Otthon

Itthon vagyok, univerzumom biztos pontjában - és itt is mennyi minden változik. Naív elképzelés volt, hogy majd hazajövök, és a nyugalom majd mennyire jó lesz, nem utazom, és majd minden rendben lesz.

Asharf nem volt itthon, amikor megérkeztem, üzleti úton volt (ezúttal tényleg) Amszterdamban. Megpróbáltam felhívni, még rögtön reggel, amikor felébredtem a hotelban, nem vette fel. Estefelé hívott vissza, bentfelejtette a telefonját a csomagjában.
Becuccoltam a Házba, meglátogattam Aimée-t, mondtam, hogy nem szeretném folytatni a futárkodást, kilépek a Cégtől. Mivel kaptam eleve egy csomó pénzt, illetve a házból a részem a Cégre szállt a halálom miatt, ezért még egy jókora mennyiségel jönnek nekem - szóval annyira nem kell sietnem a munkakereséssel.

Ideiglenesen beköltözött a Házba Félix. Igen, az a Félix, aki nyáron itt járt már, fehér hajú, ... furcsa. Akkor még nem sejtettük, hogy, de ne szaladjunk az események elejébe, így is elég nehéz a sorrendet tartani. Szóval egy beszédes, vicces szakállú srácot kaptunk a személyében, aki szélsőséges indulatokat váltott ki Zumiee-ból és Briand-ból. Meg aztán belőlem is, amikor kölcsönvette a motoromat valami halaszthatatlan ügy miatt, és aztán a telefonja lerohasztotta a Cég hálóját.
Avril a kolostorba került, mert amnéziás lett, meg valami átkot szerzett is ő valahogyan, aminek a következtében teljesen kifordult magából, vagy valami ilyesmi. Szerettem volna meglátogatni, de végül a hét során nem jutottam el addig.
Bevonódtam a kavarásokba is, Sabine Briand miatt volt kiakadva, ezen pörgött Zumie, aztán Jean is, teljes meglepetésünkre. Meg a Renée-Hervé pároson. Nem, azt hiszem nem, az az életcélom, hogy lelki tanácsadó legyek.

Ashraffal fájdalmasan keveset tudok találkozni, egyrészt még mindig elfoglalt embernek bizonyult, másrészt meg csak titokban találkozhattunk.
Hétfő este épp hazaértem az ikeából - ha még nem költözünk össze a pasimmal, akkor akár saját életteret is kialakíthatok felkiáltással - amikor telefont kapott, vészhelyzetről. Mint később megtudtuk, Baakari telefonált Aimée-nek, hogy Noir és Hadrian holtestére bukkant, meg egy menekülő Félixre, akinek a nyomában van. Mire Aiméeék utolérték őket, már halott volt, Félix meg pár méterrel arrébb cigizett.
Ja, kifelejtettem, Félix fűzte Noirt, aki meg kilépett az apácáktól a héten. A cuccait összepakolva találták, és a kocsiban pedig pénz volt, amit elloptak a kolostor feltört... nem, kinyitott páncélszekrényéből.

Szerdán este koronaátadás volt, ezúttal megtörve a szokásos menetet (kaja, átadás, parti), Aimée azzal kezdte, hogy felbontatta velünk a motley esküket, aztán az évszakoknak tett esküt, aztán a városesküt. (Briand beszerzett egy pofont JT-től az egyik morgására.) Utána valami énekléses dologba kezdtek, megjelent egy edény, benne vízzel vagy egyéb folyadékkal, és szép sorban mindenkinek oda kellett mennie, belenyúlnia, és az edényen lévő kristályok fénye döntötte el, ki melyik udvarhoz fog ezentúl tartozni. Én két hanggal beszélgettem, gondolom, ők voltak a kristályok, Smaragd lettem, hát mi más, majd biztos a Vaslédihez csatlakozom, hát mit gondol a Rubin...
Alaposan megkavarta az egész várost a szertartás, meglepő színeket kaptak néhányan - Jade a Borostyánnál, Cécile a Rubinnál... de a legmeglepőbb az Ashraf volt, rá olyan 20 percet kellett várni, mialatt az összes kristály világított, ésvégül nem halványult el egyik sem. Nem tudtak rajta megegyezni a kristályok, így nem tartozik végül egyik udvarhoz sem. A vacsora végére hős uralkodóink abban állapodtak meg, hogy felélesztenek valami régi szokást, és a Szeráf lesz Orleans Bail-je. Egyfajta felügyelő, aki arra figyel, hogy minden rendben menjen, egyik uralkodó se forduljon a város ellen, meg ilyesmik. Első feladata Félix lett, most arra várok, hogy visszajöjjön a Sövényből.

Másnap voltak az újraalakult udvaroknak megbeszélései, hozzánk Milicent és Noella került újként - a kiscsaj szórakoztató adalék volt a gyűlésen. Járőröket fogunk szervezni a Sövénybe, kíváncsi vagyok, ez pontosan hogyan fog működni.

Milicenttel, Zumieval és Sabinnal megalkottuk a Galilei-holdak szövetségét, nehéz szülés volt a név. Avril Jeannal, Renéevel és Hervével kötött szövetséget, ez egy kicsit bánt, és megint eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik Sandman, basszameg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Aileen Yu Ba'ri

Elysium előtt