A világ vége II.
Janie furcsa jelekből jött rá, hogy valójában mekkora honvágya is van. A folyamatosan adagolt drog - amit azért kaptak, hogy ne omoljanak össze az események forgatagában - hatékonyan elfedte a belső történések nagy részét, ezért a triviális reakciók se voltak maguktól értetődőek. De, amikor a huszadik század elején megpillantotta Églantine-t az aktuális smaragdlovagon, belehadított az a furcsa érzés. Az csak egy kard, nem? Amivel meg akart úgy tanulni harcolni, mint egy igazi elf, és JT aztán többször szarráverte a pajtában a fakarddal. Már napok... a lassan hetek óta keringtek a téridőben, és csak egy napja állt helyre a saját világuk a saját idejükben, de még mindig nem tudtak visszatérni.
Például meglepődött, hogy a többieknek reális opció lett volna 2006-ba visszatérni. Janie egyszerűen nem tudta ezt elképzelni. Még úgy sem, hogy feltételezi, nélküle is sikerül a lovagoknak megtalálni Szeráfot, és a történet azon része legalábbis az optimista becslések szerint zajlik - 8 év túl sok. Még normális embereknél is, hát még a sérülteknél.
Persze a két lány még nem alakított ki szinte semmilyen kapcsolatot a többiekkel, szinte azonnal az események mély vizébe zuhantak Janie-vel együtt - nekik csak egy újabb túlélési próba lenne. Nem, Janie egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ő akart volna élni abban az esetben, ha 2006-ot kell választaniuk. Minden dramatikus felhang nélkül futott végig mindez benne, egyszerűen csak ... ott elfogyott volna a hajtóerő.
Hiányzott neki a laptopja is, pontosíbban szólva az elküldetlen levelek írása Suzanne-nak. Az időutazós események láncolata kifejezetten olyasmi volt, aminek tökéletesebb feldolgozásához kellett volna már a rendszer, a beszámolók, a folyamatosan vezetett "furcsa dolgok" jegyzetei... és az időnkénti atombombák a rómaiakra.
Aztán, amikor eszébe jutott, hogy Sinclair már ott raboskodik a Lángbeszélőnél, és akár... akár az is előfordulhatna, hogy látja őt, őket, ha elég nagy felfordulást csinálnak, még akár a Lángbeszélőt is érdekelheti, és akkor odaintegethet, és megüzenheti, hogy sok kitartást, vége lesz egyszer... vagy, hogy lassan akár már véletlenül is összefuthat olyanokkal, akiket még nem raboltak el.
Mennyi idő is telt el azóta, hogy átléptek sövénykapun, ki a világból, át a másikba? A változó világok várótermeiben talán még 24 óra sem telt el a számukra, a többit kómában töltötték. A 15. században két napot töltöttek. A 17.-ben megintcsak kettőt. Utána is két nap volt. Most viszont már a második esténél tartanak, 1903-ban, de... még mindig nem volt összesen egy hét. Csodálatos dolog az idő és a szubjektivitás, jó lenne, ha aztán az akarat és az elme is bírná.
Például meglepődött, hogy a többieknek reális opció lett volna 2006-ba visszatérni. Janie egyszerűen nem tudta ezt elképzelni. Még úgy sem, hogy feltételezi, nélküle is sikerül a lovagoknak megtalálni Szeráfot, és a történet azon része legalábbis az optimista becslések szerint zajlik - 8 év túl sok. Még normális embereknél is, hát még a sérülteknél.
Persze a két lány még nem alakított ki szinte semmilyen kapcsolatot a többiekkel, szinte azonnal az események mély vizébe zuhantak Janie-vel együtt - nekik csak egy újabb túlélési próba lenne. Nem, Janie egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ő akart volna élni abban az esetben, ha 2006-ot kell választaniuk. Minden dramatikus felhang nélkül futott végig mindez benne, egyszerűen csak ... ott elfogyott volna a hajtóerő.
Hiányzott neki a laptopja is, pontosíbban szólva az elküldetlen levelek írása Suzanne-nak. Az időutazós események láncolata kifejezetten olyasmi volt, aminek tökéletesebb feldolgozásához kellett volna már a rendszer, a beszámolók, a folyamatosan vezetett "furcsa dolgok" jegyzetei... és az időnkénti atombombák a rómaiakra.
Aztán, amikor eszébe jutott, hogy Sinclair már ott raboskodik a Lángbeszélőnél, és akár... akár az is előfordulhatna, hogy látja őt, őket, ha elég nagy felfordulást csinálnak, még akár a Lángbeszélőt is érdekelheti, és akkor odaintegethet, és megüzenheti, hogy sok kitartást, vége lesz egyszer... vagy, hogy lassan akár már véletlenül is összefuthat olyanokkal, akiket még nem raboltak el.
Mennyi idő is telt el azóta, hogy átléptek sövénykapun, ki a világból, át a másikba? A változó világok várótermeiben talán még 24 óra sem telt el a számukra, a többit kómában töltötték. A 15. században két napot töltöttek. A 17.-ben megintcsak kettőt. Utána is két nap volt. Most viszont már a második esténél tartanak, 1903-ban, de... még mindig nem volt összesen egy hét. Csodálatos dolog az idő és a szubjektivitás, jó lenne, ha aztán az akarat és az elme is bírná.
Megjegyzések