Gry története
Nem panaszodni akarok, igazán nem. Még élek, és ezt nem mondhatja el magáról se MR C se a jacht többi személyzete. Bár, ki tudja, az egyik technikust ugrani láttam utoljára a tengerbe az ablakból, akár meg is léphetett, amíg a támadó csapat MR C-t vallatta. Dennis tulajdonképpen kezdes gesztussal nyitott, mert kirángatott a fülkéből a fedélzetre, így nem kellett végignéznem, ahogy módszeresen darabokat tépnek le megbízómból, majd kivégzik. Dennis később azt mondta, az volt a mázlim, hogy lassan reagáltam és meg se próbáltam bevetni semmi trükköt, mert akkor tuti, hogy nem csak a fülkén hajítanak át. Én azért úgy éreztem, nagyjából minden speciális képzésem csődöt mondott abban a pillanatban, amikor megszólaltak a hajó riasztói, elkezdett villogni az összes lámpa, majd néhány fel is robbant, és kintről lövéseket hallottunk, majd a következő másodpercben felszakadt az ajtó, én meg félrecsúszott estélyiben léptem MR C elé, de egy ütés nekivágott a tükörnek, és már csak azt láttam, ahog...