Ismét Rouen
Szóval megérkeztem Rouenbe. Szédültem tettem egy kört a pályaudvaron, aztán felidéztem a Sévere által megadott elérhetőségeket. Kardvirág vagy Fagyöngy. A Fagyöngy az még nem is biztos, hogy nyitva van, a Kardvirágot próbáltam meg hívni. A csaj,a ki válaszolt, az stimmelt, utána meg Sévere helyett Sylvain vette fel. Kellemes hangja volt, egy pillanatig majdnem elárultam magam, aztán végül maradtam annál a tervnél, hogy Sévere-vel igyekszem először találkozni a helyi arcok közül. A srác simán Sévere egyik csajának nézett, én meg elég bágyadtan próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, aztán ezt fel is adtam hamarosan. Vicces volt, más-más párbeszédet folytattunk ugyanabban a jelenetben.
Miután megadtam a számomat, hátha véletlenül Sévere arra jár, kerestem éttermet, ettem, sétálgattam a belvárosban... valahogy még az sem zavart, hogy egy méretes sporttáskát cipelek magammal, és a lábam is kezdett megfájdulni a végére. Aztán vacsora közben a Mekiben megkerestem a Fagyöngyöt egy helyi újságban, és elsétáltam oda. A bronzfa emlékeimnek megfelelően tényleg élőbbnek tűnt, mint az Orleansi testvére, az alatta heverő faleveleket sem zsákszámra hordták oda.
Aztán felbukkant egy bicikli hátán a Fémfiú - megvártam, amíg lelassít, csak utána köszöntem rá. Elsőre persze nem ismert fel, csak bámult, persze, az emberi arcomat mutattam neki a múltkor, de utána a döbbenetért megérte kivárni a fél napot.
Lementünk egy "forraltborra", közben felajánlotta, hogy aludjak nála, hisz még nem foglaltam szállást. Valóban, eszembe sem jutott, hogy én aludni is akarok valahol. A fenntartásaimat megtartva magamnak rábólintottam, persze, miért ne (és, ha mégsem, akkor is találok majd valamit biztosan).
Egyszercsak megjelent a fehérhajú Őszkirály. Jellemzően nem vettem észre, pedig már ott állhatott az asztala mellett, amikor megszólalt.
Nem, ő sem beszél szinte semmit, én pláne nem, Sévere figyelme meg egyszerűen megszűnik mondjuk egy 30 másodperces intervallumot követően. Szóval leült, köszönt, a nevemből a J-t a feliratos pólóm alapján összerakta, aztán bemutattatott Séverrel, vagy valami ilyesmi - most így visszagondolva jótékony ködként párnázta ki az agyam helyét a fejemben a forraltbor és a félnapos/10napos út lenyomata. Mintha váltottunk volna pár szót, amiíg ott ültem - közben Sévere lement bulizni, kaptam szőlőlevet a második adag forraltbor helyett, és ... és ültünk csendben. Ne röhögj Suzanne, tudom, hogy megszokhattam volna már. Ez alkalommal azt hiszem, viccesnek találtam a szituációt. Meg, ahogy elnéztem, Adrian is jól szórakozott, bár ki tudja.
Mindenesetre kbaszott udvarias volt végig, meg... figyelmes, ami nagyban növelte a túlélési esélyeimet, tekintve, hogy Sévere elindult a csajozás lejtőjén, nekem meg még mindig nem volt szállásom. Szóval ugyanerre a követkztetésre jutott ő is, és ajánlott egy motelt. És aztán elvitt a Gépészhez. Mert biztos van kedvem találkozni vele.
Hát, naná. Így, másnap, józanabbul gondolkodva, alapvetően kedvem van találkozni arcokkal, meismerni az embereket, ha már itt vagyok...
A Gépész valóban gépész, egy erősen Cosette-re hajazó lelkialkatú asszony szerelőműhelyben, mindenféle kis robotokkal. Velem ellentétben szereti a focit, és így éjfél tájban sok közös témánk nem volt.
Amikor Adrian elment benzinkútig - jut eszembe, Adrian kocsijában már elég jól éreztem magam, kabrió, novemberi éjszaka, jó pasi, még az ajtót is kinyitotta meg tartotta, amíg beszenvedtem magamat. Jövök máskor is Rouenbe, ha ilyen a vendéglátás :D
Na, szóval, Adrian magunkra hagyott roppant figyelmesen, ezalatt a titkos küldetésemet is teljesíthettem.
Aztán elvitt a motelhez, ahol még eltaláltam a szobáig, emg az ágyig, utána szinte szó szerint alvásba zuhantam. Álom nélkül, erre még volt lelkierőm.
Mostanra már lassan magamhoz térek, realizáltam, hogy kábé minden földi ingóságom a sporttáskában van... ó, igen. Avril felhívott, amikor észrevette, hogy megkaptam az SMS-eit. Nem kérdezett semmit, mesélte, hogy ők Hervénél laknak addig, amíg nem tudnak máshol, még volt egy támadás, amiben hárman is meghaltak a Kristályudvarból... de amúgy megvannak.
Számomra nem telt el az a tíz nap, de kezdenek annyira hiányozni...
Nemt udom, mikor megyek vissza, tuléajdonképpen már mehetnék, de... de... szeretnék emberib formát ölteni (ruhát venni estébé), és szeretnék találkozni... helyi arcokkal.
Van ebben a városban valami... nyugodt.
Miután megadtam a számomat, hátha véletlenül Sévere arra jár, kerestem éttermet, ettem, sétálgattam a belvárosban... valahogy még az sem zavart, hogy egy méretes sporttáskát cipelek magammal, és a lábam is kezdett megfájdulni a végére. Aztán vacsora közben a Mekiben megkerestem a Fagyöngyöt egy helyi újságban, és elsétáltam oda. A bronzfa emlékeimnek megfelelően tényleg élőbbnek tűnt, mint az Orleansi testvére, az alatta heverő faleveleket sem zsákszámra hordták oda.
Aztán felbukkant egy bicikli hátán a Fémfiú - megvártam, amíg lelassít, csak utána köszöntem rá. Elsőre persze nem ismert fel, csak bámult, persze, az emberi arcomat mutattam neki a múltkor, de utána a döbbenetért megérte kivárni a fél napot.
Lementünk egy "forraltborra", közben felajánlotta, hogy aludjak nála, hisz még nem foglaltam szállást. Valóban, eszembe sem jutott, hogy én aludni is akarok valahol. A fenntartásaimat megtartva magamnak rábólintottam, persze, miért ne (és, ha mégsem, akkor is találok majd valamit biztosan).
Egyszercsak megjelent a fehérhajú Őszkirály. Jellemzően nem vettem észre, pedig már ott állhatott az asztala mellett, amikor megszólalt.
Nem, ő sem beszél szinte semmit, én pláne nem, Sévere figyelme meg egyszerűen megszűnik mondjuk egy 30 másodperces intervallumot követően. Szóval leült, köszönt, a nevemből a J-t a feliratos pólóm alapján összerakta, aztán bemutattatott Séverrel, vagy valami ilyesmi - most így visszagondolva jótékony ködként párnázta ki az agyam helyét a fejemben a forraltbor és a félnapos/10napos út lenyomata. Mintha váltottunk volna pár szót, amiíg ott ültem - közben Sévere lement bulizni, kaptam szőlőlevet a második adag forraltbor helyett, és ... és ültünk csendben. Ne röhögj Suzanne, tudom, hogy megszokhattam volna már. Ez alkalommal azt hiszem, viccesnek találtam a szituációt. Meg, ahogy elnéztem, Adrian is jól szórakozott, bár ki tudja.
Mindenesetre kbaszott udvarias volt végig, meg... figyelmes, ami nagyban növelte a túlélési esélyeimet, tekintve, hogy Sévere elindult a csajozás lejtőjén, nekem meg még mindig nem volt szállásom. Szóval ugyanerre a követkztetésre jutott ő is, és ajánlott egy motelt. És aztán elvitt a Gépészhez. Mert biztos van kedvem találkozni vele.
Hát, naná. Így, másnap, józanabbul gondolkodva, alapvetően kedvem van találkozni arcokkal, meismerni az embereket, ha már itt vagyok...
A Gépész valóban gépész, egy erősen Cosette-re hajazó lelkialkatú asszony szerelőműhelyben, mindenféle kis robotokkal. Velem ellentétben szereti a focit, és így éjfél tájban sok közös témánk nem volt.
Amikor Adrian elment benzinkútig - jut eszembe, Adrian kocsijában már elég jól éreztem magam, kabrió, novemberi éjszaka, jó pasi, még az ajtót is kinyitotta meg tartotta, amíg beszenvedtem magamat. Jövök máskor is Rouenbe, ha ilyen a vendéglátás :D
Na, szóval, Adrian magunkra hagyott roppant figyelmesen, ezalatt a titkos küldetésemet is teljesíthettem.
Aztán elvitt a motelhez, ahol még eltaláltam a szobáig, emg az ágyig, utána szinte szó szerint alvásba zuhantam. Álom nélkül, erre még volt lelkierőm.
Mostanra már lassan magamhoz térek, realizáltam, hogy kábé minden földi ingóságom a sporttáskában van... ó, igen. Avril felhívott, amikor észrevette, hogy megkaptam az SMS-eit. Nem kérdezett semmit, mesélte, hogy ők Hervénél laknak addig, amíg nem tudnak máshol, még volt egy támadás, amiben hárman is meghaltak a Kristályudvarból... de amúgy megvannak.
Számomra nem telt el az a tíz nap, de kezdenek annyira hiányozni...
Nemt udom, mikor megyek vissza, tuléajdonképpen már mehetnék, de... de... szeretnék emberib formát ölteni (ruhát venni estébé), és szeretnék találkozni... helyi arcokkal.
Van ebben a városban valami... nyugodt.
Megjegyzések