Suzanne, nem is tudom, hol kezdjem a folytatást.
Kezdek hozzászokni a másodrendű kérdések előreemeléséhez. Mert az igazi kérdések mindig olyan nehezek, és az segít hozzájuk, ami kevésbé, de érdekel.
Mondjuk egy hete kezdem. Elmentem Renéehez berúgni, vagy kihisztizni-panaszkodni magamat, akármi. Avril berágott rám amiatt mert nem szóltam neki, h kilépek a Fagyöngyből, Sandmannek sikerült engem is megbántania, Hervé meg ugye majdnem meghalt a saját, de velem összefüggő hülyesége miatt.
Vagy ezt már meséltem?
Aztán a hétvégén valamennyire kibékültünk Avrillal, aki megvette Zumie kocsiját, aztán visszavittük Lilian kocsiját JJhez. Ezek olyan hétköznapi események voltak. De tényleg. Azt nem tudom eldönteni, jó volt-e igazából, vagy sem, de... nem, erre még nem tudok választ adni. Igénylem az eseményeket, függő vagyok a veszélytől, de közben meg szenvedek is tőle.
Nem modnom, voltak boldog pillanataim, de azok... nem tartottak sokáig. Guido-val boldog voltam, mind...három alkalommal. De azok egy-egy napig tartottak, maximum. Amikor emberekkel beszélgetek, akkor rendszerint boldognak érzem magam - abban a pillanatban, kivéve, ha. Ha nem kérdezik meg, hogy mi bánt. Mert akkor kívülkerülök a pillanaton, és valami szorongató ürességet érzek. Valami hiányt. Ha egyedül hagynak az emberek, vagy az események, és érzem a légüres teret. A múltam hiányát, az újratermtett életem hiányosságait.
Kedd este volt a Halloween, ravatalozóban, Sanglante koncerttel, megminden. Jó volt, az eddigi legjobb buli. Jó volt érezni és látni, hogy ezért a buliért a "mieink" dolgoztak, a saját szórakozásunkra. Beszélgettem Szeráffal, aki mostanában zavarbaejtően jó társaság. Mármint... meglepően. Ahhoz az Ashrafhoz képest, akit megismertem, sokkal simább, sokkal... emberibb. Az, amit mond, az nem változott, legalábbis gondolom, csak jóval nyíltabban beszél. Ráadásul képes válaszolni a hülye kérdéseimre, értelmesen, megértve őket, még akkor is, ha én ritkán tudom, mit is akarok tulajdonképpen kérdezni.
Váltottam pár szót azzal az újonnan érkezett csajjal is, aki fejbedobott kővel, meg úgy általában jól éreztem magam.
Innom, azt talán nem kellett volna. Pedig igyekeztem figyelni rá, hogy a speciális nemtommilyen bogyócuccot is csak mértékkel fogyasszam, de lefekvés után kórházban ébredtem.
Alkoholmérgezés.
Ja, Sandman sokadjára is felvetette, hogy gondolkodik az elköltözésen. Nem akarom, hogy elköltözzön. Nem akarom, hogy ennyire megváltozzon körülöttem minden, hogy messze kerüljön még egy ember.
Namindegy, csütörtökre rendbejöttem, annyira, h elhatároztam, kipróbálom a vonatozást, mondjuk Nevers-ig. Minden rendben ment, kifejezett szar, esős idő volt (azért is döntöttem a vonat mellett a motor ellenében), de hazafelé Szeráf leparancsolt a vonatról, még Orleans előtt.
Megtámadták Trés Chaud-ot. Amikor Aimée összehívott egy Smaragd Udvaros gyűlést. Hogy várjak, egyelőre Orleans nem biztonságos. Guillaume is telefonált, hogy ő rendben van, bár valami repeszdarab felszakította az arcát, meg Avril is kórházban van...
Vártam a restiben legalább két órát, miközben a tévében is erről beszéltek- maffialeszámolás, szélsőséges csoportok műve?
Aztán Szeráf végre hívott, hogy útban van értem. Hogy Anton és Bridgette meghaltak, és többen életveszélyesen megsérültek. Hogy a személyzetből sokan meghaltak. És nem tudni miért támadtak azok, akik, és egyáltalán, kik voltak. Valami másodikvilágháborús amerikaiegyenruhás fazonok, megfelelő fegyverzettel. Illetve egy másik, SS alakulat Orleans másik részén, Lilian házához közel. JJ gyorsan intézkedett velük kapcsolatban. És, hogy P a kocsijával együtt felrobbant.
Szeráf elvitt Renéehez, ahol a többi csak is tobzódott, ott aludtam. Az esti híradóban még megláttam a sárgatollas sisakot, amit Avril álmában is - álmomban meg a legyőzött nővel utaztam sok példányban, úgyhogy megpróbáltam elérni Sinclairt. Sikerült, ezzel azt hiszem, mindkettőnket megleptem. Álombéli távolsági hívás, biza!
Másnap JT értem jött, és bevitt az új munkahelyemre - iroda, fura, majd megszokom. Heti két napot csak kibírok valahogy...
Este elkértem Sandmantől a kirándulás fénykép-albumát, hogy meglétogassam Avril álmát, ellenőrizzem, most már rendben van-e. Ja, mert Sinclairral arra jutottunk, hogy simán lehetett Avril az Éj Úr célpontja, és talán az előző támadó az az Éjúr ügynöke volt. Ha így van, akkor jó eséllyel már neincs szükség Avrilra, tehát nyugodtan alhat. Azt hiszem, erről próbáltam megbizonyosdni.
Hát nem sikerült.
Viszont belefutottam valaki nagyba és erősbe, aki az ébrenlétbe is követett. Világító kék szemek, árnyékba vesző arc - hatalmas köpeny, és valami korona. Álombéli Avril kikötötte egy oltárra, és azonnal észrevett engem, ahogy igyekeztem láthatatlan szellemként megnézni, mi történik.
A valóságban még szorongatta a torkomat, és kérdezett, hogy miafaszt csináltam az ő útját keresztezve, hogy képzelem, meg amúgyis, kár, hogy nem kapott el az álomban még. Aztán szerencsére kihalványult a valóságból, Én meg kis tétovázás után felhívtam Sinclairt Barcelonában - végülis, ő mondta, h hívhatom valódi telefonon is, JJ-nek meg nem volt kedvem elmagyarázni elölről mindent.
Rövidesen beálltott a Borostyán Uralkodó személyesen, bíbor pizsamában, ballonkabátban és kalapban, elvitt az egyik felesége házába, aztán gondolom, ment tovább intézkedni, kaput keresni az albiban meg ilyenek.
Úgyhogy most megint testőröm van, meg korlátozott kijárás meg ilyenek.
Fasza.
Randim van hétfőn.
Kezdek hozzászokni a másodrendű kérdések előreemeléséhez. Mert az igazi kérdések mindig olyan nehezek, és az segít hozzájuk, ami kevésbé, de érdekel.
Mondjuk egy hete kezdem. Elmentem Renéehez berúgni, vagy kihisztizni-panaszkodni magamat, akármi. Avril berágott rám amiatt mert nem szóltam neki, h kilépek a Fagyöngyből, Sandmannek sikerült engem is megbántania, Hervé meg ugye majdnem meghalt a saját, de velem összefüggő hülyesége miatt.
Vagy ezt már meséltem?
Aztán a hétvégén valamennyire kibékültünk Avrillal, aki megvette Zumie kocsiját, aztán visszavittük Lilian kocsiját JJhez. Ezek olyan hétköznapi események voltak. De tényleg. Azt nem tudom eldönteni, jó volt-e igazából, vagy sem, de... nem, erre még nem tudok választ adni. Igénylem az eseményeket, függő vagyok a veszélytől, de közben meg szenvedek is tőle.
Nem modnom, voltak boldog pillanataim, de azok... nem tartottak sokáig. Guido-val boldog voltam, mind...három alkalommal. De azok egy-egy napig tartottak, maximum. Amikor emberekkel beszélgetek, akkor rendszerint boldognak érzem magam - abban a pillanatban, kivéve, ha. Ha nem kérdezik meg, hogy mi bánt. Mert akkor kívülkerülök a pillanaton, és valami szorongató ürességet érzek. Valami hiányt. Ha egyedül hagynak az emberek, vagy az események, és érzem a légüres teret. A múltam hiányát, az újratermtett életem hiányosságait.
Kedd este volt a Halloween, ravatalozóban, Sanglante koncerttel, megminden. Jó volt, az eddigi legjobb buli. Jó volt érezni és látni, hogy ezért a buliért a "mieink" dolgoztak, a saját szórakozásunkra. Beszélgettem Szeráffal, aki mostanában zavarbaejtően jó társaság. Mármint... meglepően. Ahhoz az Ashrafhoz képest, akit megismertem, sokkal simább, sokkal... emberibb. Az, amit mond, az nem változott, legalábbis gondolom, csak jóval nyíltabban beszél. Ráadásul képes válaszolni a hülye kérdéseimre, értelmesen, megértve őket, még akkor is, ha én ritkán tudom, mit is akarok tulajdonképpen kérdezni.
Váltottam pár szót azzal az újonnan érkezett csajjal is, aki fejbedobott kővel, meg úgy általában jól éreztem magam.
Innom, azt talán nem kellett volna. Pedig igyekeztem figyelni rá, hogy a speciális nemtommilyen bogyócuccot is csak mértékkel fogyasszam, de lefekvés után kórházban ébredtem.
Alkoholmérgezés.
Ja, Sandman sokadjára is felvetette, hogy gondolkodik az elköltözésen. Nem akarom, hogy elköltözzön. Nem akarom, hogy ennyire megváltozzon körülöttem minden, hogy messze kerüljön még egy ember.
Namindegy, csütörtökre rendbejöttem, annyira, h elhatároztam, kipróbálom a vonatozást, mondjuk Nevers-ig. Minden rendben ment, kifejezett szar, esős idő volt (azért is döntöttem a vonat mellett a motor ellenében), de hazafelé Szeráf leparancsolt a vonatról, még Orleans előtt.
Megtámadták Trés Chaud-ot. Amikor Aimée összehívott egy Smaragd Udvaros gyűlést. Hogy várjak, egyelőre Orleans nem biztonságos. Guillaume is telefonált, hogy ő rendben van, bár valami repeszdarab felszakította az arcát, meg Avril is kórházban van...
Vártam a restiben legalább két órát, miközben a tévében is erről beszéltek- maffialeszámolás, szélsőséges csoportok műve?
Aztán Szeráf végre hívott, hogy útban van értem. Hogy Anton és Bridgette meghaltak, és többen életveszélyesen megsérültek. Hogy a személyzetből sokan meghaltak. És nem tudni miért támadtak azok, akik, és egyáltalán, kik voltak. Valami másodikvilágháborús amerikaiegyenruhás fazonok, megfelelő fegyverzettel. Illetve egy másik, SS alakulat Orleans másik részén, Lilian házához közel. JJ gyorsan intézkedett velük kapcsolatban. És, hogy P a kocsijával együtt felrobbant.
Szeráf elvitt Renéehez, ahol a többi csak is tobzódott, ott aludtam. Az esti híradóban még megláttam a sárgatollas sisakot, amit Avril álmában is - álmomban meg a legyőzött nővel utaztam sok példányban, úgyhogy megpróbáltam elérni Sinclairt. Sikerült, ezzel azt hiszem, mindkettőnket megleptem. Álombéli távolsági hívás, biza!
Másnap JT értem jött, és bevitt az új munkahelyemre - iroda, fura, majd megszokom. Heti két napot csak kibírok valahogy...
Este elkértem Sandmantől a kirándulás fénykép-albumát, hogy meglétogassam Avril álmát, ellenőrizzem, most már rendben van-e. Ja, mert Sinclairral arra jutottunk, hogy simán lehetett Avril az Éj Úr célpontja, és talán az előző támadó az az Éjúr ügynöke volt. Ha így van, akkor jó eséllyel már neincs szükség Avrilra, tehát nyugodtan alhat. Azt hiszem, erről próbáltam megbizonyosdni.
Hát nem sikerült.
Viszont belefutottam valaki nagyba és erősbe, aki az ébrenlétbe is követett. Világító kék szemek, árnyékba vesző arc - hatalmas köpeny, és valami korona. Álombéli Avril kikötötte egy oltárra, és azonnal észrevett engem, ahogy igyekeztem láthatatlan szellemként megnézni, mi történik.
A valóságban még szorongatta a torkomat, és kérdezett, hogy miafaszt csináltam az ő útját keresztezve, hogy képzelem, meg amúgyis, kár, hogy nem kapott el az álomban még. Aztán szerencsére kihalványult a valóságból, Én meg kis tétovázás után felhívtam Sinclairt Barcelonában - végülis, ő mondta, h hívhatom valódi telefonon is, JJ-nek meg nem volt kedvem elmagyarázni elölről mindent.
Rövidesen beálltott a Borostyán Uralkodó személyesen, bíbor pizsamában, ballonkabátban és kalapban, elvitt az egyik felesége házába, aztán gondolom, ment tovább intézkedni, kaput keresni az albiban meg ilyenek.
Úgyhogy most megint testőröm van, meg korlátozott kijárás meg ilyenek.
Fasza.
Randim van hétfőn.
Megjegyzések