A világ vége I.
Amienben pihentünk pár napot. Örülök, hogy nem siettünk el semmit, hogy élveztük a wellness-szállót, hogy buliztunk, hogy feltöltődtünk, miközben megtaláltuk a célpont pasiját, meg a célpontot magát is. Sinclair kapcsolatba lépett velünk, mert talált egy Malcolmot áthidaló megoldást: szerzett egy varázs-nyakláncot, amiek a segítségével testet lehetett cserélni, és így a helyi Tavasz Uralkodónőjéhez szeretőjén keresztül tudtunk hozzáférni. Igen, úgy. Véletlenül összefutottunk a sráccal egy kávézóban - kétszer egymás után, másodszorra csevegtünk vele, és elvitettókmagunkat buliba. Onnan Najla felcsábította szobára, miközben itatta az altatóval összekevert abszinttal laposüvegből. Megérkeztünk mi is, miután a srác kifeküdt, Najla ráadta a nyakláncot, testet cserélt, és inenntől kissé zavarossá váltak az események - azt nem tudom pontosan, hogy Najla mit művelt, de elég megrázó élmény lehetett számára, tekintve, hogy rákattant a bokaláncra, amit a nő lábáról lopott le, illetve az elbeszélé...