Az Órás II.
Huhh, hát elég sok minden történt az elmúlt napokban. Ott tartottam, hogy elindultunk egy megjegyezhetetlen nevű városba, hogy Ashraf leállítsa az Órást. Előtte még benéztünk Nantes-ba, ha már útba esett. Nantes-ban az a furcsa, hogy mindössze 3 elcserélt él ott, de elmondásuk szerint eléggé elfoglaltak - folyamatosan zárják be a Sövényre nyíló kapukat, mert azok kintról befele halálos csapdának bizonyulnak. Annie szimpatikus arc, szállást adott nekünk az éjszakára, és kidumáltuk vele Franciaország általunk ismert cserélt pasijait. Mint egy iskola, a különféle osztályokkal... "tudod, A-ba jár Francois a cuki mosolyával, az én osztályomban a Jean, az a legjobb pasi, kár, hogy neki pont az a csaj kell, akinek ő nem, és amúgyis, a város másik felén lakik. "
Aztán mentünk, meglátogattuk az Órást. Elmondtuk neki az átkomat, megbíztuk azzal, hogy derítsen róla ki valamit. Közben Szeráf fényképezett, én meg megfigyeltem mindent az álomhoz. Este aztán belesuhantam az Órás félálmába, megszilárdítottam körülötte a lakását, és megérkeztem bele én is, mint egy ijedt kis ügynöknő, aki a kétségeit tárja fel az Órásnak, és megpróbálja figyelmeztetni csupa jószándékból. Jól indult az egész - de a végére durván elfajult az álom. Nem volt meggyőzhtő a fickó... legalábbis nekem nem sikerült. Keselyű-ügynöknek hazudtam magamat, ami ráijesztett, de még akkor is azt hitte, ki tud menekülni a helyzetből, a égére meg szimplán összeroppant.
Miután felébredtem, hívott Ashraf, hogy már ne telefonáljak, befejezte az ügyet. Fasza. Nem, nem tudok veszteni.
Másnap tovább indultunk Rouenbe. Megint beszéltem telefonon Sylvainnel, akivel, úyg tűnik soha nem tudunk találkozni. Aztán elértem Sévere-t és az egy órás Rouenben tartózkodáunk idejére beültünk kávézni. Hírcsere, ilyesmi. Mesélt Adrian és Colette összeszólalkozásáról, dicsekedett az új bicajával, meg ilyenek.
Mivel Ashraf Rouenben hagyta a kocsit, ezért, gondolom, visszamegyünk még érte, és ezúttal hátha többekkel is találkozhatok.
Aztán mentünk, meglátogattuk az Órást. Elmondtuk neki az átkomat, megbíztuk azzal, hogy derítsen róla ki valamit. Közben Szeráf fényképezett, én meg megfigyeltem mindent az álomhoz. Este aztán belesuhantam az Órás félálmába, megszilárdítottam körülötte a lakását, és megérkeztem bele én is, mint egy ijedt kis ügynöknő, aki a kétségeit tárja fel az Órásnak, és megpróbálja figyelmeztetni csupa jószándékból. Jól indult az egész - de a végére durván elfajult az álom. Nem volt meggyőzhtő a fickó... legalábbis nekem nem sikerült. Keselyű-ügynöknek hazudtam magamat, ami ráijesztett, de még akkor is azt hitte, ki tud menekülni a helyzetből, a égére meg szimplán összeroppant.
Miután felébredtem, hívott Ashraf, hogy már ne telefonáljak, befejezte az ügyet. Fasza. Nem, nem tudok veszteni.
Másnap tovább indultunk Rouenbe. Megint beszéltem telefonon Sylvainnel, akivel, úyg tűnik soha nem tudunk találkozni. Aztán elértem Sévere-t és az egy órás Rouenben tartózkodáunk idejére beültünk kávézni. Hírcsere, ilyesmi. Mesélt Adrian és Colette összeszólalkozásáról, dicsekedett az új bicajával, meg ilyenek.
Mivel Ashraf Rouenben hagyta a kocsit, ezért, gondolom, visszamegyünk még érte, és ezúttal hátha többekkel is találkozhatok.
Megjegyzések