Értelmetlen
- Idd meg, és ülj le - Jean a kezembe nyomott egy feles pálinkát. Megittam és leültem. Az agyamban szélsebesen forogtak a nevek, számbavettem, kik nincsenek itt.
- Ma délután, az egyetemtől pár utcányira - kurvaéletbe, ne... -, fényes nappal egy orvlövész... lelőtte Guillaume-ot. Már nem lehetett rajta segíteni. - Bazdmeg... bazdmeg... mereven néztem a hullasápadt, vörös hajú srácot. - A Szeráf mindkét szövetségnek megmondta, hogy jöjjünk ide.
Megfagytam belül, de közben már éreztem a düh izzását is - el akarom kapni, bárki tette, bármiért tette, azt akarom, hogy megfizessen érte. Teljes erővel hozzávágtam a felespoharat falhoz, egy kicsit bele is fájdult a karom, amit JT amúgy is alaposan megcsapdosott még edzés közben.
--
A hétvége egész jól telt, leszámítva a konstans zavarodottságomat az emlékeimtől. Meglátogattuk Marát, átbeszlgettem vele egy délelőttöt, és örömmel láttam, hogy lassan, de biztosan találja meg a jövőjét. Ha fel kell ehhez hívnia Berlinben a mesterét, akkor az, csak ne csapjanak át egészen a hullámok a feje felett. Aztán ittam Sinclairrel egy whiskyt, ő sem volt éppen a helyzet magaslatán - nem csoda, hisz a volt felesége temetéséről érkezett. Az is egy értelmetlen halál volt.
Ashraf egész nap beszólogatott és kötekedett, széles vigyorral, szerintem tesztelte, mennyire változtam, és milyen hatással volt rám a rémálom és az emlékeim. Remélem, átmentem a teszten...
Hétfőn mentem futni Milicenttel, mentem műszakivizsgára felkészítő órára, aztán Bakaari elvitt a titokzatos vudushoz. A nap első bazmegje, amikor némi eskütétel után megtudtam, hogy hogyan szabadulhatok meg az átoktól. A kezemet megvágó cucc, a teliholdkor forrásban áztatás még oké - de, hogy a tüskét másba kell beleszúrnom ahhoz, hogy megmeneküljek... fasza.
Most már nem zavar. Van elég ember, aki megérdemli. Ha képesek Sandman-t megölni, csak azért, mert elcserélt - nem, ő az, aki soha nem csinált semmit, nem dühített magára senkit -, akkor nem érdemelnek kegyelmet. találok ilyet.
- Ma délután, az egyetemtől pár utcányira - kurvaéletbe, ne... -, fényes nappal egy orvlövész... lelőtte Guillaume-ot. Már nem lehetett rajta segíteni. - Bazdmeg... bazdmeg... mereven néztem a hullasápadt, vörös hajú srácot. - A Szeráf mindkét szövetségnek megmondta, hogy jöjjünk ide.
Megfagytam belül, de közben már éreztem a düh izzását is - el akarom kapni, bárki tette, bármiért tette, azt akarom, hogy megfizessen érte. Teljes erővel hozzávágtam a felespoharat falhoz, egy kicsit bele is fájdult a karom, amit JT amúgy is alaposan megcsapdosott még edzés közben.
--
A hétvége egész jól telt, leszámítva a konstans zavarodottságomat az emlékeimtől. Meglátogattuk Marát, átbeszlgettem vele egy délelőttöt, és örömmel láttam, hogy lassan, de biztosan találja meg a jövőjét. Ha fel kell ehhez hívnia Berlinben a mesterét, akkor az, csak ne csapjanak át egészen a hullámok a feje felett. Aztán ittam Sinclairrel egy whiskyt, ő sem volt éppen a helyzet magaslatán - nem csoda, hisz a volt felesége temetéséről érkezett. Az is egy értelmetlen halál volt.
Ashraf egész nap beszólogatott és kötekedett, széles vigyorral, szerintem tesztelte, mennyire változtam, és milyen hatással volt rám a rémálom és az emlékeim. Remélem, átmentem a teszten...
Hétfőn mentem futni Milicenttel, mentem műszakivizsgára felkészítő órára, aztán Bakaari elvitt a titokzatos vudushoz. A nap első bazmegje, amikor némi eskütétel után megtudtam, hogy hogyan szabadulhatok meg az átoktól. A kezemet megvágó cucc, a teliholdkor forrásban áztatás még oké - de, hogy a tüskét másba kell beleszúrnom ahhoz, hogy megmeneküljek... fasza.
Most már nem zavar. Van elég ember, aki megérdemli. Ha képesek Sandman-t megölni, csak azért, mert elcserélt - nem, ő az, aki soha nem csinált semmit, nem dühített magára senkit -, akkor nem érdemelnek kegyelmet. találok ilyet.
Megjegyzések