Vihar
Kedves Suzanne, hirtelen sokan lettünk a házban. Végre eszembe jutott magamra zárni az ajtót a hálószobában a laptoppal együtt, ma már nem akarok semmi több eseményt, és több embert. Komolyan, görcsbe rándul minden ajtó- és telefoncsöngésre a gyomrom. Eddig csak az irracionális remény villant fel bennem - minden egyes alkalommal -, hogy hátha Asraf hív. Szegény én, ugye. Legalább képem van róla, és belül valahol valaki kétségbeesetten kacarászik. De milyen szép fintora ez a sorsnak, hogy a nyakamba szakad hirtelen még két újonnan érkezett, és ezúttal tényleg most estek ki a Söványből. Pedig már azt hittem, hogy Malcolmmal letudom az effajta kötelezettségemet, M. Fagyos Pocsolya úgyis leboltolt Medvével, úgyhogy nem lenne szüksége már sokáig arra, hogy itt lakjon, meg úgy olyannak tűnik, aki megoldja magának. Eddig is azt tette. Egészen hétfő reggelig biztam benne, hogy szerda estig fél lábon is. Hát nem. JT épp beugrott megint, átpasszolni lekvárokat, amikor kint csattanás, hát nan