Kedd éjjel: Kétnapos hulla
Tegnap... előző éjjel ott hagytam abba, hogy zene. Zene. Zene. És hogy nem kéne. Talán. Talán nem szabad pusztán táplálékforrásnak tekinteni az embereket. Mert én is az voltam valaha, és nem felejthetem el, h mivé váltam. Hogy nem lettem jobb még ennél a szemétre való, önkínzó és pusztító fajnál sem. Nem vagyok több. Ugyanabból az anyagból egy pióca. Élősködöm a vérükön, de ami rosszabb, az életükön is valahogy. Hiszen nélkülük nem bírnánk meglenni! Szar ügy.
Aubert meg még mindig nem érti, vagy én nem értem meg őt, de egyre távolodunk egymástól. Az a hülye elvakult feje! Persze, persze, tudom én, az ismeretlen tudás vonzó, meg minden, és tiltott gyümölcs íz is jó, de a kritika, nos, az nem árt semmivel kapcsolatban, amihez az embereknek bármi közük van. Pláne, ha emberből elvonatkoztatott szörnyekről van szó.
Hirtelen egyedül lettem, nagyon. Meghaltam. Meghaltam. Meghaltam. Ami itt tart... mi tart itt? Az, h nem adom fel, nem adhatom fel, meg kell védenem legalább azokat, akik fontosak nekem. Ha ez megoldódott, megígérem, elmegyek. Az én sorsom egészen lényegtelen.
De nem leszek képes keresztülvinni a feladatomat, ha nem figyelek oda magamra. Veszélyes indulatok tombolnak bennem... egy állat, egy szörny, aki valahogy felerősíti a pusztítási ösztönömet. Csak a szabályozott rombolás hatásos! Tudnom kell, mit miért teszek, állandóan. Ha kirobbanok, ha visszaüvöltök, ha sírva fakadok, ha szerelmet vallok, ha ezt egyáltalán még fogok :lol:, akkor is. Szükségem van az érzelmeimre. És szükségem van barátokra. Lenne. Egyedül nulla az esélyem, mindig bárhol, bármikor. Ez van.
És ki kell próbálni, szüksége van-e Aubertnek meg Vincentnek a segítségemre. Mert nekem egyértelműen igen. Elsősorban nem gyakorlati dolgokban... wazzeg, nincsenek sokan akit szimpatikusnak vagy legalább nem ellenségesnek látok!
Megvan. Hosszú távú cél: saját szektát kell alapítani :mwuhahaha: Elmebeteg inquizíciót a vámpírok között. Aki nekünk nem tetszik, annak a létét egy kissé kellemetlenné tesszük. Regényt írunk a nevében. h kis halálleánykák tömege lesse minden léptét. Aggódó szülőkkel a nyomukban.
Aubert meg még mindig nem érti, vagy én nem értem meg őt, de egyre távolodunk egymástól. Az a hülye elvakult feje! Persze, persze, tudom én, az ismeretlen tudás vonzó, meg minden, és tiltott gyümölcs íz is jó, de a kritika, nos, az nem árt semmivel kapcsolatban, amihez az embereknek bármi közük van. Pláne, ha emberből elvonatkoztatott szörnyekről van szó.
Hirtelen egyedül lettem, nagyon. Meghaltam. Meghaltam. Meghaltam. Ami itt tart... mi tart itt? Az, h nem adom fel, nem adhatom fel, meg kell védenem legalább azokat, akik fontosak nekem. Ha ez megoldódott, megígérem, elmegyek. Az én sorsom egészen lényegtelen.
De nem leszek képes keresztülvinni a feladatomat, ha nem figyelek oda magamra. Veszélyes indulatok tombolnak bennem... egy állat, egy szörny, aki valahogy felerősíti a pusztítási ösztönömet. Csak a szabályozott rombolás hatásos! Tudnom kell, mit miért teszek, állandóan. Ha kirobbanok, ha visszaüvöltök, ha sírva fakadok, ha szerelmet vallok, ha ezt egyáltalán még fogok :lol:, akkor is. Szükségem van az érzelmeimre. És szükségem van barátokra. Lenne. Egyedül nulla az esélyem, mindig bárhol, bármikor. Ez van.
És ki kell próbálni, szüksége van-e Aubertnek meg Vincentnek a segítségemre. Mert nekem egyértelműen igen. Elsősorban nem gyakorlati dolgokban... wazzeg, nincsenek sokan akit szimpatikusnak vagy legalább nem ellenségesnek látok!
Megvan. Hosszú távú cél: saját szektát kell alapítani :mwuhahaha: Elmebeteg inquizíciót a vámpírok között. Aki nekünk nem tetszik, annak a létét egy kissé kellemetlenné tesszük. Regényt írunk a nevében. h kis halálleánykák tömege lesse minden léptét. Aggódó szülőkkel a nyomukban.
Megjegyzések