gillzia

  Drahomira, itt a leírás, amit össze tudtam szedni. Ezt nyilván megosztom a saját főnökömmel is, Csillagszemű Ősz Uralkodómmal Budapestről.  Irina Nem fogok mindent leírni róla, főleg nem a múltjáról - azt nyilván elmondták mások, elég kellemetlen lenne, ha a gyilkosa lenne az egyetlen, aki tud mesélni róla. De azt tudom, hogy pétervári volt ő is, ott is született, később, mint én, tán a kétezres években rabolták el 17-18 évesen. Nem tudom, hogyan rabolták el, mert erről sose beszélt, aztán egyszerre szabadultunk. Tudtuk, hogy az Arcnélküli Ember volt a fogvatartónk odaát, de nem emlékeztünk semmire, csak általánosságokat tudtunk az örökös ellenállás és az igaz rend tartói közti harcról a Szovjetunió örökös árkádiai árnyékbirodalmában, amit mások meséltek nekünk. De erről sem beszéltünk sokat. Ott sokaknak rettenetes múltja volt, és olyan elcseréltekről meséltek, akik számára megváltás volt Árkádia. Nem megyek bele, jó? De ezért volt és van is annyi lojalista arrafelé. Irina ...

  Drága A, mindjárt indulok Prágába - kicsit megcsúsztak, szét az idővel, a térrel, meg mindennel, szóval ja. Prága. Haha, megyünk Prágát megmenteni, mert ez a szar utánam jött, nem tudtam elég messzire menni előle, hogy ne abba a városba érkezzen csak a segítségkérés, ahova jutok. Nem emlékszem ilyen kitételre a száműzetésben, de esetleg javaslom belerakni hogy a száműzött befejezetlen város elleni bűnjei másszanak a seggébe akkor is, amikor már nem a város tagja. Ne csak én szopjak ezzel. Azon gondolkodom - nem, a gondolkodás egészen felesleges. Nem árultam el atz új barátaimnak, hogy a száműzetés kilövősi engedéllyel is jár, és Adéle hiába ígér bármit, tudtommal kell hozzá négy uralkodó egyetértése, és bárki megvétózhatja a városból. Nem azért megyek vissza, hogy feloldozzanak, nincsen rá szükségem. Részvétem és gratulációm, drága. Milyen furcsa, hogy mindig ezt üzenjük egymásnak, igaz? Sajnálom a kiscsajt (tudom, már nem olyan kiscsaj, elmúlt azóta jópár év), de azért örülök, h...

  Drága Tolja! Sikerült tintát szereznem tök olcsón, a csaj csak a receptet kérte cserébe, semmi különösebb szívességet, vagy akár pénzt, pedig a piacos vénájából azt is kinéztem volna. Csaj = Méda, aki velem együtt tudott belépni az elvarázsolt városba. Merthogy Bp. körül valami igen kemény védőmezsgye van, amit legalább annyira megkérdőjelezhető eszközökkel raktak oda, mint amit Prágáról tudok, ami nem kis teljesítmény. Ilyen lelkizős rituálé volt, valami nehezen elengedhető dolgot kellett felajánlani, és így terjedt ki ránk is. Én pl azt ecseteltem, milyen bántó, hogy a prágaiak csak úgy kibasztak a párbaj után - és tök furcsa, de azóta ez nem bánt. Hála a Végzetnek, hogy nem mentünk bele elég mélyen a terápiába, mert így ezzel a felületes sérelemmel meg tudtam etetni őket is meg a Mezsgyét is… vajon azt várta volna bárki, hogy bűntudatom legyen Prága miatt? Nevetséges. A bűntudat az az Éjszakai Őrség dolga, mondtad mindig is, és milyen igaz! Az volt a mázlim amúgy, hogy nem kel...

  Drága Tolja! Szerintem egy sor, és kifogy a tinta - de muszáj írnom. Ha netán nem lesz rá máskor módom. Tudom, nagyon drámaian hangzik, de úgy tör rám a kétségbeesés, hullámokban, mint magas láznál a hidegrázás. Nem tudom, hogy vége lesz-e. Nem tudom, hogy mi lesz - semmit se tudok, és egyszerűen… elfogytam. Szégyenszemre összezuhantam egy kibaszott goblintábor sarkában, és fogalmam sincs, mennyi időn keresztül próbáltam levegőt venni, és nem lekaparni az arcomat, a sebeket a jobb karomról, meg nem nagyon hangosan zokogni. Csak… azt akarom mondani, hogy… … semmit sem bánok, jó? Mindenre emlékszem. Odaátról. Az Arct,,cqec. Róla.   Vannak dolgok, amiket meg kell tenni. Jó, leírom, mi történt. Hátha ebből a levélből tudhatod csak meg a részleteket. Nem hiszem, hogy a többiek… tudnának mindent. Visszajöttek az emlékeim, és ezzel együtt az árulásoké is. Nem számít az idő. Minden most történik. Irina sikítva ugrik nekem. Ő támad először. Ha nincsenek ott mások, tényleg kikaparja a...

  Here's a health to the company and one to my lass Let us drink and be merry all out of one glass; Aleksz egész nap Prága utcáit rója, egy darabig nappal, aztán éjjel, ahogy jön, ki tudja. Amikor elindul Redékkel sörözni, akkor még azt hiszi, elfelejtheti, elindulhat késve a találkozóra. De mindez csak illúzió, amire akkor döbben rá, amikor a parton már a Károly híd felé sétál. Ha bárki megállítja, ha bárki eltéríti, talán sikerül - de Rednek nem tűnik fel, vagy csak nem zavarja, nem olyan, a többiek meg nem ismerik ennyire sem. Ritka pillanatok egyike, amikor Aleksz azt gondolja, jobb lenne, ha picit ragaszkodóbb lenne a másik, féltékeny legalább, vagy csak megmondaná neki, hogy… maradjon.  Vagy csak fél. Attól, ami Szergej felé hajtja. Már megint. Mert pontosan tudja, mennyire veszélyes a mágusok előtt sebezhetőnek mutatkozni. És, hogy nagyon rég volt bárki előtt ennyire kiszolgáltatott, mint akkor a fickó előtt, és ezekről a pillanatokról akkor sem lehet elfeledkezni, ha a...

Az a baj az időutazással, hogy pont ugyanannyira valószínűtlen, mint egy-egy álom. Amikor Barbara magához tér - hiába beszélt előtte, de már elvonta a figyelmét valami az ablakon túl, aztán Virginie hisztizve otthagyja a társalgást (tényleg ő gyújtogat mindent mert a fasz bátyja fasz volt?) -, egy pillanatra tényleg azt hiszi, hogy álom volt az elkövetkező két nap vagy mennyi. Kidörzsöli a szeméből a homokot - haha, ez angolul jobban hangzana -, és bután néz össze a többiekkel. Vajon az agy vagy test másnapos? Az utóbbi, mert a bágyadt, úszó részegségből lassú ébredés maradt. Máskor is így kell berúgni, állapítja meg, egy villanás, és már kimaradt a másnaposság.   Ezt a beszélgetést meg hagyjuk a picsába, szól az általános vélemény, lejátszottuk már egyszer, és Trixie is pont néz ki, mint akinek ezer más dolga van máshol.   Sokkal kellemesebb most Barbarának lenni, mint két nap múlva. Még akkor is, ha a pizzarendelésnél sikítva összeszorul a gyomra, és mindent megtesz azért, h...

Gluttony Barbara - nevezzük így, hát mindenki így hívja, aki nem, annak meg valami Barbarán egyelőre kívül álló oka van rá…  nade. Szóval Barbara sosem foglalkozott az érzelmeivel különlegesebben. Ő megvolt nélkülük, análkül, hogy gondolt volna rájuk, talán nem is voltak eddig, hiszen hang sincs az erdőben, hacsak nincsen a fáknak fülük. Érzései persze voltak, hát hogyne lettek volna! Rendszeresen volt például éhes, és ezt az érzést mesterire fejlesztette, a gyomra mindig megmondta az igazat. Olykor ennie kellett, azt jelezte. Olykor többet akart tudni, megismerni és megérteni, és addig fogyasztani az információt, amíg csak bírta, aztán persze jött az emésztés nyűgös időszaka, ha túl sok információt fogadott be. Aztán meg csak meg kellett szabadulni a belülről nyomódoloktól, és elmesélnie, elmondani, aíg helyére nem került a világ. Emberekre is éhes volt, meg eseményekre, és főleg, és elsősorban élményekre. Ettől mindig zsizsegősen érezte magát, ha ezt érzelemnek lehet nevezni, pör...

Az, hogy nekigrottam egy Fae-nek, és majdnem kézzel, és csak az utolsó pillanatban jutott eszembe belelőni az arcába a pisztollyal, amit a nagyapám reflexei húztak elő, az mondjuk elég beszédesen megmutatja, hogyan is éreztem magamat másodszorra a Gard du Nord-ban, 1928-ban. - Dögölj meg! - próbáltam mondani hollandul, miközben bezuhantam a kislány (későbi Aimée) és az elrablója mellé, a kékhajú dolog elkezdett visítani, éreztem, hogy kezd megrepedni a dobhártám, aztán a valóság tört szét kétdimenziós lapokra, és a fae képét ütöttem a pisztollyal, amíg rá nem jöttem, hogy nem sok hatása van. Megjelent egy barna hajú, zöld tógás alak, Mirelát vezetve, a Naprendszerrel a szemében, Yakar, mondta Mirela, ő egy angyal. A Fény Őrzője a Fény Városában, és rendet fog rakni utánunk. Elmondtuk neki, hogy mi is már a rendrakók vagyunk, egy időutazó után utaztunk sokat, kiderült, mi (és a Szeráf utáni akciók) indítottuk útjára azt a folyamatot, ami az időgéphez, majd ide vezetett. Egy angyal. M...

Kedves Suzanne, még mindig nincs vége. Pedig kezdtem elhinni. Lassan, de stabilan haladtam az elfogadás felé, hogy akkor ez lesz az új életem, új önmagam. Hiszen mindez megtörtént már. Amikor a vízparton megjelentem meztelenül, és távoli, hínáros emlékek kavarogtak bennem összesen. Meg az, hogy csak túl kell élni, csak a legjobbnak kell lenni, és valami lesz, a dolgokat így megúszom, ha nem feltétlenül fordulnak kifejezetten jobbra, akkoris, csápok nélkül élni jobb, mint csápokkal. Soha nem tudtam, hogy igazából ki vagyok - a meghatározó múltamra nem emlékeztem, és mire visszakaptam az emlékeimet, addigra valaki más is felépült bennem. Odaátról csak egy-két nap múlva jöttek vissza dolgok, addig csak biztonságot akartam, barátokat és enni és aludni és nem meghalni, utána ez csak erősödött. A barátok megvédenek. A barátok nélkül senki sem vagyok, és meghalok. Aztán emlékek a régi életemről, valami kamasz csajról, aki idegen volt számomra, akinek az érzéseit mintha könyvben olvastam vo...

Kedves Suzanne, ez lehet megint egy új napló, egy történet eleje, nem tudom, tényleg nem tudom, mennyire bízhatok meg a valóság stabilitásában. Marad-e a tapéta? Hazatértünk. Azt hiszem, "hajlandó vagyok" elfogadni a tényt, hogy mostantól ez az otthonom. Tényleg szétesett a világ körülöttünk, de a számomra legfontosabb dolog megmaradt, és igyekszem elkerülni azt, hogy tényleg belegondoljak. Az utolsó feladatainkat sikerrel teljesítettük, de ezek nem egyszerű sikerek voltak, nagy valószínűséggel belehaltunk volna, ha nem ránt minket gyorsan vissza a párhuzamos világ. Nem létező színészi képességeimet a csúcsra futtattam a Nílus királynőjében előadott hisztimmel - Mirelával még sikerült szívatni is egymást, miközben félpánikban improvizáltunk. A felháborodott és arrogáns fiatal polgárhölgy az özvegy unokanővére mellett, aki próbálja észre téríteni, szerintem soha az éeltben nem beszéltem még ennyit egyszerre. Másnap meglátogattuk, és végül az agresszív feminista-szüfrazset...

Az első meglepetés az a tapéta volt, meg a furcsa öltözékű doktor nemváltása. A világ instabil, illetve nem az, csak a betolakodó jelenlétük kicsit meghintáztatta a valóságot. Dr. VanH, Martin, most leginkább parafizikus, térmágus. Meg egy rövid időre beszélgettek Sofie Valakivel is, aki Janie 10 évvel idősebben, meg nem elrabolva, hanem az időmágus, aki lehetett volna Janie, amennyiben. Amennyiben ez egy másik világ ugye. Lassan állt össze valami következetes dologgá az események láncolata. Persze, amikor először ébredtek a kórházi ágyakon, minden személyes holmi nélkül, és beszélgettek el a vámpírral,akkor még mindenféle előretervező megfontolásaik is voltak, például a drog első használata határozott paranoiával töltötte el Janie-t. Aztán örült neki, hogy nem lett igaza. Igazából azt sem bánta, hogy visszanyerte az eredeti arcát. Mert ez legalább azt jelentette, hogy vannak stabilabb pontok az életében, még akkor is, ha épp egy másik világban hallgatják, hogy 10 éve szűnt meg az ö...

Janie furcsa jelekből jött rá, hogy valójában mekkora honvágya is van. A folyamatosan adagolt drog - amit azért kaptak, hogy ne omoljanak össze az események forgatagában - hatékonyan elfedte a belső történések nagy részét, ezért a triviális reakciók se voltak maguktól értetődőek. De, amikor a huszadik század elején megpillantotta Églantine-t az aktuális smaragdlovagon, belehadított az a furcsa érzés. Az csak egy kard, nem? Amivel meg akart úgy tanulni harcolni, mint egy igazi elf, és JT aztán többször szarráverte a pajtában a fakarddal. Már napok... a lassan hetek óta keringtek a téridőben, és csak egy napja állt helyre a saját világuk a saját idejükben, de még mindig nem tudtak visszatérni. Például meglepődött, hogy a többieknek reális opció lett volna 2006-ba visszatérni. Janie egyszerűen nem tudta ezt elképzelni. Még úgy sem, hogy feltételezi, nélküle is sikerül a lovagoknak megtalálni Szeráfot, és a történet azon része legalábbis az optimista becslések szerint zajlik - 8 év túl s...

Amienben pihentünk pár napot. Örülök, hogy nem siettünk el semmit, hogy élveztük a wellness-szállót, hogy buliztunk, hogy feltöltődtünk, miközben megtaláltuk a célpont pasiját, meg a célpontot magát is. Sinclair kapcsolatba lépett velünk, mert talált egy Malcolmot áthidaló megoldást: szerzett egy varázs-nyakláncot, amiek a segítségével testet lehetett cserélni, és így a helyi Tavasz Uralkodónőjéhez szeretőjén keresztül tudtunk hozzáférni. Igen, úgy. Véletlenül összefutottunk a sráccal egy kávézóban - kétszer egymás után, másodszorra csevegtünk vele, és elvitettókmagunkat buliba. Onnan Najla felcsábította szobára, miközben itatta az altatóval összekevert abszinttal laposüvegből. Megérkeztünk mi is, miután a srác kifeküdt, Najla ráadta a nyakláncot, testet cserélt, és inenntől kissé zavarossá váltak az események - azt nem tudom pontosan, hogy Najla mit művelt, de elég megrázó élmény lehetett számára, tekintve, hogy rákattant a bokaláncra, amit a nő lábáról lopott le, illetve az elbeszélé...

Kedves Suzanne, mielőtt még elfelejteném az események forgatagában, hogy mi történt. Valahol ott hagytam abba, hogy többszörösen felnyársaltuk Ébenfát, és Milicenttel meg P-vel kijutottunk a a Sövényből. Igen, azzal a P-vel, aki három éve felrobbant egy autóban. Vagy, ezek szerint mégsem. Némi pihenés után Aimé áthívott minket, lecseszés helyett feladatot kaptunk, menjünk ki a Holdvásárba, de nem a szokásos módon, hanem úgy, hogy valami varázslat segítségével pont két időpont között - illetve két időponton egyszerre - jelenjünk meg. Mi egy tárgyat adtunk át a Kecskének, miközben JT és Cosette elmentek felderíteni a vásárba. Mint utólag kiderült, az ő küldetésük is meglehetősen kalandosnak bizonyult, összefutottak az egyik amien-i uralkodóval, akinek JT önvédelemből levágta csuklóból a kezét. Nekünk három Fae jutott a Kecske sátrában, az egyik Mirela volt gazdája, aki a vásárbeli szabályok ellenére szerette volna erőszakkal hazavinni a csajt. Ott volt a Kentaur, aki végül kicipelte ...

Szenes fák sorakoztak ameddig elláttunk, sehol narancs, vagy Milicent vörös haja, csak a szürke és fekete korom különböző árnyalatai a betonszürke ég alatt. Najla már túljutott a megdöbbenésen, épp csak kicsit ugrott meg, amikor az a furcsán ismerős hang megszólított minket - és eltanácsolt minket a  ligetből. Malcolm a szokásos közönyével reagált, nekem meg az járt a fejemben, hogy vajon ez valamelyik Igaz, vagy valami egyéb jelenség lesz.Szófogadóan elindultam az elfele általános irányába, miközben kapkodva kerestem egyszerre narancsot és Milicentet. A hang gyorsan pontosított - ne keressük az elcserélteket, azok már az új gazdáiké. Itt felhangzott bennünk a kurvaanyád sok kis különböző szólamban, de az ismeretlen ellen aztán pláne nem ehet harcolni, futás tovább. - Honnan vagy ismerős? - kérdezte aztán meg, és bennem elkezdtek egymás után arcok felvillanni. A hang. Igaz? Vagy egy sérült, mint Malcolm mondja? Vonat - nem, nem a pánk csaj, ez férfi - Baszd meg - szaladt ki holla...

Borzasztó mennyiségű feszültség gyűlik fel bennem, ha ember lennék, akkor ellátnék két-három sérültet ezzel az érzelemmennyiséggel. És ezen nem segítenek az újak, túl sok változót hoznak az életembe, alkalmazkodni kell, hirtelen másokban is kell gondolkodni meg ilyenek. Persze, ez a könnyebbség is, mert korlátok között hirtelen rájövök, hogy hogyan kell kitörni, amúgymeg... nem teszek semmit. Ma kísérgettem az Újakat, a kolostorban egy gyors udvarválasztás ejttek meg, a 8 szükéges ember egy helyen tartása már-mér kimeríti a lehetőségeinket, ahogy elnéztem. Aimé a lőtt sebével, JT, aki nem akar kijózanodni (Smaragd udvar meggyőzően szerepelt), a robbanási pontját lassan elérő Fémhölgy, a dekoncentrált Yoda, csodálatos. Jean-Jaques viszont roppant energikusan dumált, egy idő után még kérdezni is mertek a csajok, nem csak ülni riadt arccal. Aztán hogy-hogy nem mindketten a Borostyánt választották, Malcolm meg a Rubint, amihez előre is gratulálok. Engem Aimée küldött újra beszélgetni a...

Kedves Suzanne, hirtelen sokan lettünk a házban. Végre eszembe jutott magamra zárni az ajtót a hálószobában a laptoppal együtt, ma már nem akarok semmi több eseményt, és több embert. Komolyan, görcsbe rándul minden ajtó- és telefoncsöngésre a gyomrom. Eddig csak az irracionális remény villant fel bennem - minden egyes alkalommal -, hogy hátha Asraf hív. Szegény én, ugye. Legalább képem van róla, és belül valahol valaki kétségbeesetten kacarászik. De milyen szép fintora ez a sorsnak, hogy a nyakamba szakad hirtelen még két újonnan érkezett, és ezúttal tényleg most estek ki a Söványből. Pedig már azt hittem, hogy Malcolmmal letudom az effajta kötelezettségemet, M. Fagyos Pocsolya úgyis leboltolt Medvével, úgyhogy nem lenne szüksége már sokáig arra, hogy itt lakjon, meg úgy olyannak tűnik, aki megoldja magának. Eddig is azt tette. Egészen hétfő reggelig biztam benne, hogy szerda estig fél lábon is. Hát nem. JT épp beugrott megint, átpasszolni lekvárokat, amikor kint csattanás, hát nan...

Kedves Suzanne, őszintén remélem, hogy jól vagy és semmi bajod. Sokat gondolok rád, megpróbálom elképzelni, milyen lehet dolgozni tengerbiológusként, valahol messze, kint vagy egy hajón, mikroszkópon nézed a vizet, vagy a halakat meg az állatokat, és az egész érdekes és inspiráló, és nem egy kibaszott rémálom, és nem félsz attól, hogy véletlenül rossz utcába fordulsz be, és örökre eltévedsz, vagy álmodban elkap az egyik úrnő és felébredsz és pikkelyes a karod. És nem kapsz ajándékba összevert kedvesedről fényképet, aminek örülnöd kellene, mert legalább életjel. Nagyon közel jutottem a panaszkodáshoz azzal, hogy megnyitottam world file-t, de legalább már nincs kedvem üvölteni, mint amikor Milicent lebaszott. Igen, basszemeg, igaza van. Nem merek szólni nekik arról, ha hírt kapok, ha tervezek valamit, mert nem tudom, mikor fogják úgy gondolni, hogy szólni kell erről valakinek, mondjuk a Főnöknek , hogy leállítson, vagy oldja meg ő, vagy akármi.  Mióta velük vagyok szövetségben, ö...

Kedves Suzanne. ... . Valamikor egy éve hagytam abba az írást. Amikor elszállt a gépemről egy csomó minden, és persze a napló legutolsó évéről nem volt másolatom. Most nagyon furcsa volt újra olvasni, amit még régen írtam - ahogy elnézem, '96 februárja az utolsó bejegyzés abban a file-ban. Padig az már baszott régen volt. Érted, több, mint két év telt el azóta. Már kezd a nosztalgia ködébe veszni a Loser Squad, Mara, Rouen, a démon, meg azok a dolgok, amikről még mindig nem beszélhetek, mert még a végén... mert a végén mi lesz? De komolyan. Amióta Szeráf eltűnt, egyre kevésbé értem, mit keresek itt. Akárhogy is nézem, az eltelt két év alatt nem sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna. Nem találtam meg a helyemet, a szerepemet vagy akármit. Egyszerűen nem értem, hogy mit csináltam, hogyan voltam képes ilyen nyugalomban élni. Egy helyben. Nem tudom, sikerült-e elérnem azt, amit akartam szabadulásom után: hogy olyan legyek, akire számíthat a közösség, mert van valami, ...

Itthon vagyok, univerzumom biztos pontjában - és itt is mennyi minden változik. Naív elképzelés volt, hogy majd hazajövök, és a nyugalom majd mennyire jó lesz, nem utazom, és majd minden rendben lesz. Asharf nem volt itthon, amikor megérkeztem, üzleti úton volt (ezúttal tényleg) Amszterdamban. Megpróbáltam felhívni, még rögtön reggel, amikor felébredtem a hotelban, nem vette fel. Estefelé hívott vissza, bentfelejtette a telefonját a csomagjában. Becuccoltam a Házba, meglátogattam Aimée-t, mondtam, hogy nem szeretném folytatni a futárkodást, kilépek a Cégtől. Mivel kaptam eleve egy csomó pénzt, illetve a házból a részem a Cégre szállt a halálom miatt, ezért még egy jókora mennyiségel jönnek nekem - szóval annyira nem kell sietnem a munkakereséssel. Ideiglenesen beköltözött a Házba Félix. Igen, az a Félix, aki nyáron itt járt már, fehér hajú, ... furcsa. Akkor még nem sejtettük, hogy, de ne szaladjunk az események elejébe, így is elég nehéz a sorrendet tartani. Szóval egy beszédes, ...