gillzia

Amienben pihentünk pár napot. Örülök, hogy nem siettünk el semmit, hogy élveztük a wellness-szállót, hogy buliztunk, hogy feltöltődtünk, miközben megtaláltuk a célpont pasiját, meg a célpontot magát is. Sinclair kapcsolatba lépett velünk, mert talált egy Malcolmot áthidaló megoldást: szerzett egy varázs-nyakláncot, amiek a segítségével testet lehetett cserélni, és így a helyi Tavasz Uralkodónőjéhez szeretőjén keresztül tudtunk hozzáférni. Igen, úgy. Véletlenül összefutottunk a sráccal egy kávézóban - kétszer egymás után, másodszorra csevegtünk vele, és elvitettókmagunkat buliba. Onnan Najla felcsábította szobára, miközben itatta az altatóval összekevert abszinttal laposüvegből. Megérkeztünk mi is, miután a srác kifeküdt, Najla ráadta a nyakláncot, testet cserélt, és inenntől kissé zavarossá váltak az események - azt nem tudom pontosan, hogy Najla mit művelt, de elég megrázó élmény lehetett számára, tekintve, hogy rákattant a bokaláncra, amit a nő lábáról lopott le, illetve az elbeszélé

Kedves Suzanne, mielőtt még elfelejteném az események forgatagában, hogy mi történt. Valahol ott hagytam abba, hogy többszörösen felnyársaltuk Ébenfát, és Milicenttel meg P-vel kijutottunk a a Sövényből. Igen, azzal a P-vel, aki három éve felrobbant egy autóban. Vagy, ezek szerint mégsem. Némi pihenés után Aimé áthívott minket, lecseszés helyett feladatot kaptunk, menjünk ki a Holdvásárba, de nem a szokásos módon, hanem úgy, hogy valami varázslat segítségével pont két időpont között - illetve két időponton egyszerre - jelenjünk meg. Mi egy tárgyat adtunk át a Kecskének, miközben JT és Cosette elmentek felderíteni a vásárba. Mint utólag kiderült, az ő küldetésük is meglehetősen kalandosnak bizonyult, összefutottak az egyik amien-i uralkodóval, akinek JT önvédelemből levágta csuklóból a kezét. Nekünk három Fae jutott a Kecske sátrában, az egyik Mirela volt gazdája, aki a vásárbeli szabályok ellenére szerette volna erőszakkal hazavinni a csajt. Ott volt a Kentaur, aki végül kicipelte

Szenes fák sorakoztak ameddig elláttunk, sehol narancs, vagy Milicent vörös haja, csak a szürke és fekete korom különböző árnyalatai a betonszürke ég alatt. Najla már túljutott a megdöbbenésen, épp csak kicsit ugrott meg, amikor az a furcsán ismerős hang megszólított minket - és eltanácsolt minket a  ligetből. Malcolm a szokásos közönyével reagált, nekem meg az járt a fejemben, hogy vajon ez valamelyik Igaz, vagy valami egyéb jelenség lesz.Szófogadóan elindultam az elfele általános irányába, miközben kapkodva kerestem egyszerre narancsot és Milicentet. A hang gyorsan pontosított - ne keressük az elcserélteket, azok már az új gazdáiké. Itt felhangzott bennünk a kurvaanyád sok kis különböző szólamban, de az ismeretlen ellen aztán pláne nem ehet harcolni, futás tovább. - Honnan vagy ismerős? - kérdezte aztán meg, és bennem elkezdtek egymás után arcok felvillanni. A hang. Igaz? Vagy egy sérült, mint Malcolm mondja? Vonat - nem, nem a pánk csaj, ez férfi - Baszd meg - szaladt ki hollandul

Állítólag hiányzott a fejem hátsó része, ahol távozott a golyó. A beszívott geekfejű fickó azon nyomban kiszaladt hányni, ahogy a hátam mögé nézett, és Johann is csak elkerekedő szemmel hümmögött. Én csak álltam, és azon gondolkodtam, mikor török ki hisztérikus zokogásban. De talán még ahhoz is fáradt voltam. Vagy nem tudom. Döbbent, megszeppent és megilletődött. Az úgy volt, hogy kaptam reggel egy bazi nagy csomagot, guruljak el vele a Rue fasztudjahova, én ügyesen el is egyensúlyoztam egészen addig, amíg valami puccos autó fel nem borított az egyik sarkon. Gyors bocsánatkérés után betuszkoltak a csomaggal együtt az autóba, kivittek Párizsból, aztá kiszálltunk, és a fickó megint bocsánatot kért, és fejbe lőtt. A tiltakozáshoz már halálra rémült voltam, eleget sikoltoztam és dörömböltem addig a kocsiban, azt hiszem, a félelem mellé némi keserűség és düh társult, ha szeretnék pontosabb képet adni az érzelmeimről. FASZOK! KINYÍRTATOK. Khm. Két szuperhős között ülve egy űrhajón tér

Borzasztó mennyiségű feszültség gyűlik fel bennem, ha ember lennék, akkor ellátnék két-három sérültet ezzel az érzelemmennyiséggel. És ezen nem segítenek az újak, túl sok változót hoznak az életembe, alkalmazkodni kell, hirtelen másokban is kell gondolkodni meg ilyenek. Persze, ez a könnyebbség is, mert korlátok között hirtelen rájövök, hogy hogyan kell kitörni, amúgymeg... nem teszek semmit. Ma kísérgettem az Újakat, a kolostorban egy gyors udvarválasztás ejttek meg, a 8 szükéges ember egy helyen tartása már-mér kimeríti a lehetőségeinket, ahogy elnéztem. Aimé a lőtt sebével, JT, aki nem akar kijózanodni (Smaragd udvar meggyőzően szerepelt), a robbanási pontját lassan elérő Fémhölgy, a dekoncentrált Yoda, csodálatos. Jean-Jaques viszont roppant energikusan dumált, egy idő után még kérdezni is mertek a csajok, nem csak ülni riadt arccal. Aztán hogy-hogy nem mindketten a Borostyánt választották, Malcolm meg a Rubint, amihez előre is gratulálok. Engem Aimée küldött újra beszélgetni a

Kedves Suzanne, hirtelen sokan lettünk a házban. Végre eszembe jutott magamra zárni az ajtót a hálószobában a laptoppal együtt, ma már nem akarok semmi több eseményt, és több embert. Komolyan, görcsbe rándul minden ajtó- és telefoncsöngésre a gyomrom. Eddig csak az irracionális remény villant fel bennem - minden egyes alkalommal -, hogy hátha Asraf hív. Szegény én, ugye. Legalább képem van róla, és belül valahol valaki kétségbeesetten kacarászik. De milyen szép fintora ez a sorsnak, hogy a nyakamba szakad hirtelen még két újonnan érkezett, és ezúttal tényleg most estek ki a Söványből. Pedig már azt hittem, hogy Malcolmmal letudom az effajta kötelezettségemet, M. Fagyos Pocsolya úgyis leboltolt Medvével, úgyhogy nem lenne szüksége már sokáig arra, hogy itt lakjon, meg úgy olyannak tűnik, aki megoldja magának. Eddig is azt tette. Egészen hétfő reggelig biztam benne, hogy szerda estig fél lábon is. Hát nem. JT épp beugrott megint, átpasszolni lekvárokat, amikor kint csattanás, hát nan

Kedves Suzanne, őszintén remélem, hogy jól vagy és semmi bajod. Sokat gondolok rád, megpróbálom elképzelni, milyen lehet dolgozni tengerbiológusként, valahol messze, kint vagy egy hajón, mikroszkópon nézed a vizet, vagy a halakat meg az állatokat, és az egész érdekes és inspiráló, és nem egy kibaszott rémálom, és nem félsz attól, hogy véletlenül rossz utcába fordulsz be, és örökre eltévedsz, vagy álmodban elkap az egyik úrnő és felébredsz és pikkelyes a karod. És nem kapsz ajándékba összevert kedvesedről fényképet, aminek örülnöd kellene, mert legalább életjel. Nagyon közel jutottem a panaszkodáshoz azzal, hogy megnyitottam world file-t, de legalább már nincs kedvem üvölteni, mint amikor Milicent lebaszott. Igen, basszemeg, igaza van. Nem merek szólni nekik arról, ha hírt kapok, ha tervezek valamit, mert nem tudom, mikor fogják úgy gondolni, hogy szólni kell erről valakinek, mondjuk a Főnöknek , hogy leállítson, vagy oldja meg ő, vagy akármi.  Mióta velük vagyok szövetségben, össze

Kedves Suzanne. ... . Valamikor egy éve hagytam abba az írást. Amikor elszállt a gépemről egy csomó minden, és persze a napló legutolsó évéről nem volt másolatom. Most nagyon furcsa volt újra olvasni, amit még régen írtam - ahogy elnézem, '96 februárja az utolsó bejegyzés abban a file-ban. Padig az már baszott régen volt. Érted, több, mint két év telt el azóta. Már kezd a nosztalgia ködébe veszni a Loser Squad, Mara, Rouen, a démon, meg azok a dolgok, amikről még mindig nem beszélhetek, mert még a végén... mert a végén mi lesz? De komolyan. Amióta Szeráf eltűnt, egyre kevésbé értem, mit keresek itt. Akárhogy is nézem, az eltelt két év alatt nem sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna. Nem találtam meg a helyemet, a szerepemet vagy akármit. Egyszerűen nem értem, hogy mit csináltam, hogyan voltam képes ilyen nyugalomban élni. Egy helyben. Nem tudom, sikerült-e elérnem azt, amit akartam szabadulásom után: hogy olyan legyek, akire számíthat a közösség, mert van valami,

Madárcsicsergés, tavasz, még mindig London. Nem mintha szeretnék elutazni, csak gondoltam megjegyzem. Szupertitkos blogbejegyzés, ami nem kerülhet fel sehoa a hálóra. Jól van. Azért akárhogyis, de muszáj leírnom a dolgokat, (DZSIHÁD, DZSIHÁD, ECHELON, ECHELON), még akkor is, hogy a néhányan egészségtelenül kíváncsiak az ismerőseim közül. Különben szólni akartam, hogy épp nyugvópontra kezdett érni az életem, már nem jelent akkora újdonságot az, hogy bele tudok hallgatni az mp3 lejátszókba, meg gondolattal kisüthetem épületek elektromos rendszerét, sőt, ha nagyon akarom, lángszóró lesz az öngyújtóból. Nagyszerű. De, mivel a nagyszerű Őrzőket rettentően irritálja minden észrevehető varázslat, ezért csak titokban és keveset lehet lézerkarddal suhogtatni. Juteszembe, igazán megcsinálhatnám. Ha hatásileg egyelőre még nem is, de kinézetre... a múltkor rákerestem, és találtam egy blogbejegyzést, ami eléggé gyanús volt. Mindegy. Nem én fogom megváltani a világot, és letörni a Birodalmat. Bá