Tábor és Rouen
Ollé. Ott hagytam a múltkor abba, hogy Tara lakásán ültünk vagy öten, reggeliztünk, és vártunk. Aztán egyszercsak JT és Tara is vad telefonálásba kezdtek. Megérkezett Annan és Xander, JT a kezembe nyomott egy géppisztolyt, miközben elkezdték kipakolni a lakást. WTF?! Már a kocsiban ültünk, amikor Sandman meg merte kérdezni, h mégis mi a fene történik.
Életbe lépett a nemtommilyen terv, aminek eredményeként kiköltözött a Kristályudvar kivételével mindenki a tópartra, sátrakba, fegyverekkel, ilyesmi. Tiszta cserkésztábor. Oké, a fegyvereket leszámítva, azért én sem nézhettem ki egyszerűen oldalamon a revolverrel, meg Milicentnek is jól állt a hátán a puska.
Egy nap alatt már a fő dolgok készen álltak, a sátrak ágyakkal, kulacsok, kaptunk plusz pulcsit is, mg központi kajaosztás, illetve Briand is egész nap szerelte a kábeleit. Másnap járőrözni kellett, Renéevel osztódtunk be egy párba, sétáltunk egy hatalmasat, meg beszélgettünk.
Mi volt még? Este megérkezett Sinclair, nem volt jobb állapotban, mint amikor az álmomban láttam.
Aztán eleredt az eső, és úgy lenyomott mindenkit a táborban, hogy a gyerekek voltak a legszórakoztatóbb társaság, és még rajzolni is képes voltam azért, hogy ne haljak meg az unalomban. Valószínűleg JTnek ezért jutott eszébe bemenni a motorjainkért. Szeráf vitt minket odafele kocsin. A lakásnál aztán eszembe jutott, hogy akkor már elhozhatnám a motorosfelszerelésemet is, emg esetleg váltóruhát - pláne, hogy a sisakjaink is fent voltak még.
Nabazmeg, ebből se lett semmi - a lakásban semmi nem maradt éppen, mintha valaki következetesen mindent szétszedett és eltört volna. Szerencsémre azért ruhadarabok maradtak egyben, így a dzsekim meg a nadrágom is. A képem meg egy az egyben eltűnt, semmi szilánk, semmi vászondarab nem maradt belőle. Képzelheted, milyen jó volt utána visszamotorozni, csuromvízre ázni, aztán még elmesélni Avrilnak, hogy mi történt...
Még előző este beszélgettünk Aiméevel mindenféléről közben megemlítette, h a titkosküldetést lehet, h elkezdhetem már a táborozás alatt, de még meggondolja. Úgyhogy a vasárnap este Szeráftól kapott cetli megadta a zöld lapot, hogy elhúzzak a búsba.
Jut eszembe, búsba elhúzás - Guidóval randim lett volna, de kénytelen voltam lemondani sms-ben, mert túl sok tényező szólt ellene. Többek között veszélybe is sodorhattam volna, amit azért nem volna meg.
Szóval úgy döntöttem, kedd reggel-hajnalban lelépek, vonatra szállok, Orleans-Párizs-Rouen. Hosszas hezitálás után végül Szeráfot kértem meg, hogy vigyen ki a pályaudvarra. Belőle néztem ki elginkább az autósok közül, hogy akár egy szó nélkül elvisz, vagy csak nagyon keveset kérdez. Tulajdonképpen nem tudom, min lepődtem meg, amikor valóban, gondolkodás után csak az időpontot mondta. Visszatért a régi Szeráf, vagy mi. Pedig már épp kezdtem megszokni Bondot.
Elvitt az állomásra. Mintha ott akart volna mondani valamit - aztán arra is alig hagyott időt megálláskor, hogy kiszálljak, azonnal indított újra.
Aztán vonat. Nem tudom, mit írjak az útról. Volt egy érdekes útitársam, akinek köszönhetően tulajdonképpen gond nélkül odaértem Rouenbe, de némi késéssel. Amikor végre leszálltama vonatról, kedvem lett volna megcsókolni a földet. Vagy táncolni és énekelni. És még csak ezután tudtam meg, hogy nem pár órát késtem, hanem 10 napot.
folyt. köv.
Életbe lépett a nemtommilyen terv, aminek eredményeként kiköltözött a Kristályudvar kivételével mindenki a tópartra, sátrakba, fegyverekkel, ilyesmi. Tiszta cserkésztábor. Oké, a fegyvereket leszámítva, azért én sem nézhettem ki egyszerűen oldalamon a revolverrel, meg Milicentnek is jól állt a hátán a puska.
Egy nap alatt már a fő dolgok készen álltak, a sátrak ágyakkal, kulacsok, kaptunk plusz pulcsit is, mg központi kajaosztás, illetve Briand is egész nap szerelte a kábeleit. Másnap járőrözni kellett, Renéevel osztódtunk be egy párba, sétáltunk egy hatalmasat, meg beszélgettünk.
Mi volt még? Este megérkezett Sinclair, nem volt jobb állapotban, mint amikor az álmomban láttam.
Aztán eleredt az eső, és úgy lenyomott mindenkit a táborban, hogy a gyerekek voltak a legszórakoztatóbb társaság, és még rajzolni is képes voltam azért, hogy ne haljak meg az unalomban. Valószínűleg JTnek ezért jutott eszébe bemenni a motorjainkért. Szeráf vitt minket odafele kocsin. A lakásnál aztán eszembe jutott, hogy akkor már elhozhatnám a motorosfelszerelésemet is, emg esetleg váltóruhát - pláne, hogy a sisakjaink is fent voltak még.
Nabazmeg, ebből se lett semmi - a lakásban semmi nem maradt éppen, mintha valaki következetesen mindent szétszedett és eltört volna. Szerencsémre azért ruhadarabok maradtak egyben, így a dzsekim meg a nadrágom is. A képem meg egy az egyben eltűnt, semmi szilánk, semmi vászondarab nem maradt belőle. Képzelheted, milyen jó volt utána visszamotorozni, csuromvízre ázni, aztán még elmesélni Avrilnak, hogy mi történt...
Még előző este beszélgettünk Aiméevel mindenféléről közben megemlítette, h a titkosküldetést lehet, h elkezdhetem már a táborozás alatt, de még meggondolja. Úgyhogy a vasárnap este Szeráftól kapott cetli megadta a zöld lapot, hogy elhúzzak a búsba.
Jut eszembe, búsba elhúzás - Guidóval randim lett volna, de kénytelen voltam lemondani sms-ben, mert túl sok tényező szólt ellene. Többek között veszélybe is sodorhattam volna, amit azért nem volna meg.
Szóval úgy döntöttem, kedd reggel-hajnalban lelépek, vonatra szállok, Orleans-Párizs-Rouen. Hosszas hezitálás után végül Szeráfot kértem meg, hogy vigyen ki a pályaudvarra. Belőle néztem ki elginkább az autósok közül, hogy akár egy szó nélkül elvisz, vagy csak nagyon keveset kérdez. Tulajdonképpen nem tudom, min lepődtem meg, amikor valóban, gondolkodás után csak az időpontot mondta. Visszatért a régi Szeráf, vagy mi. Pedig már épp kezdtem megszokni Bondot.
Elvitt az állomásra. Mintha ott akart volna mondani valamit - aztán arra is alig hagyott időt megálláskor, hogy kiszálljak, azonnal indított újra.
Aztán vonat. Nem tudom, mit írjak az útról. Volt egy érdekes útitársam, akinek köszönhetően tulajdonképpen gond nélkül odaértem Rouenbe, de némi késéssel. Amikor végre leszálltama vonatról, kedvem lett volna megcsókolni a földet. Vagy táncolni és énekelni. És még csak ezután tudtam meg, hogy nem pár órát késtem, hanem 10 napot.
folyt. köv.
Megjegyzések