Quest IV.
Szeráf végül visszavitt Lille-be. Engem vitt tovább a lendület, szerettem volna minél hamarabb túlesni már az átkon, vagy így, vagy úgy, de Ashrafon érezhető volt, hogy nem szívesen hagy most egyedül. Nem csodálom, reálisan tekintve halálos veszélyben voltam a démonnal a fejemben, és a közeledő határidővel. Volt egy olyan megoldásra esély, amit nem akartam véghezvinni, ha nem muszáj, a másik lehetőségről pedig nem tudtam semmit, csak annyit, hogy vannak valakik, akiknek van esélyük megoldani a problémát. És valószínűleg segíteni fognak. És, amíg vártam a mmásodik lehetőség beteljesülésére, addig szép lassan kezdtem lecsúszni a teliholdról, ami az elsőhöz kellett volna. Nem, nem akartam beleszúrni egy másik emberbe egy arasznyi hosszú tűt, és ezzel átplántálni belé a démont. Inkább beszálltam egy autóba, ami elvitt Párizsig iszonyat gyorsan. A sofőrnek fogalma sem volt róla, h ki vagyok, azon kívül, hogy Janie-t kereste a szállodában. Volt két helye, meg egy határideje, és a szállítá