Hó

Furcsa, mennyire sűrűen eseménytelenek voltak a genfi utazást megelőző napok. A havon sétálós hétvége után a Szeráf lelépett Lyonba, elintézni, hogy ne akarjanak rólam többet tudni. 30-án ért vissza, addig nekem sikerült majdnem összevesznem Avrillal azon, hogy nem árultam el neki, kivel jöttem össze, emellett nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal. Ja, persze, Aiméenél aludtam, aztán Avriléknél, akik Jean lakásában laktak, amíg kitakarították és beüvegezték a lakásunkat.

Bonyolultak ezek a lakáselméleti kérdések, pláne a mostani lakáseladási-vásárlási láz tükrében.

Megtudtam némely pletykákat, mint például azt, hog Tricolorból Hervé kirúgatta magát - ráadásul velem kapcsolatban sikerült összevesznie Renée-vel és Sophia-val. Ha nekem is arcomba meri mondani ugyanezt, akkor nem felpofozom, hanem határozottan behúzok neki. 

Mindegy, aztán Ashraf hazatért, nem mesélt semmit legnagyobb bánatomra. Szomorú, de ez legyen a legrosszabb, ami velünk történik. 

Szilveszterkor volt egy közös vacsora az  orleansi Sérültek számára, Milicent szervezésében. Kifejezetten jól éreztem magamat, a Smaragd udvar egy emberként szurkolt Briandnak a pincércsaj fölszedésében. 

Aztán másnap Ashrafnak mennie kellett. 

Hiányzik. Nagyon. És ezen nem enyhített a csütörtök reggeli telefonálásunk sem, mert ugyan jó volt hallani, jó volt érezni a mérhetetlen szürrealitását a helyzetnek, ahogy oltotta a minket lehallgató titkosügynököket - de utána csak nehezen bírtam másra gondolni. Közben Zumie vázolta a lakáshelyzetet, megmutatott két házat, próbált rávenni, hogy próbáljam rávenni Aimée-t irodaház megvásárlására, aztán Avril este elmondta a saját nézőpontját... meg Aimée este Odaadta a repjegyet és a szükséges dolgokat az úthoz... azért indultam útnak, hogy minél hamarabb hazaérjek.