En route á Rouen I.
Nem mondom, hogy JT nem döbbentett le, amikor megkérdezte, hogy nincs-e kedvem messzebbre kiruccanni Orleansból. Amiens, Nantes, Rouen? Rouen, bazmeg, a jóseggű-barnaszemű-fehérhajú elcserélttel. Naná. Nem hagytam időt a vészjelzésnek, kikapcsoltam, és gyorsan esküdjünk meg rá, hogy egy hónapon belül motorra pattanunk, és meglátogatjuk Rouent. És egy hónapig senkinek nem beszélünk róla.
Kár, hogy a posta hamarabb hazaér, mint letelik a nembeszélős idő, így a képeslapokat személyesen kell átadni.
A hetem a tevékeny leplezéssel telt, hogy ne is sejtsen senki semmit. Ennek örömére a hétfő kibaszottul félresikerült. Hajnalban kapu nyílt, amin átjött valaki. Szeráf ment csekkolni a helyszínt, és az elmaradt lőgyakorlás helyett magával vitt. A parkban gyorsan megtaláltuk a Valaki nyomati, amik a szomszédos suliba vezettek. Gyorsan átöltöztem asszisztensnek, aztán mentünk Szeráffal felmérni a tűzjelző-berendezéseket meg ilyesmiket, amíg Chantay jópofizott az iskolaigazgatóval.
Eddig még rendben volt, bírom Szeráf fapofa-humorát, ahogy felírogattuk a tűzjelzőket, amiket nem érnek el a gyerekek, meg ilyesmi. Meg nem volt rossz, amikor nekem sikerült kinyitnom azt a lakatot, amit neki nem. Még magamat is megleptem.
Viszont utána... nem is az zavar, hogy megölt... meghalt a ránk támadó elcserélt. Azaz... de azt már átbeszéltük Aimée-vel, és értem, hogy jogos önvédelem meg minden. És első megnézett hulla az életemben (amire emlékszem), és akkor is ijesztő, hogy három lövéssel végzett vele Szeráf.
Nem. De azért... szégyellem magam, hogy nem voltam képes elővenni én is a pisztolyt, amikor Szeráf. Mármint, hogy eszembe sem jutott, hogy nálam van. Pedig, ott volt. A táskámban. És én picsa, csak aggódva figyeltem, amikor pisztollyal a kézben felmegy a padlásra, aztán örülhetek, hogy sikerült elvetődnöm a támadó elől.
Lejöttünk az emeletről, Szeráf előtte még valahogy kimagyarázta a lövéseket a poroltók felborulásával, és patkánytetemekről magyarázott valamit. Aztán, amikor egyedül maradtunk, akkor kérdezett rá. Kész. Legközelebb mellékelek ásót magamnak. Ott helyben, föld alá, érted.
Ez eléggé lenyomta a hétfőt. Aztán Sandman megöltelt, és Avrilnak is meséltem, aztán hajnalig Aimée-nél lógtam. Szerda este Sinclairnél aludtam, álmomban magyarázott az álmokról, csütörtökön... asszem nem csináltam semmit. Sadnman újra összejött a volt csajával vagy ilyesmi. Nem, Suzanne, nem vagyok féltékeny, csak nem tudom, örüljek, vagy aggódjak. Elvégre... azt hoz haza, akit akar, meg érezze jól magát, én se vagyok egy apáca... csak... eddig nem úgy tűnt, mintha kéne neki a csaj. Mmmint, érted, szakítottak egyszer. És nem tűnik lelkesnek. Mármint Sandman.
Pénteken aztán elindultunk, miután Szeráf az edzés végén hangsúlyozottan jó hétvégét kívánt, én meg örültem, hogy bármit is sejt, rám bízta.
JT-vel egy benzinkútnál volt a titkos randink, aztán csá Orleans. Az út tulajdonképpen ... nem tudom. Soha nem mentem még városon kívül ilyen sokat. De folyamatosan az volt az érzésem, hogy valami ellenünk dolgozik, még akkor is, amikor kifejezetten jó tempóban haladtunk. Véletlen, hogy úgy leszorított egy teherautó, hogy árkon-bokron át sikerült csak megállnom? Nem baleseteztem, de igen közel voltam hozzá... Nem volt igazi veszély, mégis, az unalmas szántóföldek felett valami homály osont a nyomunkban.
Aztán Rouenbe érkeztünk. Majd folytatom, onnan, hogy motelszoa, átöltözés, és buli.
Kár, hogy a posta hamarabb hazaér, mint letelik a nembeszélős idő, így a képeslapokat személyesen kell átadni.
A hetem a tevékeny leplezéssel telt, hogy ne is sejtsen senki semmit. Ennek örömére a hétfő kibaszottul félresikerült. Hajnalban kapu nyílt, amin átjött valaki. Szeráf ment csekkolni a helyszínt, és az elmaradt lőgyakorlás helyett magával vitt. A parkban gyorsan megtaláltuk a Valaki nyomati, amik a szomszédos suliba vezettek. Gyorsan átöltöztem asszisztensnek, aztán mentünk Szeráffal felmérni a tűzjelző-berendezéseket meg ilyesmiket, amíg Chantay jópofizott az iskolaigazgatóval.
Eddig még rendben volt, bírom Szeráf fapofa-humorát, ahogy felírogattuk a tűzjelzőket, amiket nem érnek el a gyerekek, meg ilyesmi. Meg nem volt rossz, amikor nekem sikerült kinyitnom azt a lakatot, amit neki nem. Még magamat is megleptem.
Viszont utána... nem is az zavar, hogy megölt... meghalt a ránk támadó elcserélt. Azaz... de azt már átbeszéltük Aimée-vel, és értem, hogy jogos önvédelem meg minden. És első megnézett hulla az életemben (amire emlékszem), és akkor is ijesztő, hogy három lövéssel végzett vele Szeráf.
Nem. De azért... szégyellem magam, hogy nem voltam képes elővenni én is a pisztolyt, amikor Szeráf. Mármint, hogy eszembe sem jutott, hogy nálam van. Pedig, ott volt. A táskámban. És én picsa, csak aggódva figyeltem, amikor pisztollyal a kézben felmegy a padlásra, aztán örülhetek, hogy sikerült elvetődnöm a támadó elől.
Lejöttünk az emeletről, Szeráf előtte még valahogy kimagyarázta a lövéseket a poroltók felborulásával, és patkánytetemekről magyarázott valamit. Aztán, amikor egyedül maradtunk, akkor kérdezett rá. Kész. Legközelebb mellékelek ásót magamnak. Ott helyben, föld alá, érted.
Ez eléggé lenyomta a hétfőt. Aztán Sandman megöltelt, és Avrilnak is meséltem, aztán hajnalig Aimée-nél lógtam. Szerda este Sinclairnél aludtam, álmomban magyarázott az álmokról, csütörtökön... asszem nem csináltam semmit. Sadnman újra összejött a volt csajával vagy ilyesmi. Nem, Suzanne, nem vagyok féltékeny, csak nem tudom, örüljek, vagy aggódjak. Elvégre... azt hoz haza, akit akar, meg érezze jól magát, én se vagyok egy apáca... csak... eddig nem úgy tűnt, mintha kéne neki a csaj. Mmmint, érted, szakítottak egyszer. És nem tűnik lelkesnek. Mármint Sandman.
Pénteken aztán elindultunk, miután Szeráf az edzés végén hangsúlyozottan jó hétvégét kívánt, én meg örültem, hogy bármit is sejt, rám bízta.
JT-vel egy benzinkútnál volt a titkos randink, aztán csá Orleans. Az út tulajdonképpen ... nem tudom. Soha nem mentem még városon kívül ilyen sokat. De folyamatosan az volt az érzésem, hogy valami ellenünk dolgozik, még akkor is, amikor kifejezetten jó tempóban haladtunk. Véletlen, hogy úgy leszorított egy teherautó, hogy árkon-bokron át sikerült csak megállnom? Nem baleseteztem, de igen közel voltam hozzá... Nem volt igazi veszély, mégis, az unalmas szántóföldek felett valami homály osont a nyomunkban.
Aztán Rouenbe érkeztünk. Majd folytatom, onnan, hogy motelszoa, átöltözés, és buli.
Megjegyzések