gillzia

Lehet, hogy tényleg a hazaérkezés a legjobb az utazásban? Nem tudom megmondani, hogy miért kell ez nekem, miért válaszolom szinte automatikusan azt, hogy nem, nem akarom abbahagyni. Még ezek után sem. Azzal indultam útnak, hogy most nem lesz komplikáció. Hogy nem aggódok túlságosan a repülőút miatt, hogy nem gondolok a párizsi metróra, odaérek Genfbe, elmondom a szót, vonatra ülök és hazajövök. Ja, persze. Egészen a metróig működött. Ott rámköszönt valaki, és kifejezte neheztelését - mi a francot keres a fajtám itt, még szólt is többször. Aztán nekifordított az ablknak, rám szólt, hogy ne nézzek hátra -megállt a metró az alagút közepén, és elment a fény a kocsiban. Gyereksírást hallottam, majd elvágólagosan csönd lett. Amikor megfordulhattam, málnaszemű fonalgombolyag gyereket tartott az anyja a karjaiban. Ehhez képest a repülő 2000 méteres zuhanása és jegesedése semmi nem volt. Ott elfelejtettem a halálfélelmet, annyira esélytelennek éreztem magamat. És a mellettem utazó srác pont ...

Furcsa, mennyire sűrűen eseménytelenek voltak a genfi utazást megelőző napok. A havon sétálós hétvége után a Szeráf lelépett Lyonba, elintézni, hogy ne akarjanak rólam többet tudni. 30-án ért vissza, addig nekem sikerült majdnem összevesznem Avrillal azon, hogy nem árultam el neki, kivel jöttem össze, emellett nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal. Ja, persze, Aiméenél aludtam, aztán Avriléknél, akik Jean lakásában laktak, amíg kitakarították és beüvegezték a lakásunkat. Bonyolultak ezek a lakáselméleti kérdések, pláne a mostani lakáseladási-vásárlási láz tükrében. Megtudtam némely pletykákat, mint például azt, hog Tricolorból Hervé kirúgatta magát - ráadásul velem kapcsolatban sikerült összevesznie Renée-vel és Sophia-val. Ha nekem is arcomba meri mondani ugyanezt, akkor nem felpofozom, hanem határozottan behúzok neki.  Mindegy, aztán Ashraf hazatért, nem mesélt semmit legnagyobb bánatomra. Szomorú, de ez legyen a legrosszabb, ami velünk történik.  Szilveszterkor volt egy ...

Elhatároztam, hogy emlékezni fogok erre a karácsonyomra. Mindenképpen. Miután visszajöttem Lyonból, utána kezdtem el komolyabban foglalkozni az ajándékokkal, és sikerült is beszereznem mindent időben - ezzel a szombati túszejtős-kihallgatós mizériával együtt is. Azt sajnálom, hogy végül nem Avrilékkal karácsonyoztunk, pedig úgy készültem a karácsonyfára a lakásban, meg persze arra, amikor Szeráf is átjön. Az események következtében Aimée-nél voltunk 24-én, Annan és Eadra társaságában. Jó volt Ashraf mellett ébredni, hihetetlen biztonságérzetet adott - főleg az előző nap miatt. Volt abban valami nyomasztó, hogy elválunk, és pár percen belül bajba kerülök. Arról már nem is beszélve, hogy az egész teljes jelentősége csak utólag derült ki számomra. Szeráf szerint jobb, ha tudok a veszélyekről, viszont én még mindig örülök neki, hogy amíg válaszolgattam a birkózó testalkatú Bertram kérdéseire, eszembe nem jutottak a lehetséges következmények. Hogy engem vagy ott ölnek meg vagy elviszne...

Nem mondom, hogy életem leghosszabb 20 perce volt, mert nem volt az. Erre a címre talán a Bioterminátoros ügy pályázik - és valahol szomorú, hogy ehhez a 20 perc szinte csak beállít a sorba. Az előző hétvégét Ashraffal töltöttem, megnéztük az Interjú a vámpírral-t, könyvesboltban jártunk, sétáltunk sokat a hó tetején, meg ilyesmik, aztán vasárnap délután Aimée felhívta, és mennie kellett akciózni. Kedden aztán volt öt perce és felhívott... Persze, majd szétvet a kíváncsiság, de ez, úgy tűnik, nem az elmondható dolgok közé tartozik. A következő héten átvásároltam magamat, péntekre már beszereztem minden ajándékot, amit csak tudtam - a többiek péntek reggel még vásárolgatni indultak. Péntek délelőtt felhívott Guidó egy ismeretlen számról. Mondta, hogy sajnálja, hogy így alakult, és bocsánatot kért, mert nem hívott. Aztán lerakta. Briand szerint elég csak telefontársasági ismerős a számom megszerzéséhez,  csodás, akkor nem parázom túl, hiába van az a baljós érzésem. Ja, Briand a...

Nem is tudom, azt hiszem, baromira elegem van mindenből és mindenkiből. Értem én, bazmeg, hogy nem tehettünk mást WiccaViktorért, hogy a sok rossz közül sikerült eg valamivel kevésbé rosszat választani - ettől függetlenül utálom és szégyellem magamat. Akkor miafaszért ajánlottam fel neki egyáltalán a segítségemet? Ha mégiscsak a rabsághoz segítem hozzá? Elegem van a vámpírokból, kurvára nem csináltam semmit velük, legyen az már az ő bénaságuk, ha ennek ellenére eljutott hozzám információ! Mert mi volt? Megegyeztem egy kobolddal a piacon, hogy amennyiben hozok neki vámpírvért, kapok tőle cserébe valami vámpíriratokat. Ha nem, akkor meg visszahozom a kelyhet. Ennyi. Persze, megpróbálni lehetett, de az első találkozás után nyilvánvaló lett, hogy csak mázlival szerzek vért. Oké, mi volt még? Elnéztünk abba a hülye klubba, ami történetesen vámpíroké volt, jé. Ha nem szívják le Dusánt, akkor a világon semmi nem tűnt volna fel nekik. De észrevettek minket, fasza, és utána kapásból fenyegetőz...

Jól érzem magam. Ilyen nyugodt a semmittevésben utoljára talán nyár végén, ősz elején voltam, amikor minden reggel mentem futni, aztán edzettünk Ashraffal. De emlékszem, a végefelé már kezdett nyomasztani, hogy nem történik semmi. Mióta visszajöttem, még nem hiányoltam az eseményeket az életemből, pedig volt pár punnyadt estém, egyik alkalommal már Jeantól kunyeráltam könyvet, hogy legyen mit olvasnom. Hétfőn Szeráf elvitt magával lőni - még mindig foltos a vállam. Előtte próbált velem beszélgetni a köztünk lévő dologról egy palacsinta mellett. Azt hiszem, az sokat elmond a ... véleményemről, hogy jobban megrázott az a kérdése, hogy mit csinálnék, ha azt mondaná, h inkább vége, mint az, amit részegen mondott előző este. Illetve - akkor, ott reggel már el is halványultak a félelmeim. Ehh, ilyenre nem lehet mit válaszolni. Egyszerre legalább öt válasz merült fel bennem, mire rájöttem, hogy nem, nem akarok ilyesmire gondolni. Este hazamentem az albiba, ahol mostanában mindenki olyan......

Pillanatok alatt rájöttem, hogy nem bírom el Ashraf magatehetetlen testét. Kerestem valamit, amivel letörölhettem a vért a homlokáról, aztán hanyatt fektettem a babzsákon. Fél 10 múlt pár perccel. Kitöltöttem a maradék ananászlevet, összeszedtem a vodkáspohár szilánkjait, elmosogattam a poharamat, kerestem takarót és betakartam Ashrafot, aztán leültem mellé a babzsákra. Csak néztem egy darabig. A gondolatok az agyamban nagyjából annyira voltak követhetőek, mint a perzsaszőnyeg mintája a talpam alatt: élénk színek, ugyan határozottan mintákba rendeződve, de mégis értelmezhetetlenül. Érezni kell, nem érteni. Az egész ott kezdődött, hogy... hol is? Reggel beültem a Nintendo elé Sabine-val, kicsit beszélgettem vele az eltelt őszről - fogalmam sincsen tulajdonképpen, hogy mennyit tud, mennyi érdekli. És úgy egyáltalán. Nem tudom, hogy érzi magát. Zurria felvetette, hogy le kéne cserélni a rettenetes ülőgarnitúrát egy ikeás mini-galériára, akkor ő is visszakapná a szobáját, meg Sabine-na...

Kedves Suzanne! Sokat gondolkodtam, hogyan vagy mit írjak le az útból hazafelé. A... kalandjaim többi részét legalább egy embernek elmeséltem részleteiben, de a végét nem. Még most sem egyszerű felidézni magamban a pillanatot, amikor a mögöttünk hajtó merci szőke sofőrje a szemembe néz, aztán vörös folttal a homlokán hátracsapódik a feje, a kocsi oldalra sodródik, bele a szalagkorlátba, felborul, szikrázva továbbcsúszik, aztán elmarad a hátsó szélvédő üres kerete mögött. Tompán hallom Mara hangját ( tovább, tovább! Kicsit lassíts, most, előzz! ), a nap lassan felkel felhők fölött, a hóesés fölött. Üresnek éreztem magamat. A gondolataim, ha voltak is, elfagytak. Rövidesen megálltunk egy kisváros parkolójában, ott aludtunk az autóban. Álmomban hideg, havas vihar dúlt a kertben, Sinclairt rajtakaptam hóember építésen. Mennyire furcsa, saját álmomban leültetett saját karosszékembe, és forró csokit nyomott a kezembe. Jó, hogy ott volt. Nem csak azért, mert elmesélhettem neki, hol vagyok...

Fű-szag és Prodigy ébresztett. Ágyban feküdtem félmeztelenül, bekötözött vállal, a szobában pedig egy tetovált, szabdalt fejű srác ült gép előtt. Tőle apránként megtudtam, hogy csúnya sebet kaptam, de már összeraktak, hogy december ötödike van, úgyhogy megint kiesett pár nap, hogy nem tudok kimenni mert kint problémák vannak. Aztán ledobta magáról a maszkot is, ami alatt egy fokkal csúnyább elrabolt lapult. Rövidesen felbukkant egy gót csaj, aki aztán elmagyarázta a helyzetet. Ő egy mágus, egy vámpír húzott ki a szarból, és egy farkasember rakta össze a kulcscsontomat. És igen, ott bent az a szétszívott agyú számítógépzseni meg egy elrabolt. Hamar összerakta, hogy futár vagyok, meg azt is, hogy utánam jött az a náci-vámpír csapat, akik pár napja háborúban állnak a helyi holló-vámpírokkal.Viszonylag gyorsan tisztáztuk, hogy nem titkolok semmi lényegeset, és leginkább fogalmam sincsen az eseményekről. Másfél éjszakát és egy napot töltöttem ott, leginkább beszélgettünk - egyre jobban l...

A vámpír, a vérfarkas, a tündér, meg a mágus bemennek a kocsmába... talán némi gondolkodással folytatni is tudnám a viccet. A vámpír valószínűleg sörözne a többiekkel, a tündér egy újabb jointra gyújtana rá, a vérfarkas kijavítana, hogy farkasember, a mágus meg pattanásig feszült idegekkel figyelné, hogy a vámpír mikor sértődik meg azon, hogy nem hat rá az alkohol. Az egész úgy kezdődött, hogy szombat délelőtt elindultam Trierbe, eltemetni Antont. A párizsi átszállás izgalmas volt, épphogy elértem a vonatot, mert a taxival dugóba kerültem, és a metró is késett kicsit. Igen, kénytelen voltam metróra szállni, szerencsére a tömegen és kis késésen kívül nem volt semmi probléma. A vonaton aztán volt némi nézeteltérésem egy arab testvérpár fiatalabb, mint később kiderült, börtönből szabadult tagjával.Erőszakosan próbált udvarolni, a bátyja meg az utolsó pillanatban lépett be, mielőtt elővettem volna a pisztolyom. Megtanulok jobban verekedni, meg lehet, hogy a kést sem ártana megtanulnom kez...

Ketten is érkeztek a múlt héten, az egyik ugye Sabine, akit némi tanakodás után Z vett szárnyai alá, illetve Rémy, aki meg nagyjából JJ lakása előtt pottyant ki a feleségek, meg Renée ölébe, így Renée lett a mentora. Rózsaszín a srác szeme, meg festő volt, és Renée elhozta az albiba, hogy bemutassa neki a Smaragd udvart. Meg minket. Élmény lehetett, gondolom, mert Sandman is előkerült a szomszédból, és amúgyis, mindenki itt tobzódott nálunk. Hehe, tőlem kérni bemutatót az udvaromról... érdekes. Szerencsére megtalálta a fiúkat, ők meg Avril szerint könnyebben egy húrra pendültek a sráccal. Péntek hajnalban megpróbálkoztam belépni Guidó álmába. Találtam a neten képet róla (a zenekaráról készült fotó, és felismertem rajta). Furcsa volt, már rögtön a legelején - szinte el is felejtettem, hogy álmodom, olyan valóságos volt a csatorna, ahova érkeztem. Elindultam, amerre Guidót sejtettem, rám támadott valaki a csatornaléből, úgy megkarmolt, hogy még ébredés után is látszott, szrencsére az ál...

Aztán hazajöttem. Másnap, bár esett fél méternyi hó,a zért kimentem az állomásra, és elcsíptem a déli vonatra az utolsó helyjegyet. A mi lett volna ha... kezdetű dolgokon meg faszság gondolkodni. Azért makacsul vissza-visszatért a gondolat, hogyha nem megyek ki, ha kiállok a sorból, ha odaadom a jegyet a mögöttem szentségelő utasnak, akkor talán hozok ajándékot Sinclairnek és a többieknek, meg több időt töltök a helyiekkel. Rossz érzés volt otthagyni Rouent. Az utazás maga eseménytelen volt, hazaérve előbb Aiméehez ugrottam be, ott értesültem az elmúlt két hét eseményeiről, aztán az új lakásba. Temetések, cégeladás, Aimée egyelőre nem érzi a lábát, lakáscserék követhetetlen fordulatai... Mi Lilian lakását kaptuk meg a lánc végén, Avril és Zurria, ill. Jean lakunk ott, Sandman két házzal arrébb lakik a nőjével.Mostanra már hozzászoktam, sőt, megszerettem a lakást, és a jelenlegi állapotot, de... mostmár aztán örülnék, ha nem változna semmi egy darabig. Sok volt ez így nekem. Jean m...

Kedves Suzanne! Még mindig Rouenből írok. Ma nem sikerült elindulni - bár nem is terveztem annyira. Ha a hó lehetővé teszi, akkor holnap valamikor elindulok haza. A mai napom a maga szürreális módjá nagyszerű volt. Az a jó az utazásban, hogy folyamatosan újdonság az élet. Ma reggel például leesett a hó, hatalmas, sűrű pelyhekben, mire kiértem, már volt 15-20 centi mély. A friss hó nem alkalmas hógolyózásra, de azért összehoztam pár pontot a stoptáblán. A hotel nagyon szép és marasztaló. Kontinentális reggeli... mindenből volt valami kicsi a tálcán, igyekeztem nem a rosszullétig enni magamat. A tisztaság, és a hajmosás is egészen új élmény egy ilyen helyen a sátortábor zuhanyzója után. Aztán persze nem volt olyan jó visszavenni a nyirkos-saras ruhákat. Befűtöttek a kályhákba, a bőséges reggeli után több kedvem lett volna visszafeküdni, és olvasni, mint kimozdulni - szerencsére Sévere-hez eljutott a számom, úgyhogy felhívott a Fagyöngyből, rávettem, hogy mutasson be helyi "arcok...

Szóval megérkeztem Rouenbe. Szédültem tettem egy kört a pályaudvaron, aztán felidéztem a Sévere által megadott elérhetőségeket. Kardvirág vagy Fagyöngy. A Fagyöngy az még nem is biztos, hogy nyitva van, a Kardvirágot próbáltam meg hívni. A csaj,a ki válaszolt, az stimmelt, utána meg Sévere helyett Sylvain vette fel. Kellemes hangja volt, egy pillanatig majdnem elárultam magam, aztán végül maradtam annál a tervnél, hogy Sévere-vel igyekszem először találkozni a helyi arcok közül. A srác simán Sévere egyik csajának nézett, én meg elég bágyadtan próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, aztán ezt fel is adtam hamarosan. Vicces volt, más-más párbeszédet folytattunk ugyanabban a jelenetben. Miután megadtam a számomat, hátha véletlenül Sévere arra jár, kerestem éttermet, ettem, sétálgattam a belvárosban... valahogy még az sem zavart, hogy egy méretes sporttáskát cipelek magammal, és a lábam is kezdett megfájdulni a végére. Aztán vacsora közben a Mekiben megkerestem a Fagyöngyöt egy helyi újsá...

Ollé. Ott hagytam a múltkor abba, hogy Tara lakásán ültünk vagy öten, reggeliztünk, és vártunk. Aztán egyszercsak JT és Tara is vad telefonálásba kezdtek. Megérkezett Annan és Xander, JT a kezembe nyomott egy géppisztolyt, miközben elkezdték kipakolni a lakást. WTF?! Már a kocsiban ültünk, amikor Sandman meg merte kérdezni, h mégis mi a fene történik. Életbe lépett a nemtommilyen terv, aminek eredményeként kiköltözött a Kristályudvar kivételével mindenki a tópartra, sátrakba, fegyverekkel, ilyesmi. Tiszta cserkésztábor. Oké, a fegyvereket leszámítva, azért én sem nézhettem ki egyszerűen oldalamon a revolverrel, meg Milicentnek is jól állt a hátán a puska. Egy nap alatt már a fő dolgok készen álltak, a sátrak ágyakkal, kulacsok, kaptunk plusz pulcsit is, mg központi kajaosztás, illetve Briand is egész nap szerelte a kábeleit. Másnap járőrözni kellett, Renéevel osztódtunk be egy párba, sétáltunk egy hatalmasat, meg beszélgettünk. Mi volt még? Este megérkezett Sinclair, nem volt jobb á...

Suzanne, nem is tudom, hol kezdjem a folytatást. Kezdek hozzászokni a másodrendű kérdések előreemeléséhez. Mert az igazi kérdések mindig olyan nehezek, és az segít hozzájuk, ami kevésbé, de érdekel. Mondjuk egy hete kezdem. Elmentem Renéehez berúgni, vagy kihisztizni-panaszkodni magamat, akármi. Avril berágott rám amiatt mert nem szóltam neki, h kilépek a Fagyöngyből, Sandmannek sikerült engem is megbántania, Hervé meg ugye majdnem meghalt a saját, de velem összefüggő hülyesége miatt. Vagy ezt már meséltem? Aztán a hétvégén valamennyire kibékültünk Avrillal, aki megvette Zumie kocsiját, aztán visszavittük Lilian kocsiját JJhez. Ezek olyan hétköznapi események voltak. De tényleg. Azt nem tudom eldönteni, jó volt-e igazából, vagy sem, de... nem, erre még nem tudok választ adni. Igénylem az eseményeket, függő vagyok a veszélytől, de közben meg szenvedek is tőle. Nem modnom, voltak boldog pillanataim, de azok... nem tartottak sokáig. Guido-val boldog voltam, mind...három alkalommal. ...

.... és igen, igen, sikerült. Talán, ha nem ezek a körülmények, ha Sandman nem mondja azt, amit, ha Hervé nem hal bele majdnem abba, hogy segít, ha a jövőben nem olyan feladatokat kapnék, amikről nem beszélhetek, akkor nem akadok ki ennyire. Miért kéne nekem odafigyelnem arra, hogy kinek mit mondok, hogyan tálalok és esetleg hogyan hazudok? Bár, ha minden ilyen után berúgok Renéevel, akkor hamarabb letudom a rettentő másnapokat. Viszont bizonyos szempontból hasznos volt. Kicsit a helyük felé rendeződtek dolgok. Az mondjuk szürreális volt, hogy az antikvitásban JJvel találtam magamat szembe. Ó, igen, pont így terveztem. A Borostyán udvar uralkodójával akartam lelkizni a nők hisztijeiről. De jól jött, ha csak azt tekintem, hogy magamtól jóval később jutott volna eszembe Renéevel beszélni... de hozzávéve azt, hogy még ürügyet is adott rá, hogy Hevét meglátogassam otthon... Nem gondoltam volna, hogy magamtól hajlandó vagyok elmenni abba a házba. Bemenni. Olyan szinten rendezett, ami m...

Szia Suzanne, nem tudom, a nagy és rámtelepedő problémákat, vagy a sok kicsit utálom jobban. Tényleg nem tudom. Végre sikerült eltemetni teljesen nagybátyánkat és unokanővérünket. Kedd este kimentünk a temetőbe, Jeannal és Valentinus atyával, aki minden félelmem ellenére tökéletesen segített. Nem is, talán kezdem hétfővel, mert munka előtt meglátogattam Hervét. Csak úgy, látni a fejét, váltani vele pár szót, ilyesmi. Elvonni a figyelmemet a közelgő kedd estéről. Tulajdonképpen értem, hogy miért kérdezte meg, segítségért jöttem-e... de basszus. Nem. Illetve, ami segítséget tudott adni, azt azzal megadta, hogy nem hajtott el. Namindegy. Kedd délelőtt betoppant Guido 12 szál fekete tulipánnal Párizsból. Vámpír-tulipánok. Este ment vissza, ment tovább, repült el megint messze. Kezdem komolyabbnak gondolni, mint alapból vettem volna egy kétéjszakás kapcsolatot. Erre mondjuk furcsa gondolni, mert... mert olyan lelkesen magyaráztam nem is olyan régen, hogy nehem, normális emberrel nem tud...

Megint eltelt egy hét. Röviden: Avril szakított Jeannal, Sandman hazahozott egy csajt, de egyelőre nem sikerült bele valódi értéket belelátnom, mi több, kezd engem is igazán idegesíteni. Csak legyek túl az újratemetésen. Elkezdtem kipróbálni az álomjárást - te, Suzanne, mi találkoztunk szerintem útközben. Namindegy. Igazából sikerült Avril álmában beletenyerelnem valamibe, ami átjött az enyémbe is - Sinclair szerencsére úgy tűnik, szívén viseli az álombéli kalandjaimat, úgyhogy egyszer már jött személyesen is segíteni, ill. foglalkozik a dologgal. Vasárnap Jeannal meg Hervével betörtünk valamelyik Hivatal aljába a halotti papírokért. Az egész meglepetésként ért, meg persze nem tudhattuk előre, hogy ennyire egyszerű lesz bejutni - de azért kicsit Hervé kiakadását is megértem. Apropó, ilyen mértékű reakciót még soha nem láttam tőle :D mintegy hisztizett. Vagy valami. Persze szemforgatással és kevés szóval, de nála ezek már hihetetlen mérvű érzelemnyilvánítások. Találkoztam megint...

Kedves Suzanne! Összefolynak a napok mostanában.A szellemeim még megvannak, köszönik szépen - Tabita tervezi, hogy bemutat az édesanyjának, mert egy kilenc éves kislány ne beszélgessen idegenekkel. Néha meglepődöm, leginkább magamon, hogy mennyire hajlamos vagyok elvonatkoztatni a "normálistól". Könnyen elfelejtem, h csak egy kislány, hiszen vannak körülöttem felnőtt testű gyereklelkek, és senki nem pontosan az, akinek látszik. Érted, mióta egy sárkánnyal nézek sorozatot a tévében, a legjobb barátnőm kék bőrű, és a lakótársunk az esőben vizes homoknyomokat hagy maga után...  Szóval szerdán Tabitával forró csokit ittunk, persze alig jutottam valamivel előrébb - ja, majd elfelejtettem. Időrendi zavarban vagyok. Előtte este JJ elvitt a Sövénybe, beültünk ott valami kocsmába, és feltehettem neki 10 kérdést, amikre kimerítően válaszolt. Megtudtam csomó dolgot, hogy létezik, meg érdeklődtem arról, hogy nem Őszösként segíthetek-e nekik, mert azért bírom az arcukat, meg azt is, amive...