gillzia

Szenes fák sorakoztak ameddig elláttunk, sehol narancs, vagy Milicent vörös haja, csak a szürke és fekete korom különböző árnyalatai a betonszürke ég alatt. Najla már túljutott a megdöbbenésen, épp csak kicsit ugrott meg, amikor az a furcsán ismerős hang megszólított minket - és eltanácsolt minket a  ligetből. Malcolm a szokásos közönyével reagált, nekem meg az járt a fejemben, hogy vajon ez valamelyik Igaz, vagy valami egyéb jelenség lesz.Szófogadóan elindultam az elfele általános irányába, miközben kapkodva kerestem egyszerre narancsot és Milicentet. A hang gyorsan pontosított - ne keressük az elcserélteket, azok már az új gazdáiké. Itt felhangzott bennünk a kurvaanyád sok kis különböző szólamban, de az ismeretlen ellen aztán pláne nem ehet harcolni, futás tovább. - Honnan vagy ismerős? - kérdezte aztán meg, és bennem elkezdtek egymás után arcok felvillanni. A hang. Igaz? Vagy egy sérült, mint Malcolm mondja? Vonat - nem, nem a pánk csaj, ez férfi - Baszd meg - szaladt ki holla...

Állítólag hiányzott a fejem hátsó része, ahol távozott a golyó. A beszívott geekfejű fickó azon nyomban kiszaladt hányni, ahogy a hátam mögé nézett, és Johann is csak elkerekedő szemmel hümmögött. Én csak álltam, és azon gondolkodtam, mikor török ki hisztérikus zokogásban. De talán még ahhoz is fáradt voltam. Vagy nem tudom. Döbbent, megszeppent és megilletődött. Az úgy volt, hogy kaptam reggel egy bazi nagy csomagot, guruljak el vele a Rue fasztudjahova, én ügyesen el is egyensúlyoztam egészen addig, amíg valami puccos autó fel nem borított az egyik sarkon. Gyors bocsánatkérés után betuszkoltak a csomaggal együtt az autóba, kivittek Párizsból, aztá kiszálltunk, és a fickó megint bocsánatot kért, és fejbe lőtt. A tiltakozáshoz már halálra rémült voltam, eleget sikoltoztam és dörömböltem addig a kocsiban, azt hiszem, a félelem mellé némi keserűség és düh társult, ha szeretnék pontosabb képet adni az érzelmeimről. FASZOK! KINYÍRTATOK. Khm. Két szuperhős között ülve egy űrhajón tér...

Borzasztó mennyiségű feszültség gyűlik fel bennem, ha ember lennék, akkor ellátnék két-három sérültet ezzel az érzelemmennyiséggel. És ezen nem segítenek az újak, túl sok változót hoznak az életembe, alkalmazkodni kell, hirtelen másokban is kell gondolkodni meg ilyenek. Persze, ez a könnyebbség is, mert korlátok között hirtelen rájövök, hogy hogyan kell kitörni, amúgymeg... nem teszek semmit. Ma kísérgettem az Újakat, a kolostorban egy gyors udvarválasztás ejttek meg, a 8 szükéges ember egy helyen tartása már-mér kimeríti a lehetőségeinket, ahogy elnéztem. Aimé a lőtt sebével, JT, aki nem akar kijózanodni (Smaragd udvar meggyőzően szerepelt), a robbanási pontját lassan elérő Fémhölgy, a dekoncentrált Yoda, csodálatos. Jean-Jaques viszont roppant energikusan dumált, egy idő után még kérdezni is mertek a csajok, nem csak ülni riadt arccal. Aztán hogy-hogy nem mindketten a Borostyánt választották, Malcolm meg a Rubint, amihez előre is gratulálok. Engem Aimée küldött újra beszélgetni a...

Kedves Suzanne, hirtelen sokan lettünk a házban. Végre eszembe jutott magamra zárni az ajtót a hálószobában a laptoppal együtt, ma már nem akarok semmi több eseményt, és több embert. Komolyan, görcsbe rándul minden ajtó- és telefoncsöngésre a gyomrom. Eddig csak az irracionális remény villant fel bennem - minden egyes alkalommal -, hogy hátha Asraf hív. Szegény én, ugye. Legalább képem van róla, és belül valahol valaki kétségbeesetten kacarászik. De milyen szép fintora ez a sorsnak, hogy a nyakamba szakad hirtelen még két újonnan érkezett, és ezúttal tényleg most estek ki a Söványből. Pedig már azt hittem, hogy Malcolmmal letudom az effajta kötelezettségemet, M. Fagyos Pocsolya úgyis leboltolt Medvével, úgyhogy nem lenne szüksége már sokáig arra, hogy itt lakjon, meg úgy olyannak tűnik, aki megoldja magának. Eddig is azt tette. Egészen hétfő reggelig biztam benne, hogy szerda estig fél lábon is. Hát nem. JT épp beugrott megint, átpasszolni lekvárokat, amikor kint csattanás, hát nan...

Kedves Suzanne, őszintén remélem, hogy jól vagy és semmi bajod. Sokat gondolok rád, megpróbálom elképzelni, milyen lehet dolgozni tengerbiológusként, valahol messze, kint vagy egy hajón, mikroszkópon nézed a vizet, vagy a halakat meg az állatokat, és az egész érdekes és inspiráló, és nem egy kibaszott rémálom, és nem félsz attól, hogy véletlenül rossz utcába fordulsz be, és örökre eltévedsz, vagy álmodban elkap az egyik úrnő és felébredsz és pikkelyes a karod. És nem kapsz ajándékba összevert kedvesedről fényképet, aminek örülnöd kellene, mert legalább életjel. Nagyon közel jutottem a panaszkodáshoz azzal, hogy megnyitottam world file-t, de legalább már nincs kedvem üvölteni, mint amikor Milicent lebaszott. Igen, basszemeg, igaza van. Nem merek szólni nekik arról, ha hírt kapok, ha tervezek valamit, mert nem tudom, mikor fogják úgy gondolni, hogy szólni kell erről valakinek, mondjuk a Főnöknek , hogy leállítson, vagy oldja meg ő, vagy akármi.  Mióta velük vagyok szövetségben, ö...

Kedves Suzanne. ... . Valamikor egy éve hagytam abba az írást. Amikor elszállt a gépemről egy csomó minden, és persze a napló legutolsó évéről nem volt másolatom. Most nagyon furcsa volt újra olvasni, amit még régen írtam - ahogy elnézem, '96 februárja az utolsó bejegyzés abban a file-ban. Padig az már baszott régen volt. Érted, több, mint két év telt el azóta. Már kezd a nosztalgia ködébe veszni a Loser Squad, Mara, Rouen, a démon, meg azok a dolgok, amikről még mindig nem beszélhetek, mert még a végén... mert a végén mi lesz? De komolyan. Amióta Szeráf eltűnt, egyre kevésbé értem, mit keresek itt. Akárhogy is nézem, az eltelt két év alatt nem sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna. Nem találtam meg a helyemet, a szerepemet vagy akármit. Egyszerűen nem értem, hogy mit csináltam, hogyan voltam képes ilyen nyugalomban élni. Egy helyben. Nem tudom, sikerült-e elérnem azt, amit akartam szabadulásom után: hogy olyan legyek, akire számíthat a közösség, mert van valami, ...

Madárcsicsergés, tavasz, még mindig London. Nem mintha szeretnék elutazni, csak gondoltam megjegyzem. Szupertitkos blogbejegyzés, ami nem kerülhet fel sehoa a hálóra. Jól van. Azért akárhogyis, de muszáj leírnom a dolgokat, (DZSIHÁD, DZSIHÁD, ECHELON, ECHELON), még akkor is, hogy a néhányan egészségtelenül kíváncsiak az ismerőseim közül. Különben szólni akartam, hogy épp nyugvópontra kezdett érni az életem, már nem jelent akkora újdonságot az, hogy bele tudok hallgatni az mp3 lejátszókba, meg gondolattal kisüthetem épületek elektromos rendszerét, sőt, ha nagyon akarom, lángszóró lesz az öngyújtóból. Nagyszerű. De, mivel a nagyszerű Őrzőket rettentően irritálja minden észrevehető varázslat, ezért csak titokban és keveset lehet lézerkarddal suhogtatni. Juteszembe, igazán megcsinálhatnám. Ha hatásileg egyelőre még nem is, de kinézetre... a múltkor rákerestem, és találtam egy blogbejegyzést, ami eléggé gyanús volt. Mindegy. Nem én fogom megváltani a világot, és letörni a Birodalmat. Bá...

Morcos vagyok. Próbáltam elhitetni magammal, hogy ez a Vadász-dolo ez valami rossz álom, vagy átmeneti betegség, de nem, ez valami kib mutáció, mint az X-men vagy hasonló. Tudtam, hogy Sunnydale elcseszett hely, de, hogy ennyire, azt nyilván nem. Ha úgy vesszük, legalább van magyarázat arra, miért hal meg kb kéthavonta a suliból valaki. Azt mondjuk nem értem, miért nem vonult be a hadsereg ide, vagy valami, emg ezek az FBI meg CIA meg egyéb izék miért nem küldték ide Muldert és Scullyt -csak az évfolyamomban két démonidző is volt fél éven belül, az egyik ráadásul kiírtotta a focicsapat negyedét... Mi ez az egész?! Többek között ezért sem oltam hajlandó szóba állni Robottanárral, mert nem létezik, hogy egy gimis csajnak kelljen megmentenie a világot,erre való a rendőrség, a hadsereg, megminden. Kielégítő választ eddig még senki nem tudott adni, mert az egyetlen, akinek valami köze volt a dologhoz, az meghalt mielőtt ezeknál a Vadászkötelesség fasságoknál bővebben nyilatkozhatott vol...

Roslyn vagyok, nemsokára 17 éves. Ez itt Sunnydale, itt lakom. Itt nyílik a Pokol egyik szája, vagy mije, de ezt már nem sikerült kimerítően elmagyaráznia a Könyvtárosnak, mielőtt széttépték volna. A szüleim kamaszkorom eleje óta azon aggódtak, hogy nehogy belőlem is bűnözőlegyen, mint a bátyámból, aztán a nyáron anyámat is előléptették, és rájöttek, hogy tulajdonképpen nem kell rám figyelni, eléggé nagylány vagyok már. Ennek örömére megtalált egy tweed-zakós fickó, és közölte velem, hogy én vagy a vadász... bocsánat, Vadász. És mostantól kezdve az a feladatom, hogy vámpírokat öljek, meg egyéb dolgokat. Na, persze. Az egy dolog, hogy baromi jól tudok spárgázni, meg leszaltózni cheerleaderekből rakott torony tetejéből, és végig mosolygok, mint valami idióta, és kitűnően át tudjuk költeni a Sunnydale Slayers mottóit - de azért... érted, vámíprokra vadászni.Namindegy. Mondjuk tény, hogy megtanultam kungfuzni. Pár hét alatt. Meg vívni. Meg a pilangókést rendesen használni - előtte ...

Itthon vagyok, univerzumom biztos pontjában - és itt is mennyi minden változik. Naív elképzelés volt, hogy majd hazajövök, és a nyugalom majd mennyire jó lesz, nem utazom, és majd minden rendben lesz. Asharf nem volt itthon, amikor megérkeztem, üzleti úton volt (ezúttal tényleg) Amszterdamban. Megpróbáltam felhívni, még rögtön reggel, amikor felébredtem a hotelban, nem vette fel. Estefelé hívott vissza, bentfelejtette a telefonját a csomagjában. Becuccoltam a Házba, meglátogattam Aimée-t, mondtam, hogy nem szeretném folytatni a futárkodást, kilépek a Cégtől. Mivel kaptam eleve egy csomó pénzt, illetve a házból a részem a Cégre szállt a halálom miatt, ezért még egy jókora mennyiségel jönnek nekem - szóval annyira nem kell sietnem a munkakereséssel. Ideiglenesen beköltözött a Házba Félix. Igen, az a Félix, aki nyáron itt járt már, fehér hajú, ... furcsa. Akkor még nem sejtettük, hogy, de ne szaladjunk az események elejébe, így is elég nehéz a sorrendet tartani. Szóval egy beszédes, ...

Szeráf végül visszavitt Lille-be. Engem vitt tovább a lendület, szerettem volna minél hamarabb túlesni már az átkon, vagy így, vagy úgy, de Ashrafon érezhető volt, hogy nem szívesen hagy most egyedül. Nem csodálom, reálisan tekintve halálos veszélyben voltam a démonnal a fejemben, és a közeledő határidővel. Volt egy olyan megoldásra esély, amit nem akartam véghezvinni, ha nem muszáj, a másik lehetőségről pedig nem tudtam semmit, csak annyit, hogy vannak valakik, akiknek van esélyük megoldani a problémát. És valószínűleg segíteni fognak. És, amíg vártam a mmásodik lehetőség beteljesülésére, addig szép lassan kezdtem lecsúszni a teliholdról, ami az elsőhöz kellett volna. Nem, nem akartam beleszúrni egy másik emberbe egy arasznyi hosszú tűt, és ezzel átplántálni belé a démont. Inkább beszálltam egy autóba, ami elvitt Párizsig iszonyat gyorsan. A sofőrnek fogalma sem volt róla, h ki vagyok, azon kívül, hogy Janie-t kereste a szállodában. Volt két helye, meg egy határideje, és a szállítá...

Rouen, mint mindig, a nyugalom szigete. Nem tudom, hogy csinálják az ottaniak, de béke és a jó értelemben vett csend szokott ott körbevenni. Még a buszon írtam Sévere-nek, hogy megyek, úgyhogy, mire a busz lerakott, már várt rá, rémséges neonszínekben, valami kutyát sétáltatva. Én közben lassan napirendre tértem az események felett, Sévere-vel már egészen higgadtan tudtam csevegni. Beszámolt a helyi pletykákról - Adrian és Violette hosszú évek után először kávéztak egyet, Colette és Adrian összeszólalkoztak, Sylvain turnézik a táncosaival. Átdumáltuk a délutánt, utána átruccantunk Colette-hez, csomagot vitt neki, cserébepizzát kaptunk. Aztán ment randira, én meg úgy gondoltam, sétálok egy kicsit a városban, megnézem mondjuk a katedrálist, meg ilyenek. Nem sikerült, elkapott útközben az Erdész, beültünk kocsmába, beszélgettünk, aztán már ideje lett menni a Fagyöngybe. Adrian nem volt ott, amit, azt hiszem, csak egy kicsit sajnáltam, hisz megint a WC-t terveztem összefirkálni. Amilyen sz...

Aztán az események csak fokozódnak. Párizs felé vonattal mentem, mert nem szerettem volna a buszállomással problémázni, eltévedni Párizsban meg ilyenek - a vonatállomásról legalább minimálisan ismertem, h merre van a metró. Aztán felszállt egy fabőrű alak, és a felbukkanása pillanatában kiszúrtuk egymást. Éreztem én, hogy ez minden, csak nem jó - és igazam lett. Odajött, és beszélgetést kezdeményezett, közben udvariasan felhívta egy pisztolyra a figyelmemet, amivel a kabátja alól rám céloz. Meg, hogy akár el is engedhetem a sajátomat, mert ő gyorsabb lesz. Bemutatkozott valami Paulként, aztán tisztázta, hogy ő egy elcserélt fejvadász, embereket szokott leszállítani a megrendelőinek, most épp egy elcseszett küldetés után van, és értem szép pénzt kaphatna. De azért beszéljek magamról, mert fáradt, és nem szeretne különösebb kellemetlenségeket magának, szóval, ha a beszélgetés alapján úgy dönt, akár el is enged. Itt már éreztem, hogy engem nem hagy nyugodni a sors, mindenáron magamról k...

Kedves Suzanne, bocsánat, nagyon elmaradtam a beszámolókkal - elég sűrű napjami voltak, azt hiszem. És mág nincs egészen nyugalom, a lábam kezdett baromira fájni, mielőtt végre pihentünk volna kicsit. Alvásról persze szó sem lehet, és így ... nagyon hosszú ez a téli éjszaka. Lille-ben végül sikerült beszélnem Bebével. Odamentem, csöngettem, aztán el akart zavarni, akkor tovább csengettem, amíg egy nem túl szimpatikus fazon megtámadt a körfolyosón, és ekkor Bebe már inkább az én pártomat fogta. És, ha már megmentett, akkor már inkább úgy döntött, meghallgatja, mit keresek. Elmondtam, hogy el vagyok átkozva, és segítséget kérek. Erre elmondta, hogy miért gyűlöli Aimée-t - én meg magyarázzam el neki, hogy az ő helyében miért segítenék magamnak... zseniális.  De valahogy sikerült, az az érv győzött, hogy akkor ő is ugyanolyan lenne, mint Aimée, hogy nem segít, amikor megtehetné. Két nappal későbbre beszéltünk meg találkozót, addig ő összegyűjtötte, amit tudott, én meg berúgtam (öss...

Kedves Suzanne, azt hiszem, sikerült megint bemutatkoznom. Egy kedves jégelementál hozott ki a fogdából, hogy majd nála legyek háziőrizetben, amíg ki nem deríti a rendőrség, hogy akar-e tőlem valamit. Nem kellett volna szólnom a fickónak Párizsban, hogy épp ellopták a pénztrcáját - pedig megpróbáltam minden feltűnést nélkülözve szólni neki, de aztán egy nő felhívta rám a figyelmet azzal, hogy beszélt velem, és lelépett a táskájával. Fasza. Tudtam én, hogy nem kéne, a pályaudvar a sápadtak területe, egy hónapja itt rohantunk keresztül Szeráffal, miután ő lelőtt egy fickót, én meg fellöktem egy rendőrt - pisztollyal a kezemben, naná -, aztán Ashraf karon lőtte, és taxiba vágtuk magunkat. Végül minden probléma nélkül feljutottam a vonatra, aztán meg a városba. Másnap reggel kopogtattak a szállodai szobám ajtaján, két öltönyös fickó, igazolványt villantva. A fiatalabb meglehetősen ideges volt, fegyvrt fogott rám, amikor az irataimért nyúltam, de szerencsémre az idősebb kézben tartott...

Ashraf Lyonban, Avril nem bírja a fényt és folyamatosan rosszul van, Aimée sütit süt tehetetlenségében, Sandman egy kis dobozba zárva... Noella elcsavargott és nem ment haza, Lucas és Tilly meg szimplán eltűntek a hét közepén. Jó, hogy Ashraffal együtt töltöttük az időt, amíg le nem kellett lépnie. Most ugyan hiányzik, és aggódom érte, mégis jó, hogy együtt voltunk. Folyamatosan az a béke jár az eszemben, ami körülölelt minket a havas erdőben. Nem nagyon találom a helyemet. Baj van, nagyobb, mint aminek eddig tűnt, és megint olyan ... átmenetinek tűnik minden. Úgy érzem, tenni kéne valamit, de nem tudom, hogy mit. Aimée nem érzi jól magát, ez látszik, de nem tudok mit mondani neki. Egyszerűen keveset tudok. És ez elkezdetett idegesíteni. Nem akarom megöletni magamat, és nem akarok veszélyt hozni a többiekre - de valamit... valamit muszáj lenne kezdeni. Mindenhol zsákutcára futnak az elméleteim.

- Csak még valamit. Úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére... mint a hercegnődre! - azzal el is engedte és lépett volna el, de a másik hirtelen megragadta, és falhoz lökte. - Esküdj meg, hogy nem esik bántódása! - sziszegte az arcába, és szeme késként villant. - Esküszöm - mondta nyugodtan. - Megvédem, úgy, ahogy megvédek mindenkit, akit hűség köt hozzám. Pár pillanatig farkasszemet néztek, majd hátralépett a másik. - Úgy legyen. És én helyetted vigyázok a lányra. A halk csobogás elnyelte távolodó lépteiket a barlangrendszerben.

Hogy vagyok? Szarul, basszameg. Flippergolyó, tudod Suzanne, csak épp bennem vannak a golyók, amik gurulnak és ütköznek, és ők visznek faltól falig. Meg néha a fal is visszacsap, de az annyira részletkérdésnek tűnik... faszkivan. Hétfőn még a hóvihar is lecsapott Orleans-ra, mintha... mintha. Pont úgy. Összezárva a világon kívül, Zumie főzött, Briand szétszerelte a motorját, Sabine tanult, Avril meg benyugtatózva feküdt. Mi meg kártyáztunk. Aztán Ashraf lelőtte a zárat az egyik ajtóról, és előhozott egy rádiót, van saját frekvenciánk, derült ki. Aztán elállt a hóesés, és végre hazamentünk. Zumie rajtam vezette le a fezsültségét, amíg Ashraf Aiméevel mebeszélt, én meg éreztem, hogy szép lassan felrobbanok a tehetetlenségtől. És tudod, amikor először érzem, hogy a dühtől és fűjdalomtól egyszerűen képtelen vagyok gondolkodni, képtelen vagyok bármit kitalálni, az ijesztő. Ketten veszekednek időnként a fejemben, és nekem fáj. Ashraf velem van, és nem tudom, mit tettem volna, ha nincs...

- Idd meg, és ülj le - Jean a kezembe nyomott egy feles pálinkát. Megittam és leültem. Az agyamban szélsebesen forogtak a nevek, számbavettem, kik nincsenek itt. - Ma délután, az egyetemtől pár utcányira - kurvaéletbe, ne... -, fényes nappal egy orvlövész... lelőtte Guillaume-ot. Már nem lehetett rajta segíteni. - Bazdmeg... bazdmeg...  mereven néztem a hullasápadt, vörös hajú srácot. - A Szeráf mindkét szövetségnek megmondta, hogy jöjjünk ide. Megfagytam belül, de közben már éreztem a düh izzását is - el akarom kapni, bárki tette, bármiért tette, azt akarom , hogy megfizessen érte. Teljes erővel hozzávágtam a felespoharat falhoz, egy kicsit bele is fájdult a karom, amit JT amúgy is alaposan megcsapdosott még edzés közben. -- A hétvége egész jól telt, leszámítva a konstans zavarodottságomat az emlékeimtől. Meglátogattuk Marát, átbeszlgettem vele egy délelőttöt, és örömmel láttam, hogy lassan, de biztosan találja meg a jövőjét. Ha fel kell ehhez hívnia Berlinben a mesterét, akk...

Felébredek, és nem értem, hol vagyok, fehér az ég az ablakon túl, és másik utcát várok, két nyírfával, de itt nincsenek, és akkor idegen lesz egyszerre a szoba is. ... - Sofi, kész a reggeli, ha nem eszel, akkor apádnak egyedül kell beindítania a kisteherautót! - felpattanok, és rohanok ki, bevágom az ajtót magam után. Büszke vagyok magamra, egy perc alatt menetkész vagyok - pizsi le, bugyi, zokni, nadrág, póló és kész. Hajgumit úgyis a zsebemben tartom, két hullámcsattal, minden helyzetre készen. - Jó reggelt - Ashraf engem néz, és majdnem válaszolom hollandul, hogy jó reggelt, de nem, mert ... nem. Biccentek. A lánchoz nyúlok, kurvaanyázok hollandul, vízhólyagos lett a bőröm a lánctól. - A fürdőszobában van krém - hogy képes ennyire.... kérdés nélkül a szükségeset mondani?! ... Ne bőgök, nem bőgök, a bőgőmasinák bőgnek, nem bőgök...   - Sziffi, hol vagy már - Roland jön vissza értem. Nagy fiú, nagy bakanccsal, nagy sötét, kötött pulóverben. Kirándulnunk. Felkelek dur...