Elysium előtt
Álmok. Jane White nem azért volt dühös, mert megint takaríthatott a cellájában, nem is azért, mert még rövidebb lett az alvása, de még csak nem is azért, mert rémálmai voltak.
Azokhoz hozzászokott – gyertyafényes vacsorák, ahol a jól megfőzött ujjak lágyan csusszannak, és a gondosan manikűrözött kézen a körömlakk színe megy a terítékhez. Nem kérdezte, miért kellett a hölgyet még leadás előtt elkísérnie a kozmetikushoz, és, őszintén szólva, jobban is örült így.
Lélegezz. Be négyet, tartsd bent, ki négyet, minden levegőt, ne vegyél több levegőt. Hunyd le a szemed, nyisd ki, és engedd be a sötétséget, hogy kitöltse a testedet a levegő helyett. Jól van. Erősebb vagy a képeknél. Most nézd meg, valjójában mit álmodtál. Azért volt dühös, mert az álmokat kívülről erőszakolták rá, és ez azóta nem történt meg, hogy az a féreg Luxorban…
Jól van, ideje eltörni valamit. Apró darabokra az üveglap maradékát. Elmorzsolni a bőrén, a bőrében az üvegszilánkokat, figyelni véres útjukat, amit a bőrére rajzolnak. Jól van, jól van, ezt csak a bőröddel szedhetnéd le, próbáltad, nem sikerült.
Jól tette, hogy mostanra rendelte meg a tetováló-lányt, aki biztos kézzel és gyorsan dolgozott, még úgy is, hogy láthatóan felmérte, milyen társaságba hívták. Aidan személyesen kísérte el, aztán megállt mögötte, és feszült csodálattal végignézte, ahogy úrnőjének lassan átírják a szeme színét. Mialatt a fájdalom tisztára mosta a testét, Jane végigpörgette szeme előtt az este előrelátható problémáit.
A skót. Ezzel ne foglalkozzunk. A két klántárs, és a szentségtelen dolgok, amiket fel fognak piszkálni. Végeláthatatlan beszélgetések. A skót. Legalább az esélyt meg kell neki adni, hogy segítsünk rajta. Jane örült a lüktető fájdalomnak, ami végigkísérte az estéjét – így az tompa fátyolként választotta el a szellemektől, az arkhón tökéletesen logikus félelmeket feltérképező kérdéseitől, és attól, hogy tulajdonképpen miért érez szomorúságot, amikor a skót fiúra néz. Hiszen nem kellett megölnie.
Vajon jobb lenne, ha szabadjára engedhetnéka Fenevadakat, hogy rendet rakjanak egymás között? Túl sok a lánc és túl sok a szabály, ezt emberi viszonylatokban gondolkodva felesleges lenne kibogozni.
Azokhoz hozzászokott – gyertyafényes vacsorák, ahol a jól megfőzött ujjak lágyan csusszannak, és a gondosan manikűrözött kézen a körömlakk színe megy a terítékhez. Nem kérdezte, miért kellett a hölgyet még leadás előtt elkísérnie a kozmetikushoz, és, őszintén szólva, jobban is örült így.
Lélegezz. Be négyet, tartsd bent, ki négyet, minden levegőt, ne vegyél több levegőt. Hunyd le a szemed, nyisd ki, és engedd be a sötétséget, hogy kitöltse a testedet a levegő helyett. Jól van. Erősebb vagy a képeknél. Most nézd meg, valjójában mit álmodtál. Azért volt dühös, mert az álmokat kívülről erőszakolták rá, és ez azóta nem történt meg, hogy az a féreg Luxorban…
Jól van, ideje eltörni valamit. Apró darabokra az üveglap maradékát. Elmorzsolni a bőrén, a bőrében az üvegszilánkokat, figyelni véres útjukat, amit a bőrére rajzolnak. Jól van, jól van, ezt csak a bőröddel szedhetnéd le, próbáltad, nem sikerült.
Jól tette, hogy mostanra rendelte meg a tetováló-lányt, aki biztos kézzel és gyorsan dolgozott, még úgy is, hogy láthatóan felmérte, milyen társaságba hívták. Aidan személyesen kísérte el, aztán megállt mögötte, és feszült csodálattal végignézte, ahogy úrnőjének lassan átírják a szeme színét. Mialatt a fájdalom tisztára mosta a testét, Jane végigpörgette szeme előtt az este előrelátható problémáit.
A skót. Ezzel ne foglalkozzunk. A két klántárs, és a szentségtelen dolgok, amiket fel fognak piszkálni. Végeláthatatlan beszélgetések. A skót. Legalább az esélyt meg kell neki adni, hogy segítsünk rajta. Jane örült a lüktető fájdalomnak, ami végigkísérte az estéjét – így az tompa fátyolként választotta el a szellemektől, az arkhón tökéletesen logikus félelmeket feltérképező kérdéseitől, és attól, hogy tulajdonképpen miért érez szomorúságot, amikor a skót fiúra néz. Hiszen nem kellett megölnie.
Vajon jobb lenne, ha szabadjára engedhetnéka Fenevadakat, hogy rendet rakjanak egymás között? Túl sok a lánc és túl sok a szabály, ezt emberi viszonylatokban gondolkodva felesleges lenne kibogozni.
Megjegyzések