Quest III.
Rouen, mint mindig, a nyugalom szigete. Nem tudom, hogy csinálják az ottaniak, de béke és a jó értelemben vett csend szokott ott körbevenni. Még a buszon írtam Sévere-nek, hogy megyek, úgyhogy, mire a busz lerakott, már várt rá, rémséges neonszínekben, valami kutyát sétáltatva. Én közben lassan napirendre tértem az események felett, Sévere-vel már egészen higgadtan tudtam csevegni. Beszámolt a helyi pletykákról - Adrian és Violette hosszú évek után először kávéztak egyet, Colette és Adrian összeszólalkoztak, Sylvain turnézik a táncosaival. Átdumáltuk a délutánt, utána átruccantunk Colette-hez, csomagot vitt neki, cserébepizzát kaptunk. Aztán ment randira, én meg úgy gondoltam, sétálok egy kicsit a városban, megnézem mondjuk a katedrálist, meg ilyenek. Nem sikerült, elkapott útközben az Erdész, beültünk kocsmába, beszélgettünk, aztán már ideje lett menni a Fagyöngybe. Adrian nem volt ott, amit, azt hiszem, csak egy kicsit sajnáltam, hisz megint a WC-t terveztem összefirkálni. Amilyen szerencsém van, épp a tartályon egyensúlyozva próbáltam ki, hogy elérem-e a plafont, amikor ajtónyílást hallottam. Aztán csukódást, én meg voltam olyan lúzer, hogy kilessek a WC ajtaja fölött, pont egy csaj szemébe.
Leszálltam, megigaztgattam magamat, aztán, kimentem. Addigra már Colette állt ott, kérdezte, hogy mit csináltam a WC tetején - már nem emlékszem, hogy mit mondtam neki, de, azt hiszem, jobb is. Szemlátomást rosszul esett neki, hogy titkolózom, de annyiban hagyta a dolgot. Kiment, én meg visszasiettem a fülkébe, és felírtam végre azt az A betűt. Aztán kijöttem, és igyekeztem normálisan bulizni tovább. Egy srác nagyon rámindult, megpróbált felszedni (nekem meg jól jöttek az érzelmei, kezdtem kifogyni a varázsból), aztán lerázni már csak Colette fenyegetésével sikerült (nem akart balhét, úgyhogy saját kezébe vette a dolgot).
Másnap reggel Edgard kopogtatta meg a vállamat a hotel portáján szélesen vigyorogva. Reggeli kávé és narancslé mellett vele is csomót beszélgettem, elmeséltem az eddigi kalandjaimat, legalábbis azt, amit lehetett belőle.
Ja, nem is, reggel azzal kezdtem, a vasútállomáson megnéztem, hogy mennek vonatok. Beszéltem Sabine-val telefonon, tisztáztuk, h jól vagyok, mesélt az otthoni eseményekről. Aztán hívott Ashraf, hogy hol vagyok, mondom Rouenben, rendben, akkor 11 körül megérkezik. Hoppá.
Megtalált, épp Edgarddal ültünk a kávék mellett, akinek meséltem, hogy láttam egy hasonmását Lille-ben.
Ashraf azért jött, hogy megöljön. Illetve megölje Jeanette Morelt, mielőtt még valaki összehúzza a szálakat a maffiából vagy akár egy túlbuzgó ügynökségtől. Kimondhatatlanul örültem neki - a felbukkanása olyan szinten nem várt esemény volt, hogy nem is tudtam hova tenni. Egyszerűen nem illett az "egyedül bolyongok a világban" motívumhoz. Tény, hogy mióta együtt vagyunk, utaztam vele is sokat.
Elmentünk Le Havre-ba, loptunk egy hullát hullaházból, lendültünk át kötélpályán szomszéd háztetőről, cipeltünk szemeteszsákban hullát, Szeráf robbantott is utánunk valamit, aztán továbbautóztunk Étretatba.
Le Havre-ban az akció előtt aludni próbáltunk, ami a részemről elég katasztrofálisan sikerül, mert barlanggal, hómezőkkel és furcsa hangokkal álmodtam, aztán Ashraf keltett fel, mert hóvihart hánytam, meg ködöt. Oké, aludni nappal sem kéne ilyen közel a tengerhez.
Étretatban felöltöztettük ruháimba a holttestet, Ashraf átlőtte párszor, aztán lőtt a levegőbe is hangosan, ledobta a sziklafalon, a cuccaimat meg szétszórtuk az autó környékén. Elindultunk gyalog a szemerkélő éjszakába, mögöttünk pedig felrobbant az autó.
Valami faluban betörtünk sportboltba ruhákért és átizsákért, kicsivel később stoppoltunk kamiont, egy következő városban lezuhanyoztunk egy éjszaki is nyitvatartó panzióban, a hajnali busszal meg elutaztunk. Orleans érintésével végül az erdei házban kötöttünk ki, hogy megvárjuk, amíg elkészülnek az irataim.
Valahol Rouen és Le Havre között Ashraf megkérte a kezemet. Kicsivel később, a kikötőben megismételte féltérdre ereszkedve, miután elmondtam neki, hogy nem tudom, mi van, hogy most csak azért, mert kellett a gyűrűhöz az eljegyzés is, vagy mi van.
Ja igen, a gyűrű. Aimée-től kaptam, arra a kérdésemre válaszul, amikor megkérdeztem Szeráfot, hogy mitől fogok máshogy kinézni. Mármint, ebbe belezavarodtam, Aimée adta Szeráfnak, hogy adja nekem, de ne áruljuk el, hogy mit tud, mert nem lenne jó, ha kiderülne, h a Főnök ilyen hatalmú varázstárgyak birtokában van. Ashraf meg úgy döntöt, akkor csináltat egy ugyanilyet, és majd azt mondjuk, hogy eljegyeztük egymást. Aztán meg úgy döntött, hogy ennyi erővel... valóban megkérheti a kezem.
Beszélgettünk mi egyéb fontos dolgokról - mit fogok tenni a jövőben, visszalépek egy kicsit a futárkodásból, nem mozgok el Orleansból -, de, azt hiszem, az, hogy hirtelen máshogy nézek ki, meg az, hogy eljegyzett pont annyi volt, amit még be tudtam fogadni.
Suzanne, most nem hasonlítunk - vagyis, de, pont csak hasonlítunk. Még a hangom is változott kicsit.
Leszálltam, megigaztgattam magamat, aztán, kimentem. Addigra már Colette állt ott, kérdezte, hogy mit csináltam a WC tetején - már nem emlékszem, hogy mit mondtam neki, de, azt hiszem, jobb is. Szemlátomást rosszul esett neki, hogy titkolózom, de annyiban hagyta a dolgot. Kiment, én meg visszasiettem a fülkébe, és felírtam végre azt az A betűt. Aztán kijöttem, és igyekeztem normálisan bulizni tovább. Egy srác nagyon rámindult, megpróbált felszedni (nekem meg jól jöttek az érzelmei, kezdtem kifogyni a varázsból), aztán lerázni már csak Colette fenyegetésével sikerült (nem akart balhét, úgyhogy saját kezébe vette a dolgot).
Másnap reggel Edgard kopogtatta meg a vállamat a hotel portáján szélesen vigyorogva. Reggeli kávé és narancslé mellett vele is csomót beszélgettem, elmeséltem az eddigi kalandjaimat, legalábbis azt, amit lehetett belőle.
Ja, nem is, reggel azzal kezdtem, a vasútállomáson megnéztem, hogy mennek vonatok. Beszéltem Sabine-val telefonon, tisztáztuk, h jól vagyok, mesélt az otthoni eseményekről. Aztán hívott Ashraf, hogy hol vagyok, mondom Rouenben, rendben, akkor 11 körül megérkezik. Hoppá.
Megtalált, épp Edgarddal ültünk a kávék mellett, akinek meséltem, hogy láttam egy hasonmását Lille-ben.
Ashraf azért jött, hogy megöljön. Illetve megölje Jeanette Morelt, mielőtt még valaki összehúzza a szálakat a maffiából vagy akár egy túlbuzgó ügynökségtől. Kimondhatatlanul örültem neki - a felbukkanása olyan szinten nem várt esemény volt, hogy nem is tudtam hova tenni. Egyszerűen nem illett az "egyedül bolyongok a világban" motívumhoz. Tény, hogy mióta együtt vagyunk, utaztam vele is sokat.
Elmentünk Le Havre-ba, loptunk egy hullát hullaházból, lendültünk át kötélpályán szomszéd háztetőről, cipeltünk szemeteszsákban hullát, Szeráf robbantott is utánunk valamit, aztán továbbautóztunk Étretatba.
Le Havre-ban az akció előtt aludni próbáltunk, ami a részemről elég katasztrofálisan sikerül, mert barlanggal, hómezőkkel és furcsa hangokkal álmodtam, aztán Ashraf keltett fel, mert hóvihart hánytam, meg ködöt. Oké, aludni nappal sem kéne ilyen közel a tengerhez.
Étretatban felöltöztettük ruháimba a holttestet, Ashraf átlőtte párszor, aztán lőtt a levegőbe is hangosan, ledobta a sziklafalon, a cuccaimat meg szétszórtuk az autó környékén. Elindultunk gyalog a szemerkélő éjszakába, mögöttünk pedig felrobbant az autó.
Valami faluban betörtünk sportboltba ruhákért és átizsákért, kicsivel később stoppoltunk kamiont, egy következő városban lezuhanyoztunk egy éjszaki is nyitvatartó panzióban, a hajnali busszal meg elutaztunk. Orleans érintésével végül az erdei házban kötöttünk ki, hogy megvárjuk, amíg elkészülnek az irataim.
Valahol Rouen és Le Havre között Ashraf megkérte a kezemet. Kicsivel később, a kikötőben megismételte féltérdre ereszkedve, miután elmondtam neki, hogy nem tudom, mi van, hogy most csak azért, mert kellett a gyűrűhöz az eljegyzés is, vagy mi van.
Ja igen, a gyűrű. Aimée-től kaptam, arra a kérdésemre válaszul, amikor megkérdeztem Szeráfot, hogy mitől fogok máshogy kinézni. Mármint, ebbe belezavarodtam, Aimée adta Szeráfnak, hogy adja nekem, de ne áruljuk el, hogy mit tud, mert nem lenne jó, ha kiderülne, h a Főnök ilyen hatalmú varázstárgyak birtokában van. Ashraf meg úgy döntöt, akkor csináltat egy ugyanilyet, és majd azt mondjuk, hogy eljegyeztük egymást. Aztán meg úgy döntött, hogy ennyi erővel... valóban megkérheti a kezem.
Beszélgettünk mi egyéb fontos dolgokról - mit fogok tenni a jövőben, visszalépek egy kicsit a futárkodásból, nem mozgok el Orleansból -, de, azt hiszem, az, hogy hirtelen máshogy nézek ki, meg az, hogy eljegyzett pont annyi volt, amit még be tudtam fogadni.
Suzanne, most nem hasonlítunk - vagyis, de, pont csak hasonlítunk. Még a hangom is változott kicsit.
Megjegyzések