Quest I.
Kedves Suzanne,
bocsánat, nagyon elmaradtam a beszámolókkal - elég sűrű napjami voltak, azt hiszem. És mág nincs egészen nyugalom, a lábam kezdett baromira fájni, mielőtt végre pihentünk volna kicsit. Alvásról persze szó sem lehet, és így ... nagyon hosszú ez a téli éjszaka.
Lille-ben végül sikerült beszélnem Bebével. Odamentem, csöngettem, aztán el akart zavarni, akkor tovább csengettem, amíg egy nem túl szimpatikus fazon megtámadt a körfolyosón, és ekkor Bebe már inkább az én pártomat fogta. És, ha már megmentett, akkor már inkább úgy döntött, meghallgatja, mit keresek. Elmondtam, hogy el vagyok átkozva, és segítséget kérek. Erre elmondta, hogy miért gyűlöli Aimée-t - én meg magyarázzam el neki, hogy az ő helyében miért segítenék magamnak... zseniális. De valahogy sikerült, az az érv győzött, hogy akkor ő is ugyanolyan lenne, mint Aimée, hogy nem segít, amikor megtehetné. Két nappal későbbre beszéltünk meg találkozót, addig ő összegyűjtötte, amit tudott, én meg berúgtam (összetörtem a tükröket a szállodai szobában meg ilyenek). Aztán beültünk egy kocsmába, és elmondta, hogy milyen városokat kell útba ejtenem, és hol mit kell csinálni.
Először is, vennem kellett három színes krétát.
Aztán vonatra ültem, és elutaztam Amienbe, ott fodrásznál megmosattam a haja, utána a szomszéd házba bedobtam a zöld krétát egy levélbedobón keresztül. Semmi furcsával nem találkoztam, csak nagyon... nyomasztó volt a pályaudvar. Onnan átmentem a következő városba, hogy betörjek az egyik ház kertjébe. Mivel estére terveztem az akciót, ezért foglaltam szállást egy hostelben. Persze, hogy a kert két sor ház között volt, középen - tudod, az a fajta, amikor a házak mögött van a kert, és középen érnek össze. Kívülről átmászhatatlannak tűnt, ezért mindenképpen a házon keresztül kellett bejutnom valahogyan.
Némi keringés után szomorúan megállapítottam, hogy valóban be kell majd tönöm, és majd este tudom megállapítani, hogy legalább melyik házban nincsenek. Ébren.
11-éjfél környékén visszautaztam az egyik utolsó busszal, és megint körbenéztem. A célba vett házban szemlátomást ébren voltak, valószínűleg tévéztek az emeleten, két oldalra tőle szintúgy. Megkerültem a tömböt, a túlsó oldalon, pont szemben buli ment, de a jobboldali ház gyanúsan sötét és üres volt. Közelebbről látszottak a postai küldemények és szórólapok a postaládában - tehát rég járt erre bárki is. Öröm. Bementem, különösebb probléma nélkül, aztán már a folyosón botlottam el a sörösüvegekben. Ki az udvarra, elosontam a szomszédos bulizók alatt, egy létra segítségével átmnásztam az elválasztó kerítésen, a következő háznál fel az erkélyre, erkélyről másik erkélyre át, onnan le, kislétra megtalál, és a kívánt magaslatra felrajzoltam a háromszöget. Végül ezen a házon keresztül osontam ki.
Még egy pipa.
Aludtam, aztán másnap Párizsnak vettem az utamat.
folyt.köv.
bocsánat, nagyon elmaradtam a beszámolókkal - elég sűrű napjami voltak, azt hiszem. És mág nincs egészen nyugalom, a lábam kezdett baromira fájni, mielőtt végre pihentünk volna kicsit. Alvásról persze szó sem lehet, és így ... nagyon hosszú ez a téli éjszaka.
Lille-ben végül sikerült beszélnem Bebével. Odamentem, csöngettem, aztán el akart zavarni, akkor tovább csengettem, amíg egy nem túl szimpatikus fazon megtámadt a körfolyosón, és ekkor Bebe már inkább az én pártomat fogta. És, ha már megmentett, akkor már inkább úgy döntött, meghallgatja, mit keresek. Elmondtam, hogy el vagyok átkozva, és segítséget kérek. Erre elmondta, hogy miért gyűlöli Aimée-t - én meg magyarázzam el neki, hogy az ő helyében miért segítenék magamnak... zseniális. De valahogy sikerült, az az érv győzött, hogy akkor ő is ugyanolyan lenne, mint Aimée, hogy nem segít, amikor megtehetné. Két nappal későbbre beszéltünk meg találkozót, addig ő összegyűjtötte, amit tudott, én meg berúgtam (összetörtem a tükröket a szállodai szobában meg ilyenek). Aztán beültünk egy kocsmába, és elmondta, hogy milyen városokat kell útba ejtenem, és hol mit kell csinálni.
Először is, vennem kellett három színes krétát.
Aztán vonatra ültem, és elutaztam Amienbe, ott fodrásznál megmosattam a haja, utána a szomszéd házba bedobtam a zöld krétát egy levélbedobón keresztül. Semmi furcsával nem találkoztam, csak nagyon... nyomasztó volt a pályaudvar. Onnan átmentem a következő városba, hogy betörjek az egyik ház kertjébe. Mivel estére terveztem az akciót, ezért foglaltam szállást egy hostelben. Persze, hogy a kert két sor ház között volt, középen - tudod, az a fajta, amikor a házak mögött van a kert, és középen érnek össze. Kívülről átmászhatatlannak tűnt, ezért mindenképpen a házon keresztül kellett bejutnom valahogyan.
Némi keringés után szomorúan megállapítottam, hogy valóban be kell majd tönöm, és majd este tudom megállapítani, hogy legalább melyik házban nincsenek. Ébren.
11-éjfél környékén visszautaztam az egyik utolsó busszal, és megint körbenéztem. A célba vett házban szemlátomást ébren voltak, valószínűleg tévéztek az emeleten, két oldalra tőle szintúgy. Megkerültem a tömböt, a túlsó oldalon, pont szemben buli ment, de a jobboldali ház gyanúsan sötét és üres volt. Közelebbről látszottak a postai küldemények és szórólapok a postaládában - tehát rég járt erre bárki is. Öröm. Bementem, különösebb probléma nélkül, aztán már a folyosón botlottam el a sörösüvegekben. Ki az udvarra, elosontam a szomszédos bulizók alatt, egy létra segítségével átmnásztam az elválasztó kerítésen, a következő háznál fel az erkélyre, erkélyről másik erkélyre át, onnan le, kislétra megtalál, és a kívánt magaslatra felrajzoltam a háromszöget. Végül ezen a házon keresztül osontam ki.
Még egy pipa.
Aludtam, aztán másnap Párizsnak vettem az utamat.
folyt.köv.
Megjegyzések