Bomba
Azt hiszem, már nem hányok azonnal hús látványára, bár nem kockáztatrnám meg a rosszullétet. Furcsa. Iszonyat jól esik Avrilék törődése. Az, hogy úgy általában vigyázunk egymásra. Szeretnék elég erős és ügyes lenni ahhoz, hogy én is tudjak segíteni a közösségnek. Valahogyan meg szeretném hálálni, és még nem tudom, hogyan. Majd rájövök, remélem. Volt pár pillanat amíg azt fontolgattam, hogy segítek Kikinek. Feküdtem a földön, örültem, hogy nem nagyon vágtak szét az üvegek. Aztán láttam, ahogy a Bioterminátor belenyúl Kiki szemébe, és rájöttem, hogy még sértetlenül is esélytelen lennék. Hívtam Szeráfot, miközben a szörny vallatta Kikit. Megpróbáltam elbújni a zuhanyzóban. Aztán megölte és szétszedte Kikit, és utánam jött, és kereste a "kicsi kincsét". Nem tudom, hogyan, de sikerült úgy átmásznom a ét fülke között, hogy nem vette észre. Kilopóztam. Szeráf megjelent, szétlőtte a Bioterminátort, aztán felterelt a lépcsőn, ki az épületből, benyomott egy BMWbe Anan mögé, és elvitt...