gillzia

Az a baj az időutazással, hogy pont ugyanannyira valószínűtlen, mint egy-egy álom. Amikor Barbara magához tér - hiába beszélt előtte, de már elvonta a figyelmét valami az ablakon túl, aztán Virginie hisztizve otthagyja a társalgást (tényleg ő gyújtogat mindent mert a fasz bátyja fasz volt?) -, egy pillanatra tényleg azt hiszi, hogy álom volt az elkövetkező két nap vagy mennyi. Kidörzsöli a szeméből a homokot - haha, ez angolul jobban hangzana -, és bután néz össze a többiekkel. Vajon az agy vagy test másnapos? Az utóbbi, mert a bágyadt, úszó részegségből lassú ébredés maradt. Máskor is így kell berúgni, állapítja meg, egy villanás, és már kimaradt a másnaposság.   Ezt a beszélgetést meg hagyjuk a picsába, szól az általános vélemény, lejátszottuk már egyszer, és Trixie is pont néz ki, mint akinek ezer más dolga van máshol.   Sokkal kellemesebb most Barbarának lenni, mint két nap múlva. Még akkor is, ha a pizzarendelésnél sikítva összeszorul a gyomra, és mindent megtesz azért, hogy nem e