gillzia

perszehogy hülye. de nagyon.letépném a fejét, szívesen. de úgysem fogom. egyrészt, mert én olyan rendes és jószívű vagyok (konzelválódik az rendesen, nincs igénybevéve, és még karót sem szúrtak bele), másrészt, mert még van választási lehetősége. majd, ha rosszul döntött, legalábbis felpofozom, az első új találkozásunkkor. méghogy romantika, meg a sötétség szépsége. én mondom, mintha a zombi evett volna bele az agyukba a fiókajelölteknek. Galambom, bolyhos denevérecském, a vámpírok, ha élvezik a létüket, csak egy módon tehetik. Vérszívással. És még ez is egyre kevesebbet jelent, fokról fokra többre van szükség az érzés fenntartásához, még kell anyag, még. ehh. leszarom. csak ő vállalhat felelősséget a saját lelkéért.

nem, tényleg nem létezem ebben a világban, csak ezen a blogon. furcsa. miután maga földalattigeekünk sem találta meg a blogomat sehogysem (még cím alapján sem), kezdenek furcsán nézni rám avalóságban, de nem zavar. igazából nem. miután hangokat hallok, többiek számára nemlétezőket... a szomszéd szobából, kislánykacag,és sikoltozik néha. szavai alapján vámpír lett ő is, szinte érzem a fenevadat benne. csakolyan furcs. mástmondanak neki mint nekem mondtak.

rátaláltam valakire. valami érdekesre. abban a pillanatban széthullott minden,amint porrá omlott a paranoidunk teste. nem törődöm a hanggal, a vámpírvadászi ösztöneimet most háttérbe inább,mert rábukkantam. Amire eddig senki. Egy párhuzamos valóságra.

a halottak nem beszélnek. ez csak félreértés. a halottakat csak a hullamosók mozgatják. én is elmúltam. reimkarnálódtam egy budapesti live-ban, részidőskarakterként, ahova Sophieként nem léphet be a gazdatest. hát így.

Ijesztő. Amikor a Grófnő azt mondta, szeretné, h barátnőként tekintsek rá, megfagyott bennem a vér. Valamire nagyon emlékeztetett... egyértelműen nem lenne szimmetrikus. Mintha az anyám próbált volna velem pacsizni. ... Csak nehogy imétlődjön, ne, semmi sem. Nem akarom ezt átmenteni holtamba. Épp elég volt egyszer küzdenem vele. Ráadásul ... A barátsághoz bizalom kell. Nem tudom, mit fogok kezdeni magammal, ha mindenki azt kérdezi. Vagyis, ki kell tanálni vmi elfogadhatót a külvilágnak. A célok nem mindig ilyen határozottak.

Ne felejtsd el. Totál káros a létezésed. Ne felejtsd el. Talán még egy kicsit sem lesz jobb a világ azzal, ha sikerül elpusztítanod. Nem, nem fogok megfeledkezni róla. Csak azt nem tudom, hogy ha kitépem a szívét és szétmorzsolom, az hatásosabb e, vagy az, ha messziről robbantom fel. Annyiban biztos vagyok, hogy mindkettőt élvezném. Ma este sikeresen elvesztettem a fejem. Ugyan van gyakorlatom a témában, de... ennyire durva még sosem volt. Ez nem én voltam. Nem én vagyok. És a legrosszab, h itt van belül, érzem, már a gondolatra is, hogy a szemem elé kerül az a féreg, ha megemlítik. Senki mást nem szeretnék ennyire gyűlölni. Senkinek nem ajánlom. Alec, sajnálom, tudom, az összeomlás szélén állsz te is, de csöndben maradni talán még képes vagy. Nem vagyok hajlandó többet tolerálni tőled a minimálisan szükségesnél. Ha Aubert nincs ott (ha nem gondolok a lehetőségre előre), akkor rosszabbul is végződhetett volna. Meg akartalak ölni. A véredet akartam... Gyűlölöm azt, hogy nem halhatok meg

wazzeg. nem. már megint egy. a szerencsétlen. de miért pont az én ismeretségi körömben történik a szar?

mert úgyse sikerül. Mi?! Na, persze, ez is hozzáállás. Csak úgy semmi értelme nincs az egésznek. Akkor inkáb meghaltam volna. Kedd este mentem ismerkedni újdonsült testvéreim révén, mit ne mondjak, punnyadt egy hangulat, vámpírok szórakoznak halandókkal, meg egymással, inkább haverokkal buliznék, ha lehet. Mintha nem csak én nem éreztem volna magam egy hullámhosszon a többiekkel, mint új, hanem ők se egymással... és persze rögtön érdeklődtek Gilesékről, mi a véleményem. Ehh. Két éjszaka alatt nem fogok egy ismeretlen létformáról mélylélektani elemzést készíteni. A felületen egyértelmű a kép, dehát nyilván nem ilyen egyszerű a képlet. Ehhez idő kell. A gót csajszi első látásra szimpatikus volt, talán az egyszerűsége miatt, vagy mittomén, de ez is csak megbízhatatlan benyomás. Azt hiszem, ki kell találnom valami véleményt, ha még netán kérdezgetnek. Omg, viccesek ezek az össze-vissza pletykázó, miavéleményedrólaés mármegintnemcseréltinget-es társaságok. Ezt a vérszívást még mindig nem tu

Tegnap... előző éjjel ott hagytam abba, hogy zene. Zene. Zene. És hogy nem kéne. Talán. Talán nem szabad pusztán táplálékforrásnak tekinteni az embereket. Mert én is az voltam valaha, és nem felejthetem el, h mivé váltam. Hogy nem lettem jobb még ennél a szemétre való, önkínzó és pusztító fajnál sem. Nem vagyok több. Ugyanabból az anyagból egy pióca. Élősködöm a vérükön, de ami rosszabb, az életükön is valahogy. Hiszen nélkülük nem bírnánk meglenni! Szar ügy. Aubert meg még mindig nem érti, vagy én nem értem meg őt, de egyre távolodunk egymástól. Az a hülye elvakult feje! Persze, persze, tudom én, az ismeretlen tudás vonzó, meg minden, és tiltott gyümölcs íz is jó, de a kritika, nos, az nem árt semmivel kapcsolatban, amihez az embereknek bármi közük van. Pláne, ha emberből elvonatkoztatott szörnyekről van szó. Hirtelen egyedül lettem, nagyon. Meghaltam. Meghaltam. Meghaltam. Ami itt tart... mi tart itt? Az, h nem adom fel, nem adhatom fel, meg kell védenem legalább azokat, akik fontosa

Ez nem az én szemem. Nem az én hangom. Ijesztegetek a sötétben, meg az ágy alól. Nem, nem, soha, mi?! Felejts el. El se tudtam búcsúzni. Csak egy kicsit, egy másik hullától. Utólag azért kéne. Posztumusz. Vagy nem? Nem érdekel esetleg? Ugyse sikerül... az emlékekkel együtt a maradékX is eltűnik. De nem akarok ezen agyalni... valahogy... zavar. Mi?! De nem szabad csak úgy. Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem szeretném az embereket. De erre szerencsére még csak kevesen jöttek rá, velük meg úgyse... automata. welcome to the machine. tényleg, ki tudnám cserélni egyes testrészeimet gépre?

Én mindent megpróbáltam. És majdnem sikerült. Wazze, ha tényleg sikerült volna vámpírvadászt találnom! Rohadtul bánt, h megint ennyire elővigyázatlan voltam... soha többet nem fogok senkiben se megbízni, aki önszántából szólít meg, és nem én kerestem. Legalább majdnem kialudtam magamat. Az elmúlt napok eseményei annyira kikészítettek, h zombinál többre nem vagyok képes, bármekkora is az adrenalinmennyiség bennem, legalábbis így érzem. Vagy lassan kezdek beállni egy átlagértékre? Eddig az a koponyás-keresztes fajta volt a legrettenetesebb. A rohadt életbe, ezek értenek a szimbólumokhoz, nem csodálom, h becsavarodtak. Mit bántják szerencsétlen farkasokat! Az állatok még az embernél is jobbak, egy vámpír ne merje magát hozzájuk hasonlítani... Az állatok nem zsarolják az áldozatukat a barátaival, csak az élelemért ölnek. Ösztönből. Nem sportból. El nem tudom képzelni, mi lesz ezekből, ha az embertől és állattól is eltávolodnak. A vámpírgyűlés. Szépen égtek volna. És basszus, ez volt Auber

Nemtudomnemtudomnemtudom. Csak szűrten eresztheti be a robotpilóta az adatokat, különben, érzem, megőrülök. Azt meg nem engedhetem meg magamnak. Az is csak menekülés. Nem hagyhatom magára a barátaimat... még akkor se, ha soha többet nem találkozhatok velük! Engem innen nem eresztenek már el, csak valahogy... másként. Vérszívóként, vagy szolgaként. Nem akarom, hogy az érzelmeimen valaki nem önmaga miatt uralkodjon, hanem csupán... riaszt az, amit a geek szemében láttam, amikor a Csatornák Hekkeréről beszélt. nem menekülhetek el. Nem szabad! Milyen hangjuk van az égő vámpíroknak? Csak kerüljek vissza a gép elé, megmutatom.

Mit szerettem volna? Élni, és élni hagyni. Vagy halni hagyni. Ahogy tetszik. Lényegében ugyanaz. Egy teljes élet végén meghalni. Vagy inkább, ha meghalok, elégedetten tegyem, azzal, h amit eddig tettem, ahogy éltem, az szerintem megfelelő volt. Nem avatkoztam bele az emberiség mocskába a szükségesnél jobban, főleg nem okoztam még több mocskot. Az emberiség menthetetlen, előbb vagy utóbb kinyírja magát. Nem az én dolgom, h ezt megakadályozzam. Ezt lehetetlen megtenni. De az igenis feladat, h a saját környezetemet úgy alakítsam, hogy az megmaradjon nekem és a barátaimnak. Nem érdekel, a többség mit mond, ha én máshogy látom. Wazze, arra van az ítélőképességünk, h válasszunk! Ne más döntsön helyettünk! A vegetálás rosszabb a halálnál. Naná. De ezt nem dönthetem el más helyett, erre mindenkinek magától kell rájönnie. Máskülönben ugyanaz, bármit tesz. Ezért nem élem a családom életét. Persze, amíg kisebb voltam, tinédzser, addig csak a lázadás vezérelt, h ne mondják meg nekem, mit ne csinál

(innentől már nem blog, csak a gondolatok, amik X fejében. Vannak. néha. Vagyis lennének, ha létezne máshol is, mint egy szerepjátékban. Cool. Geek.) Padló, falak, tető. Ez biztos. Más semmi. Nem tudom, tehetek-e bármit is, de fogok. Talán rosszul döntöttem azzal, h kiprovokáltam a tudást, azt, h megtudjam, ki vagy mi irányítja, próbálja irányítani az életemet. Talán. De nem érdekel. Most már tudom, és nem látok más utat magam előtt, mint hogy utólagos kezelést alkalmazzak. Megelőzve , h esetleg ez a féreg mások életébe is belepiszkítson. Nem szállhatok ki. Könnyebb lenne meghalni. Azzal ártanék a legkevesebbet talán a barátaimnak, de az lenne a legkönnyebb út is. Túl könnyű. Wazze, nem megoldás. Nincs megoldás. Kiragadtak az eddigi életedből, előtted a választás, melyik vágyát teljesíted egy őrültnek, egy halhatatlan őrültnek. Élsz, csak épp most már nem saját akaratodból, nem a saját életedet, vagy... hozzá hasonló szörnnyé válsz. Én nem ebben a síkban mozgok. Az emberek is kipus

... ... ... ... ... bíp bíp bíp. miért kutatnak utánam? miért vannak a nyomomban? mi köze van bárkinek az én életemhez? ő éli, vagy én? találjatok már magatoknak jobb szórakozást! őrült nagybácsik, titokzatos testőrök, rejtélyeskedő zöldszeműek, NUKE THEM ALL.

sűrűn jut időm blogot írni. gyanús. még mindig van félórám elindulni. gyanús. valakinek ugat az utcán a kutyája. gyanús. ha még valaki jön hirtelen feltüremkedett paranormális eseményhalmazzal, azt rövid úton fejbevágom. sőt. azt hiszem, ellenőrzöm mindenfelé, hátha jön az apokalipszis, a világ vége, hogy eseménysűrű. nah, asszem ennyi. 15. 14. 13.

megyek rasztahajú utcaseprűnek. vagy talán mégse. olyan szép, amikor fogalmam sincsen mi a fasz zajlik körülöttem, ráadásul mintha több tétje lenne, mint eddig bárminek is. hogy őszinte legyek, még élvezem is kicsit. talán épp időben, mielőtt túlságosan hozzászoknék a kényelmes élethez. hisz végre történik valami, nem magamnak kell generálnom az egyhangúan normális eseményeket megtörő vonulatot. most csak lépni kell, egyensúlyozni. anyám tegnap úgy döntött, felhívja a figyelmemet az utolsó szálakra is, amik hozzákötnek. ha jól emlékszem, ikor végleg elköltöztem otthonról, azt is valami ilyesmi előzte meg... utánanézek asszem, milyen ösztöndíjjal tudnám folytatni az egyetemet... szvsz szívesen írna nemtámogatási nyilatkozatot - azzal több esélyem lenne. különben majdnem elmentem a partira, ha nem kezd el szívózni. valahogy nem bírom, amikor befolyásolni próbál... azt hiszem, ideje újabb szálak elvágásának. nuke them all!

*ssza meg. Ennek is most kellett jönnie. Még élek, vígasztaljon a tudat. Röhej. Ha van valami, amit gyűlölök, az a felesleges paranoia. A képzelgések arról, hogy azok az árnyékok tényleg léteznek. És nem én mozgatom őket. Végigvárom, mi sül ki ebből, mert ez így értelmezhetetlen, értelmetlen. Nem, nem szólok haza. Összeesküvéselméletes ott volt, elment a Bányászokkal. Ahogy ismerem, ez majd rendesen feltölti újabb elméletekkel. A Családapa megint hihetetlenül fafejűnek bizonyult, mi a francért próbál kihozni a sodromból? Vajh szándékosan provokált a barom kérdéseivel? És még ő kér tanácsot. Csak kérdezzen hasonlókat a húgától, ha székhez kötözi, egy idő után megtörik, és csak mond valamit, ja, persze utána a csávónk nem lesz mentsége és omlik a családi idill. Nem érné meg inkább a megfelelő irányban bunkónak lenni? Vagy direkt csinálja, és így manipulálja az embereket? Hm. De ez már para.