Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2009

Egy alkimista-diák naplója

(folytatás) Kopogtak. Ezúttal Berim érkezett meg, energikusan, mint mindig, ő is hozott papírt, de ezúttal nem a rendeletet olvashattuk.Röpirat volt az istentagadók országából - igazságtalanul bántja őket a világ, le a nemesekkel, papokkal, istenekkel ésatöbbi. Ó, igen. Nekünk szólt, főiskolásoknak. Tehát ezért korlátozták a kijárásunkat, meg a többit. Gyorsan összeszámoltam, még mindig csak négyen ültünk a szobában. Alapvetően meg sem lepődtem, amikor megint kopogott valaki - viszont a zokogó-szipogó félelf lányra, Sialira senki nem volt felkészülve. - Bocsánat, hogy jöttem, csak ti tudtok segíteni - mondta, vagy valami hasonlót, már amennyire ki lehetett venni. Papírgyűjteményünkhöz ő is hozzátette a magáét - egy öngyilkos-szerelmes levelet, meg... bátyánk, Clement levelét, amiben a szerelméről megírja, hogy az egyrészt az ő fedélzetmestere, másrészt meg két gyermek apja, úgyhogy javaslata szerint hagyják abba a kapcsolatot. A gond itt az első levél volt, mert abban Sialitól eg...

Egy alkimista-diák naplója

Kép
45. esztendő, Vágy úrnő hava, 12. Természetes akkor jut kevesebb időm és energiám megörökíteni az eseményeket, amikor valóban lenne mit megírni. Akár még történelminek nevezhető időket is élhetünk - bár ez, mint tudjuk a történelmi időket megélő személyeknek roppant megterhelő is lehet. Eszem ágában sincsen örülni annak, hogy mindez megtörtént velünk, és nem szeretném, ha ez a mesés ív folytatódna. Most csend van és nyugalom, a múlt hét problémái távolinak tűnnek. Valami megfoghatatlan szomorúság és aggodalom ugyan elfog, ha számba veszem az eseményeket, de mindez most lényegtelennek tűnik a végtelen tenger előtt, az örök morajlásban. Hétfőnap reggel kezdődött. Saville lent ült már egy tea mellett, és olvasott a reggeli halvány fényben, mire lebotorkáltam a lépcsőn. - Ezt nézd meg, nem fog tetszeni.Mondanám, hogy jó reggelt, de kicsit bizarr lenne. Elvettem tőle a papírtekercset, amit szemlátomást valahova egyszer már felerősítettek. " A főiskola vezetősége tájékoztatj...