Kövek

Borzasztó mennyiségű feszültség gyűlik fel bennem, ha ember lennék, akkor ellátnék két-három sérültet ezzel az érzelemmennyiséggel. És ezen nem segítenek az újak, túl sok változót hoznak az életembe, alkalmazkodni kell, hirtelen másokban is kell gondolkodni meg ilyenek.
Persze, ez a könnyebbség is, mert korlátok között hirtelen rájövök, hogy hogyan kell kitörni, amúgymeg... nem teszek semmit.

Ma kísérgettem az Újakat, a kolostorban egy gyors udvarválasztás ejttek meg, a 8 szükéges ember egy helyen tartása már-mér kimeríti a lehetőségeinket, ahogy elnéztem. Aimé a lőtt sebével, JT, aki nem akar kijózanodni (Smaragd udvar meggyőzően szerepelt), a robbanási pontját lassan elérő Fémhölgy, a dekoncentrált Yoda, csodálatos. Jean-Jaques viszont roppant energikusan dumált, egy idő után még kérdezni is mertek a csajok, nem csak ülni riadt arccal. Aztán hogy-hogy nem mindketten a Borostyánt választották, Malcolm meg a Rubint, amihez előre is gratulálok.
Engem Aimée küldött újra beszélgetni a kristályokkal, ami meglepett, de aztén az is meglepett, hogy a Smaragd lett az, egyértelműen. Mondjuk dühös, az nem vagyok. Csak feszült. És elveszett. És nyomasztanak a dolgok, amikre nem tudom a magyarázatot.

JT továbbította Aimée kérését arról, hogy Malcolmmal karoljuk fel a két csajt, majd kialakul ez azt hiszem, egyelőre elfér nálunk egy-két ember.

Aztán Malcolm, haverkodott Colettel, a lányok JJ-vel, majd a közös ebéd során Sas sikeresen elriasztotta a hős Borostyán uralkodót az asztaltól. Voltunk bevásárolni ruhákat, és haza.

Este felhívott valami géphang, hogy Tbaitának van üzenete számomra, holnap este találkozzunk egy parkolóban, ezt meg kell fontolni meg kitsaláli, de nyilván megyek és nyilván nem szólok róla a szükségesnél több embernek.

Avril átlátogatott, és róla eszembe jutott, hogy Milicenttel utoljára délben beszéltem, amikoris arról volt szó, hogy utánanéz Zumie-nak, aki nem bukkant fel már két napja - ha kimegy helyszínelni, akkor azért szól, és megyek én is. Vagy valami iylesmi lehetett, de valószínűleg pont benne volt az a szó, h ha kell segíteni, csak akkor szól, mert nem hívott, és nem tudtuk elérni.
Avriullal kissé bután nzétünk magunk elé, amíg realizáltuk, hogy a Smaragd udvarból rajtunk kívül Annan és R még elérhető. Annan jutott eszünkbe, hát őt hívtam, hogy derítse ki ki hol van, bezsarolva azzal, h Avrillal ketten már a tűkön ülünk. Hatásos volt, visszahívott azzal, hogy Zumie jól van, viszont Milicent kocsija felrobbant, mert vmi lövöldözésbe került.

Végefőcímzene, folytatása következik.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Aileen Yu Ba'ri

Elysium előtt