Talán ott kellett volna lennem, amikor Ashraf megölte a Másolatomat, talán jót tett volna, ha aktívan részt veszek ebben az egészben, és nem csak eg szerencsétlen, megvédendő áldozat-jelölt vagyok. Nem, nem erőfitogtatás. Csak... ez az én harcom is, többek között. Most már mindegy, átnyaraltam az egészet az apácazárdában, unalmamban elkezdtem kötelező olvasmányokat.
Kábé a Sévere-rel folytatott levelezés tartotta bennem a lelket. Az, hogy egy másik városban él, ami akár egy másik bolygón is lehetne, nagyban fenntartja az illúziót. Hogy ott minden szép, és jó, és a Fémfiúról is hízelgőbb kép marad így. Valami más.
Csak pár napot töltöttem a zárdában, péntektől hétfő hajnalig, mégis, rettenetes volt. Aztán a hétfő is. Hazaérni a semmibe? Zseniális. A legszebb az volt, amikor elbőgtem magamat Ashraf előtt. Suzanne, tudod... még mindig szürreálisnak tartom, hogy mennyire megszerettem ezt az embert. Bérgyilkos. Ez már nem Kansas, Dorothy. Talán ő segített visszajönnöm a mélypontról leginkább. Már, amennyire sikerült.
Üresnek érzem magamat.
Vasárnap délután lejár a Szerződés. Elhívtam Hervét kávézni vagy mi. Ő kapja meg először a képeslapot és az ajándékát. Nem tudom, miért. Csak.
Nem, még mindig nem érzem jól magam.
Tenni akarok valamit. Hasznos akarok lenni. Elegem van abból, hogy engem védenek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ostrander Ilona

Barbara

Karel