A szállító I.

A vámpír, a vérfarkas, a tündér, meg a mágus bemennek a kocsmába... talán némi gondolkodással folytatni is tudnám a viccet. A vámpír valószínűleg sörözne a többiekkel, a tündér egy újabb jointra gyújtana rá, a vérfarkas kijavítana, hogy farkasember, a mágus meg pattanásig feszült idegekkel figyelné, hogy a vámpír mikor sértődik meg azon, hogy nem hat rá az alkohol.

Az egész úgy kezdődött, hogy szombat délelőtt elindultam Trierbe, eltemetni Antont. A párizsi átszállás izgalmas volt, épphogy elértem a vonatot, mert a taxival dugóba kerültem, és a metró is késett kicsit. Igen, kénytelen voltam metróra szállni, szerencsére a tömegen és kis késésen kívül nem volt semmi probléma. A vonaton aztán volt némi nézeteltérésem egy arab testvérpár fiatalabb, mint később kiderült, börtönből szabadult tagjával.Erőszakosan próbált udvarolni, a bátyja meg az utolsó pillanatban lépett be, mielőtt elővettem volna a pisztolyom. Megtanulok jobban verekedni, meg lehet, hogy a kést sem ártana megtanulnom kezelni. Nem szoktam kidumálni magamat a kínos helyzetekből.

Ezután már nem volt gond az úton, Luxemburgban sültkrumplit ettem, meg vásárolgattam az ajándékboltban (vajon mennyi maradt a cuccok közül épen?), és megint majdnem lekéstem a vonatot. 

Trierben aztán a legmeglepőbb élményem az Sévere hívása volt, aki talajrészegen felhívott a Kardvirágból, aztán Sylvain próbálta tisztázni még roueni félreértésünket. Szürreális volt, nem is szóltam róla, h baromira nem Orleansban vagyok.

Másnap reggel a temetés rendben lezajlott, úgyhogy hamarabbi vonatot értem el, mint gondoltam. Ja, kaptam egy csomagot, amit a nevemre címeztek, amiben volt egy másik csomag, amit meg Aiméenek. Na igen. Elvégre futár vagyok vagy mi. A borítékot kabát belső zsebébe raktam, aztán jólvan, irány Lyon.

Ha már benne vagyok az utazásban, úgy sokkal könnyebb ellátogatni oda, elvégre Guidóval randit beszéltünk meg a hét elején vasárnap délutánra. Lyonban próbáltam elérni Guidót, de nem volt bekapcsolva a telefonja. Fasza, akkor valószínűleg nem sikerült problémamentessé tennie a vasárnap délutánját. Gondoltm, azért megnézem Lyont, meg konkrétabban azt a teret, ahol megtalálták Guidót, meg a csatornarobbanás helyszínét, meg ilyenek, aztán legkésőbb a fél9-es vonattal elpályázom haza. 

Aha, ahogy Janie elképzeli. A McDonaldsban sikerült kiszúrnom végre egy szőke fickót, aki valószínűleg a határ óta követett. A buszpályaudvaron is arrafele kolbászolt, mint én, úgyhogy úgy döntöttem, megpróbálom lerázni azzal, hogy kvázi véletlenszerűen ugrok fel egy buszra az utolsó pillanatban. Nem jött össze. A fickó lestoppolta a buszt indulás után, és felszállt. A buszon aztán odajött mellém, és a következő megállónál leszállt a táskámmal meg velem együtt. Volt pár feszült pillanat, amíg ő a kabátján keresztül pisztolyt fogott rám, és megpróbált rábeszélni, hogy ugyam adjam már neki oda azt, amit viszek. Kábé itt esett le, hogy valószínűleg az a dolog kell neki, ami a borítékban van. 

Bután nézni kitűnően tudok, úgyhogy értetlenül a kezébe ejtettem a táskámat, és elegánsan felhátráltam egy pont érkezett buszra. Szerencsére nem fért fel utánam. 

Elenben két megálló múlva már furgon üldözte a buszt, és össze is koccant vele, úgyhogy le kellett szállni. Épp próbáltam valahogyan beleolvadni az emberek közé, amikor egy punk csaj karonragadott, és megkérdezte, hogy kell-e segítség. Naná. Akkor futás! Átszaladtunk egy gyártelepen, mögöttünk a szőkével és barátaival, aztán egy autóúton, közben szép vámpíragyart villantott rám a csaj, aztán meglőttek, és a jókl ismert sötétség fogadott.