gillzia

Kedves Suzanne, azt hiszem, sikerült megint bemutatkoznom. Egy kedves jégelementál hozott ki a fogdából, hogy majd nála legyek háziőrizetben, amíg ki nem deríti a rendőrség, hogy akar-e tőlem valamit. Nem kellett volna szólnom a fickónak Párizsban, hogy épp ellopták a pénztrcáját - pedig megpróbáltam minden feltűnést nélkülözve szólni neki, de aztán egy nő felhívta rám a figyelmet azzal, hogy beszélt velem, és lelépett a táskájával. Fasza. Tudtam én, hogy nem kéne, a pályaudvar a sápadtak területe, egy hónapja itt rohantunk keresztül Szeráffal, miután ő lelőtt egy fickót, én meg fellöktem egy rendőrt - pisztollyal a kezemben, naná -, aztán Ashraf karon lőtte, és taxiba vágtuk magunkat. Végül minden probléma nélkül feljutottam a vonatra, aztán meg a városba. Másnap reggel kopogtattak a szállodai szobám ajtaján, két öltönyös fickó, igazolványt villantva. A fiatalabb meglehetősen ideges volt, fegyvrt fogott rám, amikor az irataimért nyúltam, de szerencsémre az idősebb kézben tartott...

Ashraf Lyonban, Avril nem bírja a fényt és folyamatosan rosszul van, Aimée sütit süt tehetetlenségében, Sandman egy kis dobozba zárva... Noella elcsavargott és nem ment haza, Lucas és Tilly meg szimplán eltűntek a hét közepén. Jó, hogy Ashraffal együtt töltöttük az időt, amíg le nem kellett lépnie. Most ugyan hiányzik, és aggódom érte, mégis jó, hogy együtt voltunk. Folyamatosan az a béke jár az eszemben, ami körülölelt minket a havas erdőben. Nem nagyon találom a helyemet. Baj van, nagyobb, mint aminek eddig tűnt, és megint olyan ... átmenetinek tűnik minden. Úgy érzem, tenni kéne valamit, de nem tudom, hogy mit. Aimée nem érzi jól magát, ez látszik, de nem tudok mit mondani neki. Egyszerűen keveset tudok. És ez elkezdetett idegesíteni. Nem akarom megöletni magamat, és nem akarok veszélyt hozni a többiekre - de valamit... valamit muszáj lenne kezdeni. Mindenhol zsákutcára futnak az elméleteim.

- Csak még valamit. Úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére... mint a hercegnődre! - azzal el is engedte és lépett volna el, de a másik hirtelen megragadta, és falhoz lökte. - Esküdj meg, hogy nem esik bántódása! - sziszegte az arcába, és szeme késként villant. - Esküszöm - mondta nyugodtan. - Megvédem, úgy, ahogy megvédek mindenkit, akit hűség köt hozzám. Pár pillanatig farkasszemet néztek, majd hátralépett a másik. - Úgy legyen. És én helyetted vigyázok a lányra. A halk csobogás elnyelte távolodó lépteiket a barlangrendszerben.

Hogy vagyok? Szarul, basszameg. Flippergolyó, tudod Suzanne, csak épp bennem vannak a golyók, amik gurulnak és ütköznek, és ők visznek faltól falig. Meg néha a fal is visszacsap, de az annyira részletkérdésnek tűnik... faszkivan. Hétfőn még a hóvihar is lecsapott Orleans-ra, mintha... mintha. Pont úgy. Összezárva a világon kívül, Zumie főzött, Briand szétszerelte a motorját, Sabine tanult, Avril meg benyugtatózva feküdt. Mi meg kártyáztunk. Aztán Ashraf lelőtte a zárat az egyik ajtóról, és előhozott egy rádiót, van saját frekvenciánk, derült ki. Aztán elállt a hóesés, és végre hazamentünk. Zumie rajtam vezette le a fezsültségét, amíg Ashraf Aiméevel mebeszélt, én meg éreztem, hogy szép lassan felrobbanok a tehetetlenségtől. És tudod, amikor először érzem, hogy a dühtől és fűjdalomtól egyszerűen képtelen vagyok gondolkodni, képtelen vagyok bármit kitalálni, az ijesztő. Ketten veszekednek időnként a fejemben, és nekem fáj. Ashraf velem van, és nem tudom, mit tettem volna, ha nincs...

- Idd meg, és ülj le - Jean a kezembe nyomott egy feles pálinkát. Megittam és leültem. Az agyamban szélsebesen forogtak a nevek, számbavettem, kik nincsenek itt. - Ma délután, az egyetemtől pár utcányira - kurvaéletbe, ne... -, fényes nappal egy orvlövész... lelőtte Guillaume-ot. Már nem lehetett rajta segíteni. - Bazdmeg... bazdmeg...  mereven néztem a hullasápadt, vörös hajú srácot. - A Szeráf mindkét szövetségnek megmondta, hogy jöjjünk ide. Megfagytam belül, de közben már éreztem a düh izzását is - el akarom kapni, bárki tette, bármiért tette, azt akarom , hogy megfizessen érte. Teljes erővel hozzávágtam a felespoharat falhoz, egy kicsit bele is fájdult a karom, amit JT amúgy is alaposan megcsapdosott még edzés közben. -- A hétvége egész jól telt, leszámítva a konstans zavarodottságomat az emlékeimtől. Meglátogattuk Marát, átbeszlgettem vele egy délelőttöt, és örömmel láttam, hogy lassan, de biztosan találja meg a jövőjét. Ha fel kell ehhez hívnia Berlinben a mesterét, akk...

Felébredek, és nem értem, hol vagyok, fehér az ég az ablakon túl, és másik utcát várok, két nyírfával, de itt nincsenek, és akkor idegen lesz egyszerre a szoba is. ... - Sofi, kész a reggeli, ha nem eszel, akkor apádnak egyedül kell beindítania a kisteherautót! - felpattanok, és rohanok ki, bevágom az ajtót magam után. Büszke vagyok magamra, egy perc alatt menetkész vagyok - pizsi le, bugyi, zokni, nadrág, póló és kész. Hajgumit úgyis a zsebemben tartom, két hullámcsattal, minden helyzetre készen. - Jó reggelt - Ashraf engem néz, és majdnem válaszolom hollandul, hogy jó reggelt, de nem, mert ... nem. Biccentek. A lánchoz nyúlok, kurvaanyázok hollandul, vízhólyagos lett a bőröm a lánctól. - A fürdőszobában van krém - hogy képes ennyire.... kérdés nélkül a szükségeset mondani?! ... Ne bőgök, nem bőgök, a bőgőmasinák bőgnek, nem bőgök...   - Sziffi, hol vagy már - Roland jön vissza értem. Nagy fiú, nagy bakanccsal, nagy sötét, kötött pulóverben. Kirándulnunk. Felkelek dur...

Érzem a kezét a hátamon, a gerincemen, a nyakamon, hallom a szavait, és pár pillanatra újra a zokogó Janie vagyok Szeráf karjaiban, aztán elönt az ár megint. ... - Dzsinibazdmeg, gyere már! - körbenézek a folyosón, aztán átrobogok a hónom alatt szorítva a füzeteimet. A folyosó végén kimászunk az ablak szétfeszített rácsai között, és már az iskola háta mögötti, lomos udvaron vagyunk. Annie behúzza mögöttem az ablakot, aztán felül az egyik leharcolt asztalra. Mellédobom a füzeteimet, aztán előhúzok egy doboz cigit. - Kurvagyorsan megírom az angolt, aztán a tied vagyok. - Annie hüvelyk és mutatóujja közé fog egy szálat, rágyújt, miközben kitöltöm angolmondat-sormintával a spirálfüzetet. - Nna, ránézésre olyan, mintha nagyjából meglenne, nem? - eltartom magamtól, igen, végigragozott mondatoknak tűnik. Kell a francnak, hogy meghúzzanak angolból. A ragozást bármikor végigmondom neki, csak ne kelljen megint kiselőadást tartanom az üvegházhatásból. - Na, mondd. Felkuporodok az asztalra An...

- Még mindig nem a szórakosztatóiparban dolgozom, bazmeg! - sokférfihangú rettenet nevet válaszul, a gerincemből tüskék állnak, ki, körülöttem pulzál egy gyomor vagy egyéb belső szerv, és az előbb égettem el egy kezet ( Asraf... álmomban is tűzzel védekezem ). Fel akarok ébredni! - Miért akarsz visszatérni a valóságba? - Szerinted?! - v elem nem játszhat mindenki, nem játszhatnak csak úgy démonok! Kurvaélet. Megpróbálok csavarni egyet a gondolataimon,és felébredni. Nem megy. - Valóságot akarsz? Megkapod! - önti el kakofónia megint az agyamat, aztán valami jéghideg a tarkómba mar, zsibongó fények és hangok, felrobban a gyomor körülöttem, és... képek. ... Kicsi Sophie fára mászik a bátyja után, és utána egy órába kerül leszedni onnan, hatalmas bőgés, és kiabálás. Elszakítja Suzanne nyakláncát, a színes, műanyag gyöngyök szétgurulnak minden irányba. Táborozás. Az első saját bicikli. A tanítónéni dühös rám, mert a fiúkkal együtt pofákat vágok. Hátraültetett hozzájuk, hát én tehetek ró...

Kedves Suzanne! Már egy hete hazaértünk. Az első éjszakát Mara még nálunk töltötte, másnap Aimée meglátogatott minket, aztán estére magunkra maradtunk a lakásban - beszélgettünk, kitárgyaltuk az eseményeket. Marának nem volt túl határozott és világos jövőképe, pár új dolgot megemlített a mágusokkal kapcsolatban, például  magyarázott valamit a kétféle Árkádia elméletről. Meg mondta, hogy rá máshogy, jóval egyértelműbben hat az átok. Szeráf a Sanglantéval kocsmázott, másnap meg elvitte Marát az apátságba, hogy ott legyen biztonságban. És estére meghívta hozzánk az Érinthetetleneket, és megbízott azzal a nehéz feladattal, hogy készítsek valami ehetőt. Magamat is megleptem vele, hogy sikerült a csirkás-gyümölcsös rizs, de vicces volt látni, hogy Ashraf milyen büszke volt rám. Elmondta az átkomat, meg beszámoltam a Haitis kalandjaimról, kábé háromszor kellett elmesélnem a népes társaságnak, ez is véglegesen rögzült már a fejemben, úgy érzem. Jó este volt, tetszett, hogy főztem, ta...

Kölnben Ashrafnak lakott ismerőse, akihez a piros Mercit vittük, cserébe kaptunk lakást pár napra, illetve az orvos felesége megnézte Marát. Aztán Szeráfnak a városban volt dolga, én meg mentem vásárolni Marának vásárolni ruhákat. A pláza közepén elfogott a szédülés, leültem kicsit, végül elmúlt, úgyhogy mentem tovább, és a kapun kilépve hirtelen valahol egészen máshol találtam magamat. Visszafordulva láttam a becsukodó plázaajtót elhalványodni. Aztán csak valami vörös sivatag, végtelenül minden irányban. Itt-ott emberi alkarnak tűnő dolgok emelkedtek ki a porból, csak a méretük nem stimmelt - a fejem fölé értek valamivel. Az egyik irányban halványan hegyeket láttam, elindultam arrafelé először, aztán eszembe jutott, hogy nálam van az Aiméetől kapott gyűrű,ahhoz fordultam iránymutatásért. Alig éreztem a jelet, de aztán gyengén elkezdett terelni egy irányba. Elindultam. Idővel sűrűbbek lettek az alkarok, összeütődésük folyamatos kopogó aláfestést adott a szürreállis erdőnek. Aztán egy ...

Azt el is felejtettem, miért mentünk Nantes-ba. Hogy átmenjek egy pszichológia teszten, ami a fegyverviselési engedélyemhez kell. Kezdem ugyan már megszokni, de azért még mindig furcsa, hogy ilyen sok dolgot intéznek el nekem a hatóság megkerüléséve, vagy lefizetésével vagy akármi. Úgy érzem, épp, hogy a társadalom tagja vagyok. Nyilván a Smaragd udvar erős maffia-kötődése érezteti a hatását - amellett, hogy gyakorlatilag megkettőződtem a fetchemmel, és amúgyis, a természetfeletti jelenségeket nem kezeli társadalom.  Tényleg, vajon ez hogy lehet? A világ árnyékaiban rengeteg olyan dolog bújik meg, amiről a normális emberek nem tudnak, és tudtommal az emberek nem alkalmaztak rájuk törvényeket. Tehát ezek a dolgok a társadalmak számára nem léteznek. Én sem létezem úgy, mint Janie, a sérült a Csigavárosból, hanem jelenleg Jeanette Morel vagyok... semmi különös. Ez ugyanígy megoldandó problémát okoz a sápadtaknak, gyanítom, a boszorkányok is kiszorulnak törvényesség alól egy idő után. ...

Huhh, hát elég sok minden történt az elmúlt napokban. Ott tartottam, hogy elindultunk egy megjegyezhetetlen nevű városba, hogy Ashraf leállítsa az Órást. Előtte még benéztünk Nantes-ba, ha már útba esett. Nantes-ban az a furcsa, hogy mindössze 3 elcserélt él ott, de elmondásuk szerint eléggé elfoglaltak - folyamatosan zárják be a Sövényre nyíló kapukat, mert azok kintról befele halálos csapdának bizonyulnak. Annie szimpatikus arc, szállást adott nekünk az éjszakára, és kidumáltuk vele Franciaország általunk ismert cserélt pasijait. Mint egy iskola, a különféle osztályokkal... "tudod, A-ba jár Francois a cuki mosolyával, az én osztályomban a Jean, az a legjobb pasi, kár, hogy neki pont az a csaj kell, akinek ő nem, és amúgyis, a város másik felén lakik. " Aztán mentünk, meglátogattuk az Órást. Elmondtuk neki az átkomat, megbíztuk azzal, hogy derítsen róla ki valamit. Közben Szeráf fényképezett, én meg megfigyeltem mindent az álomhoz. Este aztán belesuhantam az Órás félálmába...

Ashraf nagyságrendekkel érzékenyebbnek tűnik, főleg etikai és morális kérdésekben, mint amennyi látszik belőle. Jó, persze, a pókerarcok mindig rejtenek valamit, ezt nyilván tudom, de ettől függetlenül... meglepett?Ashraf, a gyakorlatias, célszerű, a Szeráf. Bár... tulajdonképpen a tetteit csak minimálisan befolyásolják az elvei - attól még, hogy kényelmetlenül érinti esetleg valakinek a megölése, ha az elkerülhetetlen, akkor az elkerülhetetlen. Abban nem vagyok biztos, hogy nem miattam gondolkodik-e ezen többet - szemlátomást foglalkoztatja, hogy ezt az egészet én hogyan dolgozom fel. Ehhez viszont nekem is át kell gondolnom mindent, ami roppant.. megerőltető. Nem, nem vagyok az az átgondlós fajta, nem szoktam a saját érzelmeimet túl sokat boncolgatni, mert belefáradok. Az az ember vagyok, aki könnyebben fogadja a kész helyzetet, és nehezebb lesz neki, ha választania, döntenie kell. Attól félek, hogy kihívom magam ellen a sorsot a döntéssel. A szándék megfogalmazásával és kinyilatk...

Kedves Suzanne! Megkaptam a képedet, ami Louis-vel pózoltok Madagaszkáron. Jól jött, mert volt egy rossz, illetve egy kellemetlen, ámbár jó hírem a szövetség számára: egyrészt el kellett mesélnem, hogy elátkoztak, és nem mehetek a Sövénybe, illetve reggel Ashraf megkérdezte, hogy hozzá akarok-e költözni, és én igent mondtam. És este már költöztem. Sabine megsértődött, lekiabálta Avrilt, aki ezen teljesen kiborult, az átokkal meg nem tudtak mit kezdeni. Úgyhogy este mentem tovább Valentinushoz. No igen, történtek dolgok, mióta visszaérkeztem Genfből. Megérkezésem másnapján Marát egyelőre Valentinnél hagyva mentem Aiméehez jelenteni a küldetés sikeréről ill. a bonyodalmakról (elrablás, Sövény- és Árkádiajárás, és a Valentinnél pihenő Mara). Ó, igen. Valentin azt mondta, nem szól senkinek a mágusról, mert abból további problémák lehetnek. Aiméenél megvártam, amíg Szeráf is megbeszél, aztán elbúcsúztunk egy időre. Eadra vitt be a városba, ott érte utol a telefon, hogy méguis inkább a...

Meglepődtem, és nem tudtam, hogy gyanakodjak vagy örüljek - végül az öröm és üdvözlés mellett döntöttem. Annyi minden volt balszerencsés utam során, hogy reménykedtem benne, ezúttal ez tényleg egy jóindulatú véletlen. Megérdemeltem volna. Köszöntem, meglepődött, aztán megkérdezte, hogy elvigyen-e valameddig - mondtam, miért ne, hátha kikerülök az üldözőim hatóköréből. Megint naív voltam. Az autóba ülve altatót szúrt belém. Betonpincében ébredtem, egy nő sikoltozott valamivel arrébb. Aztán behozták mellém, és a meztelen, megkínzott csajban Marára ismertem. Ráadtam a kabátomat, aztán valamivel később úgy döntöttem, megpróbálom magához téríteni a tavasz frissítő lehelletével, és lőn, valamennyir eösszeszedte magát. Le kell lépnünk, ebben hamar megegyeztünk, miután elmondta, hogy a Loser Squad-ot Ró feldobta, és már csak ők ketten vannak életben. A németek kaptak el mindkettőnket, van közöttük egy térmágus is, azért nem tudott megszökni. Már próbált kaput nyitni, nem sikerült. Nem baj, g...

Lehet, hogy tényleg a hazaérkezés a legjobb az utazásban? Nem tudom megmondani, hogy miért kell ez nekem, miért válaszolom szinte automatikusan azt, hogy nem, nem akarom abbahagyni. Még ezek után sem. Azzal indultam útnak, hogy most nem lesz komplikáció. Hogy nem aggódok túlságosan a repülőút miatt, hogy nem gondolok a párizsi metróra, odaérek Genfbe, elmondom a szót, vonatra ülök és hazajövök. Ja, persze. Egészen a metróig működött. Ott rámköszönt valaki, és kifejezte neheztelését - mi a francot keres a fajtám itt, még szólt is többször. Aztán nekifordított az ablknak, rám szólt, hogy ne nézzek hátra -megállt a metró az alagút közepén, és elment a fény a kocsiban. Gyereksírást hallottam, majd elvágólagosan csönd lett. Amikor megfordulhattam, málnaszemű fonalgombolyag gyereket tartott az anyja a karjaiban. Ehhez képest a repülő 2000 méteres zuhanása és jegesedése semmi nem volt. Ott elfelejtettem a halálfélelmet, annyira esélytelennek éreztem magamat. És a mellettem utazó srác pont ...

Furcsa, mennyire sűrűen eseménytelenek voltak a genfi utazást megelőző napok. A havon sétálós hétvége után a Szeráf lelépett Lyonba, elintézni, hogy ne akarjanak rólam többet tudni. 30-án ért vissza, addig nekem sikerült majdnem összevesznem Avrillal azon, hogy nem árultam el neki, kivel jöttem össze, emellett nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal. Ja, persze, Aiméenél aludtam, aztán Avriléknél, akik Jean lakásában laktak, amíg kitakarították és beüvegezték a lakásunkat. Bonyolultak ezek a lakáselméleti kérdések, pláne a mostani lakáseladási-vásárlási láz tükrében. Megtudtam némely pletykákat, mint például azt, hog Tricolorból Hervé kirúgatta magát - ráadásul velem kapcsolatban sikerült összevesznie Renée-vel és Sophia-val. Ha nekem is arcomba meri mondani ugyanezt, akkor nem felpofozom, hanem határozottan behúzok neki.  Mindegy, aztán Ashraf hazatért, nem mesélt semmit legnagyobb bánatomra. Szomorú, de ez legyen a legrosszabb, ami velünk történik.  Szilveszterkor volt egy ...

Elhatároztam, hogy emlékezni fogok erre a karácsonyomra. Mindenképpen. Miután visszajöttem Lyonból, utána kezdtem el komolyabban foglalkozni az ajándékokkal, és sikerült is beszereznem mindent időben - ezzel a szombati túszejtős-kihallgatós mizériával együtt is. Azt sajnálom, hogy végül nem Avrilékkal karácsonyoztunk, pedig úgy készültem a karácsonyfára a lakásban, meg persze arra, amikor Szeráf is átjön. Az események következtében Aimée-nél voltunk 24-én, Annan és Eadra társaságában. Jó volt Ashraf mellett ébredni, hihetetlen biztonságérzetet adott - főleg az előző nap miatt. Volt abban valami nyomasztó, hogy elválunk, és pár percen belül bajba kerülök. Arról már nem is beszélve, hogy az egész teljes jelentősége csak utólag derült ki számomra. Szeráf szerint jobb, ha tudok a veszélyekről, viszont én még mindig örülök neki, hogy amíg válaszolgattam a birkózó testalkatú Bertram kérdéseire, eszembe nem jutottak a lehetséges következmények. Hogy engem vagy ott ölnek meg vagy elviszne...

Nem mondom, hogy életem leghosszabb 20 perce volt, mert nem volt az. Erre a címre talán a Bioterminátoros ügy pályázik - és valahol szomorú, hogy ehhez a 20 perc szinte csak beállít a sorba. Az előző hétvégét Ashraffal töltöttem, megnéztük az Interjú a vámpírral-t, könyvesboltban jártunk, sétáltunk sokat a hó tetején, meg ilyesmik, aztán vasárnap délután Aimée felhívta, és mennie kellett akciózni. Kedden aztán volt öt perce és felhívott... Persze, majd szétvet a kíváncsiság, de ez, úgy tűnik, nem az elmondható dolgok közé tartozik. A következő héten átvásároltam magamat, péntekre már beszereztem minden ajándékot, amit csak tudtam - a többiek péntek reggel még vásárolgatni indultak. Péntek délelőtt felhívott Guidó egy ismeretlen számról. Mondta, hogy sajnálja, hogy így alakult, és bocsánatot kért, mert nem hívott. Aztán lerakta. Briand szerint elég csak telefontársasági ismerős a számom megszerzéséhez,  csodás, akkor nem parázom túl, hiába van az a baljós érzésem. Ja, Briand a...

Nem is tudom, azt hiszem, baromira elegem van mindenből és mindenkiből. Értem én, bazmeg, hogy nem tehettünk mást WiccaViktorért, hogy a sok rossz közül sikerült eg valamivel kevésbé rosszat választani - ettől függetlenül utálom és szégyellem magamat. Akkor miafaszért ajánlottam fel neki egyáltalán a segítségemet? Ha mégiscsak a rabsághoz segítem hozzá? Elegem van a vámpírokból, kurvára nem csináltam semmit velük, legyen az már az ő bénaságuk, ha ennek ellenére eljutott hozzám információ! Mert mi volt? Megegyeztem egy kobolddal a piacon, hogy amennyiben hozok neki vámpírvért, kapok tőle cserébe valami vámpíriratokat. Ha nem, akkor meg visszahozom a kelyhet. Ennyi. Persze, megpróbálni lehetett, de az első találkozás után nyilvánvaló lett, hogy csak mázlival szerzek vért. Oké, mi volt még? Elnéztünk abba a hülye klubba, ami történetesen vámpíroké volt, jé. Ha nem szívják le Dusánt, akkor a világon semmi nem tűnt volna fel nekik. De észrevettek minket, fasza, és utána kapásból fenyegetőz...