Töredék II.
Felébredek, és nem értem, hol vagyok, fehér az ég az ablakon túl, és másik utcát várok, két nyírfával, de itt nincsenek, és akkor idegen lesz egyszerre a szoba is.
...
- Sofi, kész a reggeli, ha nem eszel, akkor apádnak egyedül kell beindítania a kisteherautót! - felpattanok, és rohanok ki, bevágom az ajtót magam után. Büszke vagyok magamra, egy perc alatt menetkész vagyok - pizsi le, bugyi, zokni, nadrág, póló és kész. Hajgumit úgyis a zsebemben tartom, két hullámcsattal, minden helyzetre készen.
- Jó reggelt - Ashraf engem néz, és majdnem válaszolom hollandul, hogy jó reggelt, de nem, mert ... nem. Biccentek. A lánchoz nyúlok, kurvaanyázok hollandul, vízhólyagos lett a bőröm a lánctól.
- A fürdőszobában van krém - hogy képes ennyire.... kérdés nélkül a szükségeset mondani?!
...
Ne bőgök, nem bőgök, a bőgőmasinák bőgnek, nem bőgök...
- Sziffi, hol vagy már - Roland jön vissza értem. Nagy fiú, nagy bakanccsal, nagy sötét, kötött pulóverben. Kirándulnunk. Felkelek durcásan, próbálok nem rálépni a fájós lábamra.
- Nem vagyok Sziffi, jóó?!
- Sziffi-szoffi-szaffi... - nekirontok, a hasába öklözök, egy darabig nevetve tűri, aztán összecsomagol. - Na, most legénykedj!
- Tegyél leee, tegyél leee....- sikoltozom. Cserébe a lábamnál fogva kitart előre, és elkezd lefele ereszteni.
- Szifi-szofi...szeffenet, csak nem csapdába esett?
- Roland, tegyed le, tud ő a saját lábán is jönni, és gyertek, apáék közben odaérnek nemsokára a túristaházba! - Suzy mindig olyan. Olyan... ideges. És nyafog.
...
A fürdőszobában belenézek a tükörbe - éztem már ki rosszabul is, tulajdonképpen aludtam az éjjel. Csak lett közben pár ősz hajszálam - fehér csíkok a zöldfeketében. Mennyire más lettem... lefogyott az arcom, sötét lett a hajam, a szemem, és... kiment a szín az arcomból és nincsenek szeplőim se. Szép vagyok, nem egy durcás kamasz.
Olyan ez, mintha most érkeztem volna vissza, és Dzsini ismerkedne a változásokkal. Tulajdonképpen ez történik.
A kávé szaga kivonz a konyhába, a Szeráf ül az asztalnál. Fekete, szilárd láva a bőre, itt-ott vékony repedések izzanak fel, ahogy mozog. Egy pillantra őszintén megijedek, szakadékokat érzek au időben Mintha álmodnék. Aztán, ahogy lassan töltök kávét, elkezdi az agyam sorbarakni a dolgokat. Jé, több cukrot raktam bele... nem baj. Elfogy.
Jó, hogy itt van velem. Tudom, hogy hol vagyok, tudom, hogy ki vagyok. Apa és Suzy meghaltak, és Suzy utána meg akart ölni... Paul... Paul megőrült. Roli Anyával Párizsba költözött. Mindenki itt hagyott. Ellopták az időt...
...
-...akurvaáletbe... SZEMETEK!... nekem mennem kell! mennem kell... - belerúgok az ajtóba, kicsit megreccsen, és letörik a papucsom orra. Hirtelen az üveg felé fordulok, lecsavarom a tetejét, és meghúzom. Kellemesen fejbevág, iszom néhény nagy kortyot, miközben a fülembe csorognak a könnyeim.
- Szánalmasak vagytok! - üvöltöm az ajtó irányába.
Megbillen a világ. Nekem mennem kell, nem maradhatok itt, Paul vár rám. Belemarkolok a lepedőbe a bevetetlen ágyon, el akarom kapni a fák árnyékát, amit az utcai lámpa vetít a vászonra. Lehúzom a lepedőt. Odabotorkálok a szekrényhez, és kiborítom a polcról a tiszta ágyneműt. Leülök és sorba csomózom őket.
- Basszátok meg. Akkor is megyek.
Az íróasztal nem elég nehéz, odamegyek az ajtóhoz, és teljes erőmből megrángatom a kilincset. Kitart... odahúzom a kisszekrényt, hogy a sodrott lepedőket a falhoz szorítsa, és ne tudjon a vége lecsúszni a kilincs kampós részéről. tiszta fizika az egész, az összesodort lepedő jobban tart, az erővektor iránya mutasson olyan irányba, ahol nincsen elmozdulás. A szakítópróba én leszek, a rohadt élebe már.
Kidobom a szabad köteget az ablakon, még így is sokáig leér.Lovaglóülésben kiülök az ablakba, nekidőlök a kötélnek - elbír. Átemel a másik lábamat is, aaztán lábammal kitapogatom a téglák réseit. Egyszer csúszom csak meg, és lehorzsolódik a tenyeremről nnémi bőr, de a karom bírja még. Aztán az első emelet alatt egy méterrel hirtelen elfogy a lepedő, és lehuppanok a fűbe. Lihegek és forog a világ.
Hősnek érzem magam, aztán már épp elérném Paulék házát, amikor valaki nagy ember áll elém - hegyes a füle, malacszemei vannak és hatalmasan elterülő orra, és tüzt kér. Képszakadás.
...
- Sofi, kész a reggeli, ha nem eszel, akkor apádnak egyedül kell beindítania a kisteherautót! - felpattanok, és rohanok ki, bevágom az ajtót magam után. Büszke vagyok magamra, egy perc alatt menetkész vagyok - pizsi le, bugyi, zokni, nadrág, póló és kész. Hajgumit úgyis a zsebemben tartom, két hullámcsattal, minden helyzetre készen.
- Jó reggelt - Ashraf engem néz, és majdnem válaszolom hollandul, hogy jó reggelt, de nem, mert ... nem. Biccentek. A lánchoz nyúlok, kurvaanyázok hollandul, vízhólyagos lett a bőröm a lánctól.
- A fürdőszobában van krém - hogy képes ennyire.... kérdés nélkül a szükségeset mondani?!
...
Ne bőgök, nem bőgök, a bőgőmasinák bőgnek, nem bőgök...
- Sziffi, hol vagy már - Roland jön vissza értem. Nagy fiú, nagy bakanccsal, nagy sötét, kötött pulóverben. Kirándulnunk. Felkelek durcásan, próbálok nem rálépni a fájós lábamra.
- Nem vagyok Sziffi, jóó?!
- Sziffi-szoffi-szaffi... - nekirontok, a hasába öklözök, egy darabig nevetve tűri, aztán összecsomagol. - Na, most legénykedj!
- Tegyél leee, tegyél leee....- sikoltozom. Cserébe a lábamnál fogva kitart előre, és elkezd lefele ereszteni.
- Szifi-szofi...szeffenet, csak nem csapdába esett?
- Roland, tegyed le, tud ő a saját lábán is jönni, és gyertek, apáék közben odaérnek nemsokára a túristaházba! - Suzy mindig olyan. Olyan... ideges. És nyafog.
...
A fürdőszobában belenézek a tükörbe - éztem már ki rosszabul is, tulajdonképpen aludtam az éjjel. Csak lett közben pár ősz hajszálam - fehér csíkok a zöldfeketében. Mennyire más lettem... lefogyott az arcom, sötét lett a hajam, a szemem, és... kiment a szín az arcomból és nincsenek szeplőim se. Szép vagyok, nem egy durcás kamasz.
Olyan ez, mintha most érkeztem volna vissza, és Dzsini ismerkedne a változásokkal. Tulajdonképpen ez történik.
A kávé szaga kivonz a konyhába, a Szeráf ül az asztalnál. Fekete, szilárd láva a bőre, itt-ott vékony repedések izzanak fel, ahogy mozog. Egy pillantra őszintén megijedek, szakadékokat érzek au időben Mintha álmodnék. Aztán, ahogy lassan töltök kávét, elkezdi az agyam sorbarakni a dolgokat. Jé, több cukrot raktam bele... nem baj. Elfogy.
Jó, hogy itt van velem. Tudom, hogy hol vagyok, tudom, hogy ki vagyok. Apa és Suzy meghaltak, és Suzy utána meg akart ölni... Paul... Paul megőrült. Roli Anyával Párizsba költözött. Mindenki itt hagyott. Ellopták az időt...
...
-...akurvaáletbe... SZEMETEK!... nekem mennem kell! mennem kell... - belerúgok az ajtóba, kicsit megreccsen, és letörik a papucsom orra. Hirtelen az üveg felé fordulok, lecsavarom a tetejét, és meghúzom. Kellemesen fejbevág, iszom néhény nagy kortyot, miközben a fülembe csorognak a könnyeim.
- Szánalmasak vagytok! - üvöltöm az ajtó irányába.
Megbillen a világ. Nekem mennem kell, nem maradhatok itt, Paul vár rám. Belemarkolok a lepedőbe a bevetetlen ágyon, el akarom kapni a fák árnyékát, amit az utcai lámpa vetít a vászonra. Lehúzom a lepedőt. Odabotorkálok a szekrényhez, és kiborítom a polcról a tiszta ágyneműt. Leülök és sorba csomózom őket.
- Basszátok meg. Akkor is megyek.
Az íróasztal nem elég nehéz, odamegyek az ajtóhoz, és teljes erőmből megrángatom a kilincset. Kitart... odahúzom a kisszekrényt, hogy a sodrott lepedőket a falhoz szorítsa, és ne tudjon a vége lecsúszni a kilincs kampós részéről. tiszta fizika az egész, az összesodort lepedő jobban tart, az erővektor iránya mutasson olyan irányba, ahol nincsen elmozdulás. A szakítópróba én leszek, a rohadt élebe már.
Kidobom a szabad köteget az ablakon, még így is sokáig leér.Lovaglóülésben kiülök az ablakba, nekidőlök a kötélnek - elbír. Átemel a másik lábamat is, aaztán lábammal kitapogatom a téglák réseit. Egyszer csúszom csak meg, és lehorzsolódik a tenyeremről nnémi bőr, de a karom bírja még. Aztán az első emelet alatt egy méterrel hirtelen elfogy a lepedő, és lehuppanok a fűbe. Lihegek és forog a világ.
Hősnek érzem magam, aztán már épp elérném Paulék házát, amikor valaki nagy ember áll elém - hegyes a füle, malacszemei vannak és hatalmasan elterülő orra, és tüzt kér. Képszakadás.
Megjegyzések