Egy alkimista-diák naplója

(folytatás)
Kopogtak. Ezúttal Berim érkezett meg, energikusan, mint mindig, ő is hozott papírt, de ezúttal nem a rendeletet olvashattuk.Röpirat volt az istentagadók országából - igazságtalanul bántja őket a világ, le a nemesekkel, papokkal, istenekkel ésatöbbi.
Ó, igen. Nekünk szólt, főiskolásoknak. Tehát ezért korlátozták a kijárásunkat, meg a többit. Gyorsan összeszámoltam, még mindig csak négyen ültünk a szobában.

Alapvetően meg sem lepődtem, amikor megint kopogott valaki - viszont a zokogó-szipogó félelf lányra, Sialira senki nem volt felkészülve.
- Bocsánat, hogy jöttem, csak ti tudtok segíteni - mondta, vagy valami hasonlót, már amennyire ki lehetett venni.
Papírgyűjteményünkhöz ő is hozzátette a magáét - egy öngyilkos-szerelmes levelet, meg... bátyánk, Clement levelét, amiben a szerelméről megírja, hogy az egyrészt az ő fedélzetmestere, másrészt meg két gyermek apja, úgyhogy javaslata szerint hagyják abba a kapcsolatot. A gond itt az első levél volt, mert abban Sialitól egy utolsó csókot vagy nem tudom mit kért, éjfélkor, aznap este.
A kijárási tilalom egy dolog, az a másik, hogy mi nem tudtunk róla, hogy Clement a városba érkezik. Eddig mindig írt előre, hogy tudjunk találkozni, most vajon miért nem jelezte?

Természetesen nem tudtunk Saville-val nemet mondani Sialinak, bármennyire tiltakozott Berim, a maga tapló módján.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ostrander Ilona

Barbara

Karel