Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2013

A világ vége III.

Az első meglepetés az a tapéta volt, meg a furcsa öltözékű doktor nemváltása. A világ instabil, illetve nem az, csak a betolakodó jelenlétük kicsit meghintáztatta a valóságot. Dr. VanH, Martin, most leginkább parafizikus, térmágus. Meg egy rövid időre beszélgettek Sofie Valakivel is, aki Janie 10 évvel idősebben, meg nem elrabolva, hanem az időmágus, aki lehetett volna Janie, amennyiben. Amennyiben ez egy másik világ ugye. Lassan állt össze valami következetes dologgá az események láncolata. Persze, amikor először ébredtek a kórházi ágyakon, minden személyes holmi nélkül, és beszélgettek el a vámpírral,akkor még mindenféle előretervező megfontolásaik is voltak, például a drog első használata határozott paranoiával töltötte el Janie-t. Aztán örült neki, hogy nem lett igaza. Igazából azt sem bánta, hogy visszanyerte az eredeti arcát. Mert ez legalább azt jelentette, hogy vannak stabilabb pontok az életében, még akkor is, ha épp egy másik világban hallgatják, hogy 10 éve szűnt meg az ö...

A világ vége II.

Janie furcsa jelekből jött rá, hogy valójában mekkora honvágya is van. A folyamatosan adagolt drog - amit azért kaptak, hogy ne omoljanak össze az események forgatagában - hatékonyan elfedte a belső történések nagy részét, ezért a triviális reakciók se voltak maguktól értetődőek. De, amikor a huszadik század elején megpillantotta Églantine-t az aktuális smaragdlovagon, belehadított az a furcsa érzés. Az csak egy kard, nem? Amivel meg akart úgy tanulni harcolni, mint egy igazi elf, és JT aztán többször szarráverte a pajtában a fakarddal. Már napok... a lassan hetek óta keringtek a téridőben, és csak egy napja állt helyre a saját világuk a saját idejükben, de még mindig nem tudtak visszatérni. Például meglepődött, hogy a többieknek reális opció lett volna 2006-ba visszatérni. Janie egyszerűen nem tudta ezt elképzelni. Még úgy sem, hogy feltételezi, nélküle is sikerül a lovagoknak megtalálni Szeráfot, és a történet azon része legalábbis az optimista becslések szerint zajlik - 8 év túl s...