A szállító II.
Fű-szag és Prodigy ébresztett. Ágyban feküdtem félmeztelenül, bekötözött vállal, a szobában pedig egy tetovált, szabdalt fejű srác ült gép előtt. Tőle apránként megtudtam, hogy csúnya sebet kaptam, de már összeraktak, hogy december ötödike van, úgyhogy megint kiesett pár nap, hogy nem tudok kimenni mert kint problémák vannak. Aztán ledobta magáról a maszkot is, ami alatt egy fokkal csúnyább elrabolt lapult. Rövidesen felbukkant egy gót csaj, aki aztán elmagyarázta a helyzetet. Ő egy mágus, egy vámpír húzott ki a szarból, és egy farkasember rakta össze a kulcscsontomat. És igen, ott bent az a szétszívott agyú számítógépzseni meg egy elrabolt.
Hamar összerakta, hogy futár vagyok, meg azt is, hogy utánam jött az a náci-vámpír csapat, akik pár napja háborúban állnak a helyi holló-vámpírokkal.Viszonylag gyorsan tisztáztuk, hogy nem titkolok semmi lényegeset, és leginkább fogalmam sincsen az eseményekről.
Másfél éjszakát és egy napot töltöttem ott, leginkább beszélgettünk - egyre jobban lenyűgözött a helyzett szürrealitása, az, hogy sikerült kifognom olyan mágust, aki beszél is magukról valamennyit, hogy Zoltán, a farkasember kiváncsiságból utánanyomozott Guidónak, és a vámpír egy évek óta 15 éves lány.
A menedék egyik könyvespolcáról térkapu vezetett az egyetemi könyvtárba, másnap meg is látogattuk, neteztem, üzentem haza, hogy élek, és majd telefonálok, kávéztunk, ilyesmi.
Aztán éjszaka arra ébredtünk, hogy Zoltán visszaérkezett, épp, hogy megmenekültek a vámpírcsajjal a nácivámpírok elől, de legalább megtudta, hogy Guidó valahogyan megrendezte a halálát, vagy valami hasonló, és lelépett Dijonba. És kialakulóban az állóháború.
Visszaalváskor aztán Sinclairral találkoztam a kastélyban, elújságoltam neki a híreket, sikerült megdöbbentenem a társasággal, meg úgy általában a kaland méretével.
A beszélgetés ugyan óráknak tűnt, mégis, amikor ébresztettek, akkor még csak kettő körül volt. Rohamtempóban kellett menekülni a helyszínről, mert megtaláltak minket. Kicuccoltunk a térkapun keresztül a könyvtárba, ott aztán némi tanakodás után Zoltán lelépett a vámpírral csomagtartós kocsit szerezni, hogy Peg átvészelje valahol a nappalt utazás közben. Mara meg én pedig betörtünk az irodába netezni és kávézni. Nem irigylem a csajt, komoly logisztikai problémákat okozhat egy vámpír meg egy beszívott elrabolt, még akkor is, ha nem üldözi őket a fél világ.
A kiautókázás nem sikerült zökkenőmentesre - Mara minden navigátori bravúrja ellenére nyomunkba eredt két motoros. Egy idő után lőttek ránk, és, miután letakarították a htásó ablakot, muszáj volt visszalőnöm.
Suzanne, ez olyan kínos, de az első gondolatom nem a halálfélelem volt, hanem az, hogy hogy is kell autóból hátrafele lövöldözni. De egyszerűbb volt, mint gondoltam. Annyi, hogy fogod a pisztolyt és lősz. Valahogy kilőttem az egyik motoros lámpáját, amitől az elvesztette az uralmat a jármű fölött, felborult, aztán elcsapta egy szembejövő. Ez szerencsésen visszatartotta a másik motorost is.
Aztán egyszerre vettem észre, hogy már az autópályán repesztünk, meg azt, hogy egy szürke merciből lőnek ránk, és pár pillanatig jobban megijesztett az utazás meg a wyrd közti ellentmondás.
Végül lelőttem a sofőrt.
(folyt.köv.)
Hamar összerakta, hogy futár vagyok, meg azt is, hogy utánam jött az a náci-vámpír csapat, akik pár napja háborúban állnak a helyi holló-vámpírokkal.Viszonylag gyorsan tisztáztuk, hogy nem titkolok semmi lényegeset, és leginkább fogalmam sincsen az eseményekről.
Másfél éjszakát és egy napot töltöttem ott, leginkább beszélgettünk - egyre jobban lenyűgözött a helyzett szürrealitása, az, hogy sikerült kifognom olyan mágust, aki beszél is magukról valamennyit, hogy Zoltán, a farkasember kiváncsiságból utánanyomozott Guidónak, és a vámpír egy évek óta 15 éves lány.
A menedék egyik könyvespolcáról térkapu vezetett az egyetemi könyvtárba, másnap meg is látogattuk, neteztem, üzentem haza, hogy élek, és majd telefonálok, kávéztunk, ilyesmi.
Aztán éjszaka arra ébredtünk, hogy Zoltán visszaérkezett, épp, hogy megmenekültek a vámpírcsajjal a nácivámpírok elől, de legalább megtudta, hogy Guidó valahogyan megrendezte a halálát, vagy valami hasonló, és lelépett Dijonba. És kialakulóban az állóháború.
Visszaalváskor aztán Sinclairral találkoztam a kastélyban, elújságoltam neki a híreket, sikerült megdöbbentenem a társasággal, meg úgy általában a kaland méretével.
A beszélgetés ugyan óráknak tűnt, mégis, amikor ébresztettek, akkor még csak kettő körül volt. Rohamtempóban kellett menekülni a helyszínről, mert megtaláltak minket. Kicuccoltunk a térkapun keresztül a könyvtárba, ott aztán némi tanakodás után Zoltán lelépett a vámpírral csomagtartós kocsit szerezni, hogy Peg átvészelje valahol a nappalt utazás közben. Mara meg én pedig betörtünk az irodába netezni és kávézni. Nem irigylem a csajt, komoly logisztikai problémákat okozhat egy vámpír meg egy beszívott elrabolt, még akkor is, ha nem üldözi őket a fél világ.
A kiautókázás nem sikerült zökkenőmentesre - Mara minden navigátori bravúrja ellenére nyomunkba eredt két motoros. Egy idő után lőttek ránk, és, miután letakarították a htásó ablakot, muszáj volt visszalőnöm.
Suzanne, ez olyan kínos, de az első gondolatom nem a halálfélelem volt, hanem az, hogy hogy is kell autóból hátrafele lövöldözni. De egyszerűbb volt, mint gondoltam. Annyi, hogy fogod a pisztolyt és lősz. Valahogy kilőttem az egyik motoros lámpáját, amitől az elvesztette az uralmat a jármű fölött, felborult, aztán elcsapta egy szembejövő. Ez szerencsésen visszatartotta a másik motorost is.
Aztán egyszerre vettem észre, hogy már az autópályán repesztünk, meg azt, hogy egy szürke merciből lőnek ránk, és pár pillanatig jobban megijesztett az utazás meg a wyrd közti ellentmondás.
Végül lelőttem a sofőrt.
(folyt.köv.)
Megjegyzések