gillzia

Végül egy helyre kerültek a vámpírok és a mágusok. A vezetők összegyűltek a luxusétteremben, a kétszámjegyű emeleten valahol Chicago fölött. Nem félünk, nem félünk. A bal oldalon egy többszáz éves halott, a jobb oldalon egy fiatalabb, de idősebbnek tűnő élő, egy cégóriás és a mágusok vezetője. Közüttük szorong három kezdő mágus, és két frissen halt vámpír. Csak egy tárgyalás. Csak szeretnék tisztázni, mi folyik a városban. Udvarias kérdések, nyugodt szavak - valóban a vámpírhercegnek segítünk a Hierarch-val szemben?! Csak megfigyelünk, hisz mi hoztuk össze az információikat erre a szintre. Csak szóljunk, ha gáz van... A Hierarch aztán megszólal. Elmond egy álmot, beszél a megváltásról, meg akarja mutatni fejében az izét - és végre megnyugszom. Jól döntöttünk. Ezen a trónon rossz ember van. (Csak nekünk sem kéne a ketyegő bomba közelében lenni). Szépen, sorban minden fiatal mágus és vámpír nyilatkozik a helyzetről. Senki nem kiabál, h DEHISZEZEGYÁLLATFUUUUTÁÁÁS! de nagyon szeretne minde...

Sötét hajnal volt még, amikor végre megpihent a lány. Kiült a vár nyugatra néző ablakába, hogy ne lássa a pirkadatot, és lassan pengetni kezdte lantját. Az első akkordokat a múló éjbe pergette, hagyta, had igya a levegő fel a hangokat. A sötét űr éhesen nyelte a végtelenbe távozó dallamot – akár az áruló várkapitány lelkét ugyanezekben a pillanatokban, egy folyosóval és vastag kőfallal arrébb. Majd reggel észreveszik a kihűlt testet, majd reggel az ijedt tekintetű herceg tessék-lássék kikérdezi a vár népét, köztük félénken rákérdez a követségre is. Majd reggel mindenki megnyugszik, hogy minden rendben, miután a pap megállapítja, hogy a szíve végzett a férfival. Most egyedül ő ismeri ezt a halált, és csak ő emlékszik a félelemre, ami a kapitány szemeiből áradt, amikor azok rányíltak a körforgásra. Pedig a kapitány lelke rendben visszatért a kerékre - erről gondoskodott a lány. A falubeli boszorkány rosszabbul járt – a purgálás már csak a kiürült testet takarította el, lelkét nem tud...