Janie's got a gun
Csigház. Gyűlölöm a csigavonalakat, elnyomnak, spirálba tekernek. Nem emlékszem a pofonra, ami talán nem is volt, nem emlékszem a dühre, lépni kellett mások fejére, és egyedül voltam. És nem volt logika, csak tenni lehetett, csak hinni abban, hogy a cselekvés segít, nem a kivárás. Az jutattot ki a tüskék közé, a folyóba, a homokba.
Esőbe érkeztem, derékig érő hajjal. A tábortűznél ketten voltak - egy vagány, elmosódott pasi, meg egy csápos. Egészen úgy nézett ki, mintha ő is a csigaházból jött volna. Furcsa, de ez megerősítette a valóságot körülöttem. Nem egyedül voltam elveszve az álmaimban.Csodálatos. Valóban úgy nézett ki.
A másik később elmesélte, hogy belezuhant a móló mellé részegen és úgy rabolták el. J-T és Annan.
Én meg meztelen voltam, és csak a fekete hajam takart addi, amíg ruhát nem adtak. Mert vártak rám. Egy 12 éves kislány hörgött a telefonba. Hogy ekkor és ekkor megnyílnak a kapuk, megnyílik ez a római kapu a homokpad alatt. A hídon. Örülök, hogy átjöttem. Örülök, hogy Annannal találkoztam, hogy az én fajtámmal, lehetett volna sokkal rosszabb is... meztelenül, éjszaka a város szélén.
Elvitt tápos kérójába Annan, kiderült, hogy '95 van már, 12 év helyett csak 4 maradt ki. És CDről lehet videót nézni. És hordozható számítógépen keresztül lehet az Internethez csatlakozni, ahol párbeszédet folytatnak írásban.
Emellett kurva jól nézek ki. Azt hiszem, ezt megérdemlem ennyi év után. Egy kicsit sajnálom is a többieket, mert sem a csápok, sem a csigaszemek nem túl vonzóak. Az elmosódottság legalább fiatalít.
Állítólag választanom kell klikket, hogy maffiás vagy rendőr vagy szerzetes, vagy okkultista lesz-e belőlem. Annanék a maffiába tartoznak, jó arcnak tűnnek.
Nem emlékszem a nevemre sem. Vajon a családom... testvéreim hogy vannak? És kit raktak a helyemre?
Nem akarok haza menni. Nincsen haza. Már elmúlt. Már szebb vagyok és tapasztaltabb. Remélem.

Megjegyzések