Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2012

Fejlövés

Állítólag hiányzott a fejem hátsó része, ahol távozott a golyó. A beszívott geekfejű fickó azon nyomban kiszaladt hányni, ahogy a hátam mögé nézett, és Johann is csak elkerekedő szemmel hümmögött. Én csak álltam, és azon gondolkodtam, mikor török ki hisztérikus zokogásban. De talán még ahhoz is fáradt voltam. Vagy nem tudom. Döbbent, megszeppent és megilletődött. Az úgy volt, hogy kaptam reggel egy bazi nagy csomagot, guruljak el vele a Rue fasztudjahova, én ügyesen el is egyensúlyoztam egészen addig, amíg valami puccos autó fel nem borított az egyik sarkon. Gyors bocsánatkérés után betuszkoltak a csomaggal együtt az autóba, kivittek Párizsból, aztá kiszálltunk, és a fickó megint bocsánatot kért, és fejbe lőtt. A tiltakozáshoz már halálra rémült voltam, eleget sikoltoztam és dörömböltem addig a kocsiban, azt hiszem, a félelem mellé némi keserűség és düh társult, ha szeretnék pontosabb képet adni az érzelmeimről. FASZOK! KINYÍRTATOK. Khm. Két szuperhős között ülve egy űrhajón tér...

Kövek

Borzasztó mennyiségű feszültség gyűlik fel bennem, ha ember lennék, akkor ellátnék két-három sérültet ezzel az érzelemmennyiséggel. És ezen nem segítenek az újak, túl sok változót hoznak az életembe, alkalmazkodni kell, hirtelen másokban is kell gondolkodni meg ilyenek. Persze, ez a könnyebbség is, mert korlátok között hirtelen rájövök, hogy hogyan kell kitörni, amúgymeg... nem teszek semmit. Ma kísérgettem az Újakat, a kolostorban egy gyors udvarválasztás ejttek meg, a 8 szükéges ember egy helyen tartása már-mér kimeríti a lehetőségeinket, ahogy elnéztem. Aimé a lőtt sebével, JT, aki nem akar kijózanodni (Smaragd udvar meggyőzően szerepelt), a robbanási pontját lassan elérő Fémhölgy, a dekoncentrált Yoda, csodálatos. Jean-Jaques viszont roppant energikusan dumált, egy idő után még kérdezni is mertek a csajok, nem csak ülni riadt arccal. Aztán hogy-hogy nem mindketten a Borostyánt választották, Malcolm meg a Rubint, amihez előre is gratulálok. Engem Aimée küldött újra beszélgetni a...