmenteni holtamba. Épp elég volt egyszer küzdenem vele. Ráadásul ... A barátsághoz bizalom kell. Nem tudom, mit fogok kezdeni magammal, ha mindenki azt kérdezi. Vagyis, ki kell tanálni vmi elfogadhatót a külvilágnak. A célok nem mindig ilyen határozottak.

Ne felejtsd el. Totál káros a létezésed. Ne felejtsd el. Talán még egy kicsit sem lesz jobb a világ azzal, ha sikerül elpusztítanod. Nem, nem fogok megfeledkezni róla. Csak azt nem tudom, hogy ha kitépem a szívét és szétmorzsolom, az hatásosabb e, vagy az, ha messziről robbantom fel. Annyiban biztos vagyok, hogy mindkettőt élvezném. Ma este sikeresen elvesztettem a fejem. Ugyan van gyakorlatom a témában, de... ennyire durva még sosem volt. Ez nem én voltam. Nem én vagyok. És a legrosszab, h itt van belül, érzem, már a gondolatra is, hogy a szemem elé kerül az a féreg, ha megemlítik. Senki mást nem szeretnék ennyire gyűlölni. Senkinek nem ajánlom. Alec, sajnálom, tudom, az összeomlás szélén állsz te is, de csöndben maradni talán még képes vagy. Nem vagyok hajlandó többet tolerálni tőled a minimálisan szükségesnél. Ha Aubert nincs ott (ha nem gondolok a lehetőségre előre), akkor rosszabbul is végződhetett volna. Meg akartalak ölni. A véredet akartam... Gyűlölöm azt, hogy nem halhatok meg...

wazzeg. nem. már megint egy. a szerencsétlen. de miért pont az én ismeretségi körömben történik a szar?

mert úgyse sikerül. Mi?! Na, persze, ez is hozzáállás. Csak úgy semmi értelme nincs az egésznek. Akkor inkáb meghaltam volna. Kedd este mentem ismerkedni újdonsült testvéreim révén, mit ne mondjak, punnyadt egy hangulat, vámpírok szórakoznak halandókkal, meg egymással, inkább haverokkal buliznék, ha lehet. Mintha nem csak én nem éreztem volna magam egy hullámhosszon a többiekkel, mint új, hanem ők se egymással... és persze rögtön érdeklődtek Gilesékről, mi a véleményem. Ehh. Két éjszaka alatt nem fogok egy ismeretlen létformáról mélylélektani elemzést készíteni. A felületen egyértelmű a kép, dehát nyilván nem ilyen egyszerű a képlet. Ehhez idő kell. A gót csajszi első látásra szimpatikus volt, talán az egyszerűsége miatt, vagy mittomén, de ez is csak megbízhatatlan benyomás. Azt hiszem, ki kell találnom valami véleményt, ha még netán kérdezgetnek. Omg, viccesek ezek az össze-vissza pletykázó, miavéleményedrólaés mármegintnemcseréltinget-es társaságok. Ezt a vérszívást még mindig nem tu...

Tegnap... előző éjjel ott hagytam abba, hogy zene. Zene. Zene. És hogy nem kéne. Talán. Talán nem szabad pusztán táplálékforrásnak tekinteni az embereket. Mert én is az voltam valaha, és nem felejthetem el, h mivé váltam. Hogy nem lettem jobb még ennél a szemétre való, önkínzó és pusztító fajnál sem. Nem vagyok több. Ugyanabból az anyagból egy pióca. Élősködöm a vérükön, de ami rosszabb, az életükön is valahogy. Hiszen nélkülük nem bírnánk meglenni! Szar ügy. Aubert meg még mindig nem érti, vagy én nem értem meg őt, de egyre távolodunk egymástól. Az a hülye elvakult feje! Persze, persze, tudom én, az ismeretlen tudás vonzó, meg minden, és tiltott gyümölcs íz is jó, de a kritika, nos, az nem árt semmivel kapcsolatban, amihez az embereknek bármi közük van. Pláne, ha emberből elvonatkoztatott szörnyekről van szó. Hirtelen egyedül lettem, nagyon. Meghaltam. Meghaltam. Meghaltam. Ami itt tart... mi tart itt? Az, h nem adom fel, nem adhatom fel, meg kell védenem legalább azokat, akik fontosa...

Ez nem az én szemem. Nem az én hangom. Ijesztegetek a sötétben, meg az ágy alól. Nem, nem, soha, mi?! Felejts el. El se tudtam búcsúzni. Csak egy kicsit, egy másik hullától. Utólag azért kéne. Posztumusz. Vagy nem? Nem érdekel esetleg? Ugyse sikerül... az emlékekkel együtt a maradékX is eltűnik. De nem akarok ezen agyalni... valahogy... zavar. Mi?! De nem szabad csak úgy. Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem szeretném az embereket. De erre szerencsére még csak kevesen jöttek rá, velük meg úgyse... automata. welcome to the machine. tényleg, ki tudnám cserélni egyes testrészeimet gépre?

Én mindent megpróbáltam. És majdnem sikerült. Wazze, ha tényleg sikerült volna vámpírvadászt találnom! Rohadtul bánt, h megint ennyire elővigyázatlan voltam... soha többet nem fogok senkiben se megbízni, aki önszántából szólít meg, és nem én kerestem. Legalább majdnem kialudtam magamat. Az elmúlt napok eseményei annyira kikészítettek, h zombinál többre nem vagyok képes, bármekkora is az adrenalinmennyiség bennem, legalábbis így érzem. Vagy lassan kezdek beállni egy átlagértékre? Eddig az a koponyás-keresztes fajta volt a legrettenetesebb. A rohadt életbe, ezek értenek a szimbólumokhoz, nem csodálom, h becsavarodtak. Mit bántják szerencsétlen farkasokat! Az állatok még az embernél is jobbak, egy vámpír ne merje magát hozzájuk hasonlítani... Az állatok nem zsarolják az áldozatukat a barátaival, csak az élelemért ölnek. Ösztönből. Nem sportból. El nem tudom képzelni, mi lesz ezekből, ha az embertől és állattól is eltávolodnak. A vámpírgyűlés. Szépen égtek volna. És basszus, ez volt Auber...

Nemtudomnemtudomnemtudom. Csak szűrten eresztheti be a robotpilóta az adatokat, különben, érzem, megőrülök. Azt meg nem engedhetem meg magamnak. Az is csak menekülés. Nem hagyhatom magára a barátaimat... még akkor se, ha soha többet nem találkozhatok velük! Engem innen nem eresztenek már el, csak valahogy... másként. Vérszívóként, vagy szolgaként. Nem akarom, hogy az érzelmeimen valaki nem önmaga miatt uralkodjon, hanem csupán... riaszt az, amit a geek szemében láttam, amikor a Csatornák Hekkeréről beszélt. nem menekülhetek el. Nem szabad! Milyen hangjuk van az égő vámpíroknak? Csak kerüljek vissza a gép elé, megmutatom.

Mit szerettem volna? Élni, és élni hagyni. Vagy halni hagyni. Ahogy tetszik. Lényegében ugyanaz. Egy teljes élet végén meghalni. Vagy inkább, ha meghalok, elégedetten tegyem, azzal, h amit eddig tettem, ahogy éltem, az szerintem megfelelő volt. Nem avatkoztam bele az emberiség mocskába a szükségesnél jobban, főleg nem okoztam még több mocskot. Az emberiség menthetetlen, előbb vagy utóbb kinyírja magát. Nem az én dolgom, h ezt megakadályozzam. Ezt lehetetlen megtenni. De az igenis feladat, h a saját környezetemet úgy alakítsam, hogy az megmaradjon nekem és a barátaimnak. Nem érdekel, a többség mit mond, ha én máshogy látom. Wazze, arra van az ítélőképességünk, h válasszunk! Ne más döntsön helyettünk! A vegetálás rosszabb a halálnál. Naná. De ezt nem dönthetem el más helyett, erre mindenkinek magától kell rájönnie. Máskülönben ugyanaz, bármit tesz. Ezért nem élem a családom életét. Persze, amíg kisebb voltam, tinédzser, addig csak a lázadás vezérelt, h ne mondják meg nekem, mit ne csinál...