gillzia

Lehet, hogy tényleg a hazaérkezés a legjobb az utazásban? Nem tudom megmondani, hogy miért kell ez nekem, miért válaszolom szinte automatikusan azt, hogy nem, nem akarom abbahagyni. Még ezek után sem. Azzal indultam útnak, hogy most nem lesz komplikáció. Hogy nem aggódok túlságosan a repülőút miatt, hogy nem gondolok a párizsi metróra, odaérek Genfbe, elmondom a szót, vonatra ülök és hazajövök. Ja, persze. Egészen a metróig működött. Ott rámköszönt valaki, és kifejezte neheztelését - mi a francot keres a fajtám itt, még szólt is többször. Aztán nekifordított az ablknak, rám szólt, hogy ne nézzek hátra -megállt a metró az alagút közepén, és elment a fény a kocsiban. Gyereksírást hallottam, majd elvágólagosan csönd lett. Amikor megfordulhattam, málnaszemű fonalgombolyag gyereket tartott az anyja a karjaiban. Ehhez képest a repülő 2000 méteres zuhanása és jegesedése semmi nem volt. Ott elfelejtettem a halálfélelmet, annyira esélytelennek éreztem magamat. És a mellettem utazó srác pont

Furcsa, mennyire sűrűen eseménytelenek voltak a genfi utazást megelőző napok. A havon sétálós hétvége után a Szeráf lelépett Lyonba, elintézni, hogy ne akarjanak rólam többet tudni. 30-án ért vissza, addig nekem sikerült majdnem összevesznem Avrillal azon, hogy nem árultam el neki, kivel jöttem össze, emellett nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal. Ja, persze, Aiméenél aludtam, aztán Avriléknél, akik Jean lakásában laktak, amíg kitakarították és beüvegezték a lakásunkat. Bonyolultak ezek a lakáselméleti kérdések, pláne a mostani lakáseladási-vásárlási láz tükrében. Megtudtam némely pletykákat, mint például azt, hog Tricolorból Hervé kirúgatta magát - ráadásul velem kapcsolatban sikerült összevesznie Renée-vel és Sophia-val. Ha nekem is arcomba meri mondani ugyanezt, akkor nem felpofozom, hanem határozottan behúzok neki.  Mindegy, aztán Ashraf hazatért, nem mesélt semmit legnagyobb bánatomra. Szomorú, de ez legyen a legrosszabb, ami velünk történik.  Szilveszterkor volt egy közös vac

Elhatároztam, hogy emlékezni fogok erre a karácsonyomra. Mindenképpen. Miután visszajöttem Lyonból, utána kezdtem el komolyabban foglalkozni az ajándékokkal, és sikerült is beszereznem mindent időben - ezzel a szombati túszejtős-kihallgatós mizériával együtt is. Azt sajnálom, hogy végül nem Avrilékkal karácsonyoztunk, pedig úgy készültem a karácsonyfára a lakásban, meg persze arra, amikor Szeráf is átjön. Az események következtében Aimée-nél voltunk 24-én, Annan és Eadra társaságában. Jó volt Ashraf mellett ébredni, hihetetlen biztonságérzetet adott - főleg az előző nap miatt. Volt abban valami nyomasztó, hogy elválunk, és pár percen belül bajba kerülök. Arról már nem is beszélve, hogy az egész teljes jelentősége csak utólag derült ki számomra. Szeráf szerint jobb, ha tudok a veszélyekről, viszont én még mindig örülök neki, hogy amíg válaszolgattam a birkózó testalkatú Bertram kérdéseire, eszembe nem jutottak a lehetséges következmények. Hogy engem vagy ott ölnek meg vagy elviszne