Levél Anatolijnak 1.

 
Drága Tolja!

Szerintem egy sor, és kifogy a tinta - de muszáj írnom. Ha netán nem lesz rá máskor módom. Tudom, nagyon drámaian hangzik, de úgy tör rám a kétségbeesés, hullámokban, mint magas láznál a hidegrázás. Nem tudom, hogy vége lesz-e. Nem tudom, hogy mi lesz - semmit se tudok, és egyszerűen… elfogytam.
Szégyenszemre összezuhantam egy kibaszott goblintábor sarkában, és fogalmam sincs, mennyi időn keresztül próbáltam levegőt venni, és nem lekaparni az arcomat, a sebeket a jobb karomról, meg nem nagyon hangosan zokogni.

Csak… azt akarom mondani, hogy…
… semmit sem bánok, jó? Mindenre emlékszem. Odaátról. Az Arct,,cqec. Róla.
 
Vannak dolgok, amiket meg kell tenni.

Jó, leírom, mi történt. Hátha ebből a levélből tudhatod csak meg a részleteket. Nem hiszem, hogy a többiek… tudnának mindent.
Visszajöttek az emlékeim, és ezzel együtt az árulásoké is. Nem számít az idő. Minden most történik.

Irina sikítva ugrik nekem. Ő támad először. Ha nincsenek ott mások, tényleg kikaparja a szemem. Szánalmasnak nevezem, mert az. Ha én feláldozható vagyok, akkor az ő hite is, sorryka, bitch.

A ruszki varázsló, Szergej mellett tértem magamhoz a wcben, fél kézzel a hajam fogta, közben telefonált a társaimnak. Vért is köptem a hányás mellé. Szerintem soha nem beszéltünk róla vele, hogy tudjuk, hogy a másik tudja, de az ilyen gesztusokért bárki… bárki.

Reggel az egész páholy arra várt, hogy magamhoz térjek, eljöttek értem, hazavittek. Irinától halálos fenyegetéseket kaptam, és mondták, hogy megpróbálja Vihót rábeszélni, hogy száműzzenek. Nevetséges. Tudom, hogy meg akar ölni. Ráírok, hogy ne legyen gyáva, párbajozzunk.
Prokop le akar beszélni, mindenki le akar beszélni, de aztán J elvisz a piacra, Viho-t belezsarolom abba, hogy engedélyezze a párbajt. Tudod mit? Büszke vagyok magamra. Ha nem párbaj, akkor Irina szimplán kinyír. Kinyirat. És párbajon kívül, még a lábait se törhetjük el, érted. Városeskü. Ez legalább valami, nem? Ezt magyarázom magamnak, ezt magyarázom mindenkinek.

Szergej… talán ő mentett meg. Nem tudom. De szeretném hinni, hogy nem volt felesleges könyörögnöm neki. Bár szeretném azt hinni, hogy a két szép szememért segített. Vagy a szerződésért.

Az a tipikus panel idill, a szűk konyhában, cigi közben adtam elő drámai monológomat, mind a másfél fok bejött a hatodikon nyitott ablakon keresztül. Nagyon-nagyon csendben hallgatott végig, és, ahogy abbahagytam, két vizespohárnyi vodkát töltött. Nem tudom, hogy akkor csókoltam szájon, amikor ajtót nyitott, vagy csak akkor, amikor reggel elbúcsúztam, de cigiízű volt.

Végigmért, egyben lehúzta a piát, megkérdezte, hogyan szerződünk. Rendben. Megint végigmért, és point blank közölte, hogy legyek szíves a ruháimat a kanapéra rakni a nappaliban, és álljak meg a szőnyeg közepén, a csillár alatt. Szerinted volt ott pentagramma vagy más varázskör? Vajon a mágia vagy az előjáték része volt? A zsíros kréta néhol még a testemen van, úgy megfogta a bőrömet, de egy része elkenődött.
És nem gondoltam volna, hogy valaha átélem a Magnetos “Perfection” jelenetet. Tudod. Csak Szergej nem egy Fassbender. De már látja az elcseréltek igaz alakját. Egy darabig.

A többi aztán - düh. Vitt tovább a lendület, ami előtte is vörös ködként körbeölelt. A történetekre pontot kell tenni, különben széttépnek.
Hogy én maradtam felül, arról viszont csak a Végzet tehet, senki más. Kiürültem.

A száműzetéssel elhagyott a tavasz. Vagy korábban? Ki tudja. Nem tudom, mi történt az elmúlt 48 órában. Ott voltam, láttam-hallottam, de nem ért még le. Csak azt érzem, hogy kitéptek megint az életemből.

Remélem, veled minden rendben. Veletek.

Hűtlen hitvesed,
A