gillzia

Rouen, mint mindig, a nyugalom szigete. Nem tudom, hogy csinálják az ottaniak, de béke és a jó értelemben vett csend szokott ott körbevenni. Még a buszon írtam Sévere-nek, hogy megyek, úgyhogy, mire a busz lerakott, már várt rá, rémséges neonszínekben, valami kutyát sétáltatva. Én közben lassan napirendre tértem az események felett, Sévere-vel már egészen higgadtan tudtam csevegni. Beszámolt a helyi pletykákról - Adrian és Violette hosszú évek után először kávéztak egyet, Colette és Adrian összeszólalkoztak, Sylvain turnézik a táncosaival. Átdumáltuk a délutánt, utána átruccantunk Colette-hez, csomagot vitt neki, cserébepizzát kaptunk. Aztán ment randira, én meg úgy gondoltam, sétálok egy kicsit a városban, megnézem mondjuk a katedrálist, meg ilyenek. Nem sikerült, elkapott útközben az Erdész, beültünk kocsmába, beszélgettünk, aztán már ideje lett menni a Fagyöngybe. Adrian nem volt ott, amit, azt hiszem, csak egy kicsit sajnáltam, hisz megint a WC-t terveztem összefirkálni. Amilyen sz

Aztán az események csak fokozódnak. Párizs felé vonattal mentem, mert nem szerettem volna a buszállomással problémázni, eltévedni Párizsban meg ilyenek - a vonatállomásról legalább minimálisan ismertem, h merre van a metró. Aztán felszállt egy fabőrű alak, és a felbukkanása pillanatában kiszúrtuk egymást. Éreztem én, hogy ez minden, csak nem jó - és igazam lett. Odajött, és beszélgetést kezdeményezett, közben udvariasan felhívta egy pisztolyra a figyelmemet, amivel a kabátja alól rám céloz. Meg, hogy akár el is engedhetem a sajátomat, mert ő gyorsabb lesz. Bemutatkozott valami Paulként, aztán tisztázta, hogy ő egy elcserélt fejvadász, embereket szokott leszállítani a megrendelőinek, most épp egy elcseszett küldetés után van, és értem szép pénzt kaphatna. De azért beszéljek magamról, mert fáradt, és nem szeretne különösebb kellemetlenségeket magának, szóval, ha a beszélgetés alapján úgy dönt, akár el is enged. Itt már éreztem, hogy engem nem hagy nyugodni a sors, mindenáron magamról k